Annyit segítünk, hogy dinók vannak benne.
A Fortune magazin hivatalos brit adóbevallások alapján kiszúrta, hogy a Universal Pictures elképesztő összeget, 658 millió dollárt költött a 2022-es Jurassic World: Világuralom forgatására, amivel a produkció hivatalosan is a filmtörténet legdrágább alkotásává vált.
A rekordot jelentő büdzsé hátterét feltáró brit dokumentumokból ugyanakkor az is kiderül, hogy a stúdió végül 127 millió dolláros adó-visszatérítést kapott az egyesült királyságbeli kormányzattól, ami így a tényleges nettó költségvetést körülbelül 531 millió dollárra mérsékelte. A Jurassic World: Világuralom ezzel a számmal is letaszította a trónról az eddigi csúcstartót, a Star Wars: Az ébredő Erőt (2015), amely a legfrissebb jelentések szerint az adókedvezmények után nagyjából 447 millió dollárba került. Mögöttük nem sokkal lemaradva következik az Avatar (425 millió dollár), A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken (379 millió dollár), valamint a Bosszúállók: Végjáték (356 millió dollár).
Jurassic World: Világuralom – Ilyen volt leforgatni egy blockbustert a világjárvány kellős közepén
40 ezer Covid-teszt és egyéb nyalánkságok: az új Jurassic World folytatás lett a pandémia idején való forgatás állatorvosi lova.
TovábbA gigantikus büdzsé elszállása annak is köszönhető, hogy a forgatás nagy része COVID-19 pandémia legsúlyosabb időszakára esett. A színészgárda emiatt öt hónapot töltött karanténban a Pinewood Studios közelében található, exkluzív Langley Hotelben, egy szigorúan ellenőrzött buborékban élve, ami egyszerre szolgált szállásként és kötelező biztonsági intézkedésként.
Korábban a szakmabeliek egy lényegesen alacsonyabb, 265 millió dolláros gyártási költséget emlegettek a film kapcsán. Ez az óriási eltérés is bizonyítja, hogy a hollywoodi szaklapok költségvetési értesüléseit mindig komoly fenntartásokkal kell kezelni.
Jurassic World: Világuralom – Amikor nem a velociraptor öl meg, hanem az unalom
A második dinótrilógia fináléját sajnos még Sam Neill, Laura Dern és Jeff Goldblum visszatérése sem menti meg.
KritikaA gigabüdzsé és a felemás kritikai fogadtatás ellenére a harmadik rész globálisan több mint 1 milliárd dolláros bevételt produkált. A Deadline korai nyereségbecslései ugyan 235 millió dolláros tiszta hasznot vetítettek előre, ám ezek a kalkulációk még nem számoltak a film teljes, valós költségeivel. Ebből kifolyólag egyáltalán nem kizárt, hogy a mozi valójában veszteséges volt a stúdió számára.
Így utólag visszatekintve teljesen logikusnak tűnik a Universal döntése, hogy a tavalyi Jurassic World: Újjászületéssel újraindította a franchise-t. Annak a produkciónak ugyanis a Világuralomhoz képest már egy kimondottan visszafogott, 265 millió dolláros büdzséje volt.
Via: World of Reel





