Észrevetted, kedves olvasó, milyen sokan kívánják mások halálát mostanában a neten akármilyen ostoba kérdésben? És a tiniknél ehhez nem is kell a politika! Elég pocsék lehet tininek lenni!
Van, amikor azért nehéz témáról beszélni, mert annyira aktuális. Az iskolai – vagy játszótéri –zaklatás persze egyidős az iskolával, ez nem új. Nyilas Misit is halálra zrikálták annak idején, és Nemecsek Ernő sem akarta volna az élete árán is bizonyítani a hűségét, ha előtte nem szégyenítik meg, de a digitális kor új dimenziót adott a jelenségnek. Ma már bárki bármikor megsemmisíthet valakit, akár heccből, ok nélkül is pár kommenttel, egy sértéssel vagy rágalommal, amihez még a saját nevét sem kell vállalni, adott esetben a következményektől sem kell tartania. Az internet szabadsága a lehető legrosszabb célokra is felhasználható, és ennek elszenvedői leginkább a tinik, akik még félúton vannak a felnőtt- és a gyerekkor között.
A hosszú felvezető természetesen Schwechtje Mihály első nagyjátékfilmjéhez, a Remélem legközelebb sikerül meghalnod :)-ig vezet el minket. Amit úgy hirdetnek, hogy „az első magyar tini thriller, egy online zaklatásba forduló szerelem pattanásig feszült története”, és a pattanásig feszültön lehetne vitatkozni, és persze poénkodhatnék azon, milyen az, ha a „tini” és a „pattanás” szó egy mondaton belül szerepel, de Schwechtje munkája valóban úttörőnek számít a témában. És a rendezőnek nem csak azért van nehéz dolga, mert oly aktuális a téma, hanem azért is, mert úgy döntött, nem mutogat ujjal senkire. Megtehetné, elővehetné a saját hülyeségeikkel foglalkozó szülőket, a széthulló családokat, az egyre silányabb oktatást és másokat, de nem teszi. Egyszerűen azt nézi meg, ki hogyan válik sebezhetővé – vagy megsebzővé.
A kékre festett hajú Eszter nem olyan, mint a többi tinilány. Mangát olvas, animéket néz, nem akar menő lenni, csak azt akarja csinálni, amit szeret. Szereti például az angol órákat a gimiben, mert Csaba bá, az angoltanár jóképű, türelmes és figyelmes. Ám egy nap a férfi bejelenti, hogy lelép ebből az országból, mert jobb és megbecsültebb munkát kapott máshol, Eszterben meg fellángol a nagy érzés, hogy ezt nem lehet, és meghitt levelezés alakul ki köztük. Csakhogy Eszter egy hús-vér tinilány, és zajlik körülötte az élet, ami szinte fiktív kapcsolatát is befolyásolja. És itt lép a képbe a „kis nyomi” Péter, a mindenki által rendszerint levegőnek nézett fiú, és lassan mindent megismerünk az ő szemszögéből is.
Ennél többet nem kell és nem is szabad elárulni, mert nem véletlen az ismertetőben a tini thriller kifejezés. És persze nagy kérdés, hogy járt volna jobban a film és a néző, ha a fordulatokat egyébként meglepően ügyesen elrendező és előkészítő rendező nem ragaszkodik a thriller műfajelemeihez, és inkább drámára hegyezi ki a témát, vagy marad ennél a verziónál, vállalva, hogy bizonyos lépések bizonytalanná, egyes karakterek valószínűtlenné válnak, és néha botlik a ritmus. Ez nem fog kiderülni – én mindenesetre kíváncsi lettem volna egy szikár drámára is -, de ne feledjük, elsőfilmes rendezőről van szó. Mármint első nagyjátékfilmesről, mert Schwechtje az HBO Terápia című sorozatának harmadik évadában volt rendező, számos kisjátékfilmet készített, legutóbbi rövidfilmje, az Aki bújt, aki nem A fa alatt című fekete vígjáték kísérőfilmjeként ment a mozikban – mellesleg az a munkája is a gyerekek kiszolgáltatottságával foglalkozott.
És akkor harmadszorra is leírom, a rendező kockáztatott, mert elsőfilmesként rendkívül aktuális témához nyúlt, a mindenható Filmalap támogatása nélkül, valószínűleg rekord alacsony költségvetésből dolgozott – mellesleg két éven át ingyen, akárcsak sokan mások -, ami meg is látszik például a képminőségen. Nem csak merész témát, de merész formátumot választott, ráadásul javarészt (fél)amatőr, ismeretlen színészekkel dolgozott. A gyerekek zömét ugyanis elsősorban drámatagozatos iskolások játsszák, akik nyilván nem ijedtek meg a kamerától, de profiknak messze nem nevezhetjük őket. Ott van persze több igazi profi, mint Schell Judit, Rezes Judit vagy Mácsai Pál, de ők most csak statiszták. Nem is feltétlen meggyőző minden egyes fiatal, de a főszerepet eljátszó Herr Szilvia mindenképpen az, és ez bőven elég. Vagány, de nem minden ellen lázadó, érzékeny, de nem minden egyes pillanatában kiszolgáltatott – sok szempontból hétköznapi, mégis rendkívüli. Az ő karaktere olyasvalaki, akiről érdemes filmet csinálni.
Értékelés: 8/10
