Robert Pattinson majdnem elájult, amikor először találkozott Christopher Nolannel

A Tenet sztárjának és rendezőjének első találkozása igazán emlékezetesre sikerült. A színész egy ponton biztos volt benne, hogy eljátszotta az esélyeit.

Arról már írtunk korábban, hogy Pattinson egy bezárt szobában, szuperbiztonságos körülmények között olvashatta csak el a Tenet című új Nolan-film forgatókönyvét. Na de az sem volt semmi, ami előtte történt! Az Entertaiment Weeklynek adott interjúban a sztár elmesélte, milyen volt az első, összesen három órán át tartó találkozása a direktorral, aki még azt sem árulta el neki, miről fognak beszélni.

„Amikor odamentem a találkozóra, ami alatt vagy három órát beszéltünk, fogalmam sem volt, miről fogunk tárgyalni, mi lesz a téma. Szóval átmentem a filmográfiáján, hogy meg tudjam jósolni, vajon milyen műfajnak vág neki legközelebb.

Aztán több órányi beszélgetést követően az utolsó két percben végre kibökte: »Szóval írtam ezt a dolgot. Megtennéd, hogy eljössz és elolvasod?«”

– mesélte a lapnak Pattinson.

A színész nem árulta el, miről beszélgettek Nolannel három órán át – de még az is lehet, hogy már nem is emlékszik rá, mivel saját bevallása szerint annyira kimerítette a hosszú beszélgetés, hogy egy ponton azt érezte, mindjárt elájul. Szerencsére támadt egy mentőötlete, amivel aztán majdnem elkaszálta az egész részvételét (legalábbis ő így érezte).

„Volt egy csomag bonbon az asztalon. És a beszélgetés végére már annyira leesett a vércukrom, hogy azt hittem, el fogok ájulni. Annyira próbáltam koncentrálni. Szóval kértem a csokiból, ő pedig azonnal véget vetett a meetingnek.

Teljesen úgy voltam vele, hogy »na jó, akkor itt baltáztam el az egészet«”

– számolt be róla a sztár, aki végül persze megkapta a munkát: a főszerepet alakító John David Washington segítőjét, egy Neil nevű ügynököt játszik a magyar mozikban július 30-án bemutatandó Tenetben.


(via IndieWire)