Az ikonikus karakter ugyan végigzongorázza a filmet, de az őt alakító Dooley Wilson csak a dobon játszott, igaz, azon remekül.
A Casablanca (1942 ) egyik legemlékezetesebb karaktere Sam, a zongorista Rick (Humphrey Bogart) bárjából, akit Dooley Wilson alakított, és Arthur Wilson néven látta meg a napvilágot. Wilson a chicagói Pekin Színházban dolgozva kapta a „Dooley” becenevet, az akkoriban divatos ír dal, a „Mr. Dooley” után, amelyet általában fehérre festett arccal adott elő ír karakterként. Dooley rendkívül tehetséges zenész volt, aki varietéművészként, dobosként és jazz-zenekar-vezetőként lépett fel az 1920-as években, sőt, még európai turnéi is voltak Párizsban, Londonban és más nagyvárosokban. Az 1930-as évektől gyakran lépett fel Broadway-darabokban, sőt Orson Welles Federal Theater nevű társulatában is szerepelt.
Ennek a népszerűségnek köszönhette, hogy leszerződtették a Paramount Pictureshez, de itt főleg hordárokat, sofőröket és más, jelentéktelen szerepeket játszott, amivel elégedetlen volt. Már majdnem teljesen elhagyta Hollywoodot, amikor a Paramount kölcsönadta a Warner Bros.-nak Sam, a bárzongorista szerepére a Casablancában, és a többi már történelem.
Bár Wilson csak heti 350 dollárt kapott a filmbeli munkájáért, a Paramount által a Warner Bros.-nak kiszabott kölcsöndíj miatt mégis ő lett a Casablanca mellékszereplői közül a „legdrágább” – bár ezt a pénzt nem ő kapta meg.
Miért olyan nagy szám a Casablanca?
November 26-án lett 79 éves minden idők legcsodálatosabb szerelmes filmje, a valaha volt legikonikusabb szerelmespárt felvonultató alkotás, a magyar származású Michael Curtiz rendezése. Öt pontban és öt videóval bizonyítjuk, miért nyűgöz le még közel nyolc évtized után is.
Tovább
A dologban az érdekesség az volt, hogy Wilson ugyan remek zenész volt, például nagyszerű dobos, de nem tudott zongorázni. A Casablancában egy olyan zongorán klimpírozott, amin nem voltak igazi billentyűk, a zenét a kamera mögött ülő zongorista játszotta. Ez a zongorista Elliot Carpenter zeneszerző/dalszerző volt, akit úgy helyeztek el, hogy Wilson láthassa és utánozhassa a kézmozdulatait. Wilson és Carpenter voltak a forgatáson az egyedüli afroamerikai művészek, hamar összebarátkoztak, és a későbbiekben is gyakran összejártak.
Forrás: Cinema Society
