Sandra Bullock elárulta, melyik a kedvenc filmje

  • PORT

Az Oscar-díjas színésznő imádja a fekete komédiákat.

Sandra Bullock a karrierje során számos sokszínű szerepben volt látható. Most azonban elárulta, hogy mi az ő kedvenc filmje, amit sosem tudna megunni. Az 1979-es Isten hozta, Mister!-ről van szó, amelyben Peter Selleck a főszereplő. 

Szeretem a fekete komédiákat

– vallotta be a világsztár egy interjúban. 

Néhány éve a színésznő egyébként azt is elmondta, hogy a drámai szerepek helyett inkább ő maga is csak vígjátékban csillogtatná meg a tehetségét innentől, mert azokat a projekteket sokkal jobban tudja élvezni.

Az Isten hozta, Mister! sztorija a következő: egész életét gazdája házában töltötte Chance, a gyermeklelkű kertész. A gazdag, idős úr kertjét gondozta, a szabadidejében pedig egyfolytában a televíziót nézte. Az összes élettapasztalatát a képernyőn látottakból merítette. Amikor a munkaadója meghal, az örökösök kiadják az útját. Chance-nak el kell hagynia a számára biztonságot jelentő világot. Helyét nem találva, tanácstalanul bolyong Washington utcáin, mígnem egy véletlen közlekedési balesetnek köszönhetően szédítő politikai karriert fut be.

Peter Sellers utolsó filmje Jerzy Kosinski regényéből készült.

Forrás: Farout Magazine