Scarlett Johanssont éltetik a transznemű színészek

A sztár visszamondott egy szerepet, amiben egy transznemű férfit játszott volna – a hollywoodi transznemű közösség ünnepel.

Ahogy arról korábban mi is írtunk, a színésznő Rupert Sanders Rub & Tug című életrajzi drámájában készült megformálni egy Dante „Tex” Gill nevű masszázsszalon-tulajdonost, aki a hetvenes-nyolcvanas évek Pittsburgh-jében folytatta tevékenységét: szalonjait a maffia védte, és igazából bordélyként funkcionáltak. Dante egyébként Lois Jean Gillként, azaz női testbe született, de mindig is férfiként határozta meg magát.

Rupert Sander és Scarlett Johansson a Páncélba zárt szellem premierjén. Forrás: Bertrand Rindoff Petroff / Getty Images

 

Amint július elején bejelentették a szereposztást, szinte azonnal kitört a botrány, mivel a transznemű művészközösség tagjai úgy érezték, szerepválasztásával Johansson előlük veszi el a lehetőséget. Első nyilatkozatával a sztár – aki korábban már egyszer megsértett egy kisebbséget azzal, hogy fehérként egy ázsiai hőst játszott el a Páncélba zárt szellem című mangaadaptációban – még nem túl érzékenyen Jeffrey Tamborhoz, Jared Letóhoz és Felicity Huffmanhez irányította a méltatlankodókat, akik korábban szintén ciszneműként értek el sikereket egy-egy transznemű karakter megformálásával.

A múlt hét végére azonban Johansson meggondolta magát, és visszaadta Dante „Tex” Gill szerepét. „A Dante „Tex” Gill szerepére való kiválasztásomat követő történések fényében úgy döntöttem, hogy inkább tisztelettel visszautasítom a szerepet. A transznemű emberek kulturális megértése társadalmunkban jelenleg is folyamatban van, és

én magam is nagyon sokat tanultam erről, mióta a témában megtettem az első nyilatkozatomat, ami – mint utóbb rájöttem – érzéketlen volt.

Az LMBTQ karakterek száma 2017-ben 40 százalékkal esett vissza a korábbi évhez képest: a nagyobb stúdiófilmekben gyakorlatilag nem jelentek meg transznemű emberek. Ezért miközben nagyon örülnék a lehetőségnek, hogy én keltsem életre Dante történetét, megértem, hogy miért érzik sokan úgy, hogy ezt egy transzneműnek kéne megtennie. Hálás vagyok érte, hogy ez a kis castingbaki elindított egy párbeszédet a különbözőségről és ennek filmes reprezentációjáról” – közölte Scarlett Johansson egy nyilatkozatban.

Scarlett Johansson. Forrás: Taylor Hill / Getty Images

 

A sztár nyilatkozata után a The Hollywood Reporter közel tucatnyi transznemű színészt, filmkészítőt, művészt és aktivistát szólaltatott meg az ügyben. „Scarlett döntése, hogy kiszáll a produkcióból,

jó példája annak, hogy valaki meghallgatja egy közösség szavát,

és ez volt a helyes döntés a részéről” – mondta például Rhys Ernst, Emmy-jelölt producer és rendező (Transparent, This Is Me). „Ez nagyon sokat elmond Scarlett Johanssonról. És azért érzékenyülök el ennyire, mert a showbusinessben nagyon nehéz a transz nők dolga. Ahogy a transz férfiaké is” – tette hozzá könnyek közt Rain Valdez színésznő-producer (Transparent, Lopez).

Alexandra Grey színésznő (Transparent, Tömény történelem) mindehhez azt fűzte hozzá, hogy nagyon rosszul esik nekik, amikor látják, hogy cisznemű színészek sorra nyerik a díjakat transznemű karakterek megformálásáért, amivel előlük veszik el a lehetőséget. Zackary Drucker, a Transparent egyik producere szerint ez nem más, mint a transznemű közösség kizsákmányolása. „Így azt érezzük, hogy a mi történeteink igazából nem is a mi történeteink” – mondta. Grey ugyanakkor finomított egy kicsit a dolgon.

„Mi éppen azt akarjuk, hogy egy színésznek meglegyen az a művészi szabadsága, hogy bármilyen szerepet eljátszhasson.

Nem azt mondjuk, hogy egy cisznemű ne formálhasson meg egy transz karaktert. Mi csak azt akarjuk, hogy nekünk ugyanúgy meglegyen a lehetőségünk ugyanerre, azaz hogy mi is eljátszhassunk bármilyen szerepet” – zárta gondolatait a színésznő.


(via The Hollywood Reporter)