Felnőtt tartalom!

Az oldalon megjelenítendő tartalmak a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény besorolása szerint a kiskorúakra veszélyes kategóriába tartoznak. Ha te kiskorú vagy, semmiképp ne nézd meg őket. Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

Senki sem kávézik úgy, ahogy a sztárok – A filmtörténelem legjobb kávézós jelenetei

Ma van a nemzetközi kávé nap. Köszöntsük ezt a jeles alkalmat a szokásos reggeli (és délutáni?) kávénk mellett öt vonatkozó ikonikus filmjelenettel!

Álom luxuskivitelben (1961)

A filmtörténelem legszebb nyitányai közé tartozik, amikor az Álom luxuskivitelben elején Audrey Hepburn kiszáll egy taxiból Manhattan közepén, legendás fekete estélyijében, nyakában gyöngyökkel, feltornyozott hajjal, odasétál a Tiffany’s nevű ékszerbolt kirakatához, majd péksüteményt és papírpoharas kávét vesz elő egy kis papírzacskóból, és álmodozva elfogyasztja a reggelijét. Habár a képsornak inkább esztétikai funkciója van, nem pedig a cselekményt viszi előre, kulcsfontosságú a jelentősége a filmben, mivel egyrészt árnyalja a főhősnő, Holly karakterét, másrészt szavak nélkül, pár percben adja vissza a cím jelentését (az Álom luxuskivitelben eredeti címe ugyanis Breakfast at Tiffany’s, azaz Reggeli a Tiffany’s-nál).

Űrgolyhók (1987)

És akkor egy éles váltással ugorjunk is a filmtörténelem egyik minden bizonnyal legviccesebb filmjére, Mel Brooks zseniális Csillagok háborúja paródiájára, amelyben ugyan szép számmal akad számos sokkal jobb poén a kávés jelenetnél, de azért ez is adja. A képsor a magyar közönség számára nem teljesen érthető, hiszen kell hozzá az a háttértudás, hogy a nyolcvanas évek Amerikájában szinte minden háztartásnak elengedhetetlen kelléke volt egy Mr. Coffee kávéfőző automata. Erre viccelt rá az alkotó, akinek művében a Darth Vader karikatúra, azaz Dark Helmet masinája természetesen a radar mellett van, nem pedig a konyhában.

Ponyvaregény (1994)

Quentin Tarantino klasszikusának egyik legjobb és legjellegzetesebb jelenete is a kávéhoz fűződik, hiszen minden benne van, amiért a mestert szeretjük: csúnya beszéd, túlírt dialógus és hihetetlenül vicces alaphelyzet. A kávés közjátékra a film A Bonnie ügy című fejezetében kerül sor, amikor Jules (Samuel L. Jackson) és Vincent (John Travolta) egy fekete fiú hullájával állítanak be barátjukhoz, Jimmie-hez (akit maga Tarantino játszik). Mikor Jules a kínos helyzetet feloldandó álságosan dicsérni kezdi Jimmie kiváló kávéját, az levág egy olyan cifra monológot (méghozzá egy levegővel)! arról, micsoda tapintatlanság valakinek a kávéját dicsérni, miközben egy halott n*ggert helyeztünk el a garázsában (de azért közben elmondja, hogy csak akkor jó a kávé, ha ő szerzi be, mert a felesége, Bonnie sz*rt vesz), hogy öröm hallgatni.

Közönséges bűnözők (1995)

Bryan Singer legjobb filmjének zárójelenetében a kávé még a korábbiaknál is fontosabb cselekményszervező elemmé válik, hiszen azt figyelhetjük, hogy SPOILER! amikor Kujan nyomozó rájön, hogy végig az orránál fogva vezették, és az általa épp az imént kihallgatott, majd szabadon engedett Verbal Kint (Kevin Spacey) az irodában található használati tárgyak márkájáról és körözési nyomtatványokról vette azokat a neveket, amikből összerakta a meséjét, a földre ejti a kávéscsészéjét, ami összetörik, így láthatóvá válik az alján a Kobayashi felirat: a végső bizonyíték arra, hogy emberünket alaposan átvágták. Mindez lassítva mutatva, és párhuzamosan vágva azzal, hogy az ily módon megdicsőült Verbal kisétál a rendőrségről, miközben csodálatos metamorfózison megy keresztül, nemcsak a filmtörténelem legikonikusabb kávés, de simán legikonikusabb jelenetei közé tartozik.

Amélie csodálatos élete (2001)

Jean-Pierre Jeunet filmjében nem kell nagyon keresni a kávés mozzanatokat, hiszen a központi karakter egy kávézóban dolgozik, ami fontos helyszíne lesz a történéseknek. A legemlékezetesebb mégis az a jelenet, amelyben az alkotók szabályos filmnyelvi bravúrt végrehajtva mutatják be az Amélie által összehozott pénztárosnő és az egyik vendég katartikus szexuális egymásra találását. Amikor a két ember egymásnak esik a mosdóban, azt a címszereplő először a mokkáskanálnak a kávéscsészében ellejtett táncából tudja meg, majd ezt követően a pulton és környékén található összes edény rezegni kezd, kakofón szimfóniaként festve alá a szenvedélyes egyesülést. Végül a csúcspontnál a szeretők cinkosaként fellépő Amélie az eszpresszógép karját megrántva próbálja leplezni az egyértelmű zajokat. Egyszerűen csodálatos!

+1: Trónok harca (2019)

Annak idején az egész világot lázban tartotta, mégis hogyan kerülhetett egy Starbucks-os papír kávéspohár a népszerű fantasysorozat utolsó évadának negyedik epizódjában a lakomaasztalon Daenerys elé (a márka befolyását jelzi, hogy utóbb kiderült, nem Starbucks-os pohárról van szó, csupán a forgatáson a cateringet biztosító cég saját poharáról, mégis mindenki végig Starbucks-os fiaskóként emlegette az incidenst). Hogy ki hibázott, azt már sosem fogjuk megtudni, de az eset kiválóan illusztrálta azt a népharagot, ami a szériára és alkotóira irányult a csúnyán elbaltázott záró évad miatt. A jelenet így, ha nem is vált ikonikussá, de mindenképpen emlékezetes pillanata a tévétörténelemnek – az alkotói szándék ellenére is.

Forrás: HBO

 


(via Coffee or Die)