Sosem gondoltad volna, hogy ezeket a filmes karaktereket valós személyek ihlették!

Főleg, mivel nem életrajzi filmekben láthattuk őket, hanem szigorúan kitalált történetekben. Sőt, még egy animációs figura is van köztük!

Indiana Jones

A kalandos kedvű régészprofesszort nem kisebb személyiségről mintázták, mint az 1911-ben a perui Machu Pichut felfedező Hiram Bingham III-ről. Indyhez hasonlóan Bingham is sokoldalú ember volt, a végletek megtestesítője, hiszen egyszerre volt egyetemi tanár a Yale-en, és kalandozott a dél-amerikai őserdőkben. Az ókori világ szakértőjeként tisztelték, aki azonban a Machu Pichu felfedezése után sem hagyott fel az izgalmasabbnál izgalmasabb expedíciókkal, ahonnan mindig valami jó kis sztorival jött vissza. A személyiségét jellemző kettősség később sem múlt el: az I. világháborúban még repülésoktatóként tevékenykedett, majd a húszas években politikai pályára lépett, és Connecticut kormányzója, később a szenátus tagja lett (előbbi hivatalt jellemző módon mindössze egy napig töltötte be).

Forrás: UIP-Duna Film / National Photo Company Collection – Library of Congress

 

Miss Röfi

Habár a hasonlóság ebben az esetben nem túl hízelgő, a Breki, a béka után ácsingózó disznóhölgyet az 1920 és 2002 között élt amerikai énekesnőről, Peggy Lee-ről mintázták, aki valóban emlékeztet kissé külsőleg a Muppet-figurára. Az amúgy határozottan bombázóként elképzelt, később pedig az egyik legnépszerűbb karakterré vált báb megalkotója persze semmi rosszat nem akart ezzel. „Az anyám régen Észak-Dakotában élt, ahol Peggy Lee is sokat énekelt a helyi rádióállomáson, mielőtt híres dzsesszénekesnő lett volna.

Forrás: Fórum Hungary és Evening Standard / Hulton Archive / Getty Images

Amikor először megalkottam Miss Röfit, még Miss Piggy Lee-nek neveztem

(Miss Röfi eredeti neve Miss Piggy), ami a szójáték mellett egy tisztelgés is volt. Peggy Lee mindig is nagyon független nő volt, és ebben Röfi is hasonlít rá. De ahogy a figuránk egyre népszerűbbé vált, nem akartuk megbántani vele Peggy Lee-t, főként mivel annyira csodáltuk a munkásságát. Így a Muppet-karakter nevét Piggyre rövidítettük” – nyilatkozta a bábfigura megalkotója, Bonnie Erickson.


Töki

A nagy Lebowski főhőse olyannak tűnik, mintha a Coen fivérek összekeverték volna az általuk ismert leglazább emberek tulajdonságait, de valójában volt egyvalaki, aki a karaktert inspirálta: nem más, mint Jeff Dowd producer és politikai aktivista.

„A testbeszéde száz százalékban az enyém.

Én persze nem iszom folyamatosan White Russiant, de ez csak azért került a filmbe, mert sokkal viccesebb, mintha egyszerűen vodka-szódát emlegetnének” – mondta a Huffington Postnak Dowd, aki azt is elárulta, hogy még a ’Dude’ becenév is tőle származik (a Töki név a filmben eredeti nyelven Dude), mivel a vezetéknevét kicsit elváltoztatva így nevezték a hatodik osztálytól kezdve. Dowd ismerősei ezenkívül sok hasonló sztorit hallhattak tőle, mint amilyenek A nagy Lebowskiban is felbukkannak, ráadásul a producer is mindig nagy tekés hírében állt.

Forrás: Gary Leonard / Getty Images

 

Sherlock Holmes

Nem gondolnánk, de bizony a legendás mesterdetektív alakja is valós személyen nyugszik. Sir Arthur Conan Doyle, a figura megalkotója ugyanis orvosként dolgozott, mielőtt kijött volna az első Sherlock Holmes-regénnyel, A bíborvörös dolgozószobával. A karizmatikus nyomozó egyik legfontosabb tulajdonságát pedig, azt, hogy a legapróbb részletekből is képes következtetni a nagy egészre, egy dr. Joseph Bell nevű skót sebészről mintázta, aki a korabeli orvostudomány híres személyisége volt, és az Edinburgh-i Egyetem orvosi karán is tartott órákat.

Forrás: Magyar Televízió / Wikipedia


Közismert volt arról, hogy diákjait úgy nyűgözte le, hogy behozott egy pácienst az előadóterembe, és pusztán a megjelenéséből és a viselkedéséből megállapította az egészségi állapotát, a foglalkozását, hogy milyen társadalmi osztályba tartozik, a családi állapotát és egyéb tulajdonságait. Négy regénnyel és 56 novellával később Doyle írt is egy köszönőlevelet Bellnek.

„Sherlock Holmest minden bizonnyal magának köszönhetem,

hiszen ugyan mindenféle drámai körülmények közé helyezem, az általa képviselt elemző munka annak a tudománynak még csak nem is eltúlzott ábrázolása, amit ön produkál a rendelőben” – írta a szerző.


Travis Bickle

Habár a Taxisofőr antihőse Paul Schrader forgatókönyvíró saját leleménye volt, ahogy a bűnös nagyváros, illetve az elszigeteltség ábrázolásakor is saját tapasztalatokból merített, azért Robert De Nirónak Bickle megformálásakor volt honnan inspirálódnia. Arthur Bremer, a Milwaukee Athletic Club szégyenlős és tartózkodó mindenese volt, akit konyhai munkára ítéltek, mivel a vendégek panaszkodtak a viselkedésére (magában beszélt, fütyült és masírozott az étkezőben játszott zene taktusára). Több elbocsátással később pedig megkezdődött a férfi mentális hanyatlása.

Forrás: Warner Home Video


Miután szemtanúja lett egy barátja meggyilkolásának, elkezdte megtervezni Richard Nixon és George Wallace alabamai kormányzó meggyilkolását, mert úgy vélte, így a világ szebb hely lenne. Bremer végül 1972-ben csakugyan megkísérelt egy merényletet Wallace ellen, akit a támadás deréktól lefelé megbénított.

Letartóztatása után pedig előkerültek a merénylő naplói,

végtelen számban, illetve az ezekből saját maga által megvalósított felolvasások, és Robert De Niro ezeket hangoskönyvként hallgatva készült fel a Taxisofőr-beli Travis Bickle megformálására.


(via Far Out)