Kevés rendező mondhatja el magáról, hogy a neve egyben jelzőként is szolgál, de Quentin Tarantino egyértelműen ebbe a kategóriába tartozik. Ha egy filmre ráfogjuk, hogy „tarantinós”, akkor mindenki pontosan tudja, hogy milyen stílusjegyeket értünk ez alatt. Az egykori videótékás annak ellenére is önálló filmes univerzumot hozott létre, hogy a pályája elején, de később is gyakran vádolták azzal, hogy másoktól lopja az ötleteit. Ehhez képest ma már ő az, aki mintaként szolgál több generációnyi filmes számára. Sokan próbálják utánozni, és a többségük el is bukik, de akadnak azért értékelhető próbálkozások. Most ezek közül válogattunk.

10. Pokolsztráda (1996)

Matthew Bright filmjét egyesek egy modern Piroska és a farkas feldolgozásnak tartják. Főszereplője a fiatal Vanessa (Reese Witherspoon), aki anyja letartóztatása után a nagymamájához akar eljutni autóstoppal. Útitársa, a látszólag szimpatikus pszichológus azonban váratlanul meg akarja ölni. Vanessának sikerül megsebesítenie a férfit, aki azonban a nyomába ered.

Mitől tarantinós? A nyers erőszak és a popos hangulat egyensúlyától.

9. Veszett világ (2011)

Kevin Smith saját jogán lett kultrendező, az ő korai filmjeit sem lehetett másokéval összetéveszteni, még ha a 94-es Shop Stopon azért fel lehet fedezni a két évvel korábban bemutatott Kutyaszorítóban hatását. A Veszett világ című thrillerrel viszont egyértelműen belépett Tarantino territóriumára a korábbi vígjátékrendező.

A sztori szerint három középiskolás fiú talál a neten egy hirdetést, amelyben egy idősebb nő partnereket keres csoportos szexhez. A srácok rögtön lázba jönnek, és döntenek. Útnak indulnak a nőhöz, de arra nem számítanak, hogy nem az várja őket a célban, amiért indultak, és az egész utazás sötét, borzasztó rémálommá válik.

8. Egy nehéz nap (1998)

Skip Woods író-rendező le se tagadhatná, hogy a Ponyvaregény ihlette meg. A bűnügyi elemek és fekete humor hasonló kombinációban keveredik benne.

Főszereplője Casey (Thomas Jane), a mára jó útra tért egykori drogkereskedő, aki egy kisvárosba vonult vissza a feleségével. Egy szép csütörtöki napon azonban minden megváltozik, amikor - régi haverja és társa – Nick (Aaron Eckhart) kopogtat be hozzá, és egy bőröndnyi kokaint hagy nála megőrzésre. Casey felháborodásában megsemmisíti a kábítószert, de hamarosan rájön, hogy nemcsak barátjának kell elszámolni az áruval. A csengő szinte folyamatosan szól, és csak jönnek a furcsábbnál furcsább figurák, akik vagy a kábítószert vagy az ellenértékét szeretnék megkaparintani: a kábszeres bérgyilkos, a szadista szexbomba, egy láncfűrészes gyilkos, egy bukott zsaru és a legfélelmetesebb közöttük az örökbefogadási ügynökség embere.

7. Leszámolás Denverben (1995)

Gary Fleder filmjét a csavaros sztorija teszi tarantinóssá, és persze a válogatott színészgárda, amely egy Tarantino-mozinak is büszkeségére válna. A főszerepet Andy Garcia alakítja, és olyan nevek tűnnek fel mellette, mint Christopher Lloyd, William Forsythe, Treat Williams, Steve Buscemi és Christopher Walken.

A Garcia által játszott Jimmy úgy dönt, hogy átmenetileg szünetelteti bűnügyi Kft.-jét, és más morbid foglalatosságba kezd: haldoklókról készít majd ezentúl videóüzenetet. A maffiafőnök azonban utoljára még rábeszéli egy kemény melóra, alaposan helyben kell hagynia valakit, aki a főnök fiának boldogságát dúlta szét. Csábító a beígért tíz lepedő, összeszedi hát újra a bandát, és a hecc kedvéért elvállalja a megbízatást. A feladat végrehajtása túlságosan jól sikerül, megölik szerencsétlen fickót, ráadásul váratlanul előbukkan az a nő is, aki miatt az egész akciót eltervezték. Mivel a megbízást nem teljesítették megfelelően, nekik is menekülniük kell.

6. Testvérbosszú (1999)

A pultosból és kidobóemberből filmessé avanzsált Troy Duffy forgatókönyve annyira tarantinós volt (időrend megkavarása, rengeteg erőszak és vér stb.), hogy a Miramax feje, a Tarantino-filmek producere, Harvey Weinstein azonnal lecsapott rá. Duffyról azonban kiderült, hogy nem tud alkalmazkodni a hollywoodi játékszabályokhoz, és végül csak egy kisebb céggel, fillérekből tudta elkészíteni a filmet négy hosszú év alatt.

A sztori szerint a MacManus ikertestvérek összetűzésbe keverednek a fél Bostont rettegésben tartó orosz maffiával, és ennek eredményeként két gengszter holtan marad a helyszínen. A rendőrség, látva, hogy a fiúk elvetemült bűnözőket tettek el az útból, szemet huny az eset fölött. Hamarosan újabb közveszélyes alvilági alakok holttestére bukkannak, s felmerül a gyanú: az ikrek folytatják igazságosztó akciójukat az eddig érinthetetlennek hitt fő maffiózók ellen.

5. The Bad Batch (2016)

A Tarantino-iskola követői közt nem sok női rendezőt találunk, Ana Lily Amirpour filmje már csak ezért is különleges, na meg azért is, mert a vetítéseiről rengeteg néző kivonult a kannibáljeleneteknél. Erre a teljesítményre maga Tarantino is büszke lenne!

A film egy disztópikus világban játszódik, főszereplője egy fiatal nő, Arlen (Suki Waterhouse), akit száműznek a társadalomból egy sivatagos területre. Egyedül kellene túlélnie a kannibálok földjén, de szinte azonnal megdézsmálják a karját és a lábát. Egyetlen esélye a menekülésre, ha eljut a Keanu Reeves által uralt Komfort Zóna nevű helyre, ahol az emberek hallucinogén drogokban keresik a boldogságot. A szereplőgárda elég impozáns, Jim Carrey, Jason Momoa, Giovanni Ribisi és Diego Luna nevét is ott találjuk a stáblistán.

4. Nyomás! (1999)

Doug Liman filmjében van humor, szex, drog és erőszak, de főleg a sztori szerkezetében hasonlít a Ponyvaregényre. A különféle karakterek és cselekményszálak itt is váratlanul futnak egymásba 24 óra leforgása alatt, igaz, a szereplők sokkal földhözragadtabbak és realistábbak, mint Tarantinónál.

A fő szál Ronnát (Sarah Polley) követi, aki egy szupermarketben dolgozik pénztárosként. A lány szorult helyzetben van, ha nem fizet, karácsony este kidobják az albérletéből. Hogy pénzhez jusson, elhatározza, hogy droggal üzletel. Az akcióba az egyik kolléganőjét is bevonja. Közben egy másik kettős, a színész Adam és Zack kábítószer birtoklásáért éppen a rendőrségen ülnek. Azután ott van Simon és három cimborája, akik kiruccannak Las Vegasba. A két pénztáros csaj, a szappanoperákban jeleskedő színészpáros és a brit srác útja szükségszerűen keresztezi egymást.

3. Meghallgatás (1999)

Az évente több filmet is leforgató, Japánban külön intézménynek számító Takashi Miike nem Tarantinót utánozza (sőt, inkább ő inspirálta a Kill Billt), van saját stílusa, de az extrém erőszak iránti affinitásuk közös. Több mint 100 rendezése közül a Meghallgatás az egyik legerősebb.

A főszereplő a hét éve megözvegyült Shigeharu Aoyama, aki egy filmszakmában dolgozó barátja tanácsára úgy akar új feleséget keresni, hogy meghallgatást tart egy nem létező filmhez. A jelentkezők között Aoyama szeme megakad Asamin. Bár a szerepet természetesen végül senki sem kapja meg, kapcsolat kezd kialakulni Aoyama és Asami között. A férfi őszinte érzelmeket táplál a csinos és intelligens lány iránt, emiatt nem veszi észre a figyelmeztető jeleket.

2. Battle Royale (2000)

Túl azon, hogy maximálisan tarantinós, Kinji Fukasaku klasszikusát maga Tarantino is az egyik kedvencének tartja. Nincs is mit csodálkozni rajta, a Battle Royale-ban ugyanis megvan minden, amit a Mester imád: vér, gore, erőszak és polgárpukkasztó sztori, amelyen kellően fel lehet háborodni.

A film egy alternatív közeljövőben, a diktatórikus Japánban játszódik, ahol egy kilencedikes osztályt (21 lányt és 21 fiút) élet-halál harcra kényszerítenek. Az osztályt egy szigetre viszik, ahol ellátják őket fegyverekkel: golyószóróval, étkezésnél használt villával és egy robbanó nyakörvvel. Feladatuk az, hogy megöljék az osztálytársaikat. Ha egy napig nem hal meg senki, akkor a robbanó nyakörvek végeznek mindannyiukkal. A „játéknak” összesen egyetlen túlélője lehet.

A sztorit egyértelműen a Legyek ura ihlette, később viszont Fukasaku-filmjét is lenyúlták, Suzanne Collins Éhezők viadala-trilógiája és a belőle készült filmverzió ugyanis nem jött volna létre, ha nincs a Battle Royale.

1. A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső (1998)

A „legtarantinósabb film, amelyet nem Tarantino készített”-kategóriát Guy Ritchie bemutatkozó rendezése nyeri, amelyet sokak szerint azóta sem tudott túlszárnyalni.

Londonban, az East End negyedben él a legtöbb nehézfiú, kábítószerügynök és nagyreményű semmittevő. A film négy hőse, a négy jó barát itt határozza el, hogy meggazdagodik. Az eredmény: hatalmas adósság és egy életveszélyes fenyegetés. Mindössze egy hetük van fizetni, ezért a legelképesztőbb megoldást választják: kirabolnak egy másik bandát. Újabb kétes elemek, bűnözők, csempészek, kétballábas bérgyilkosok és szigorú kocsmárosok tűnnek fel a színen. Mindenki mindenkit összetéveszt valakivel, leszámol valaki mással, miközben a nagy dohánynak lába kél.

via: Tastes of Cinema