Volt annak idején egy, a bemutatásakor még rendkívül ötletesnek és eredetinek számító, azóta kissé idejétmúlt orosz akció-fantasy, az Éjszakai őrség (2004), amelyben a sötétség és a világosság erői csaptak össze egymással – egy moszkvai lakótelepen. Madarász Isti új filmje, az Átjáróház is hasonló vonalon működik, csak most Újpalotán járunk – meg egy hullaházban, ami megannyi mókás dolog forrása. Legalábbis ebben a verzióban.

Hősünket, Krisztiánt (Bárnai Péter) meg kisbabakorában ismerjük meg a szülészeten, ahol óriási tűz üt ki, a magára hagyott pici egy kislány baba, a későbbi Ági (Rujder Vivien) mellett köt ki, majd egy jósnő/boszorkány menti ki. Ő, vagyis Ilus néni (Kútvölgyi Erzsébet) neveli fel a srácot, de nem lehet túl bensőséges a viszonyuk, ha a fiúnak nincs saját kulcsa a Viztoronyházbeli lakáshoz - sok ilyen zavaró kis részlet van - , és nyilván soha nem beszélgettek a történtekről,

pedig azoknak óriási hatása van a későbbiekre.

Akárhogy is, Krisztián, ki tudja miért, de a hullaházban kap munkát éjszakai őrként – nahát, ilyen címmel is láttunk már filmet, sőt, filmeket! -, de még munkába állás előtt (újra) megismeri Ágit, jópofiznak és randit beszélnek meg, még a szikrák is szikráznak köztük. Aztán a lány halálos balesetet szenved, és a hullaházba kerül a többi, esténként kint grasszáló halott közé.

Mondtuk ebben a halottasházban a holtak éjszakánként kimásznak a „tepsiből” és társasági életet élnek. Mármint azok az elhunytak, akik nem léphetnek át a túlvilágra, mert maradt valami elintézetlen dolguk, de ha lejár az idejük, akkor a titokzatos Boncmester (Kulka János), aki valójában egy démon, a tűzbe taszítja őket, és felzabálja a lelküket.

Krisztián segít a holtaknak az elintézetlen dolgokkal,

de legfőbb célja az, hogy visszahozza Ágit az élők közé. Itt lép újra a képbe Ilus néni, akiről a történet egy időre elfeledkezik, de ez egy ilyen film. Madarász Isti a túlbonyolított szerelmesfilmek rendezője – lásd a Hurok (2016) vagy az Egy szerelem gasztronómiája (2017) -, és most is rengeteg mindent pakolt rá egy alapvetően kedves romcom alapra. Fantasyt, horrort, egy kis retrót – bizonyos dolgok itt a 60-as évekből vannak, mások „kortársak” – egy kis szürrealizmust. Meg egy kis mainstreamet Dobó Kata és Árpa Attila szerepeltetésével.

Azt már az előzetes alapján lehetett tudni, hogy mindez együtt olyan sok, hogy Madarásznak aligha sikerülhet egyben tartania, és nem is sikerül, de meglepő módon a kudarc elmarad. A történet nagyrészt egyben marad, még akkor is, ha sokszor döcögősen haladunk, és a részletekre sokszor nem maradt idő. Rengeteg dolgot lehet megkérdőjelezni, számos logikátlanság van, és sok minden valójában csak egy vázlat, de nyilván

a rendező is tudta, ha belemegy a részletekbe, akkor sosem jut el a végére.

Így viszont eljut, még akkor is, ha kissé suta a lezárás, elmaradt a nagy katarzis, de legalább kerek lesz a sztori, amit elsősorban Krisztián és Ági kapcsolat tart mozgásban.

Vannak persze mellékszálak, a halottak utolsó feladatainak teljesítése halovány lett, csak pár jobb poénra futotta, pedig az így is az eddigi legjobb filmjét produkáló Madarásznak és a forgatókönyvíró Veres Attilának van humora, de nyilván

kellett valamit kezdeni a lébecoló néhaiakkal,

de ez alapvetően egy szerelmesfilm. És lehet, hogy néha túl sok a cukiskodás, de ez egy szerethető szerelmesfilm, ami nagyobb részt Rujder Viviennek köszönhető. Bárnai Péterrel sem volt semmi bajom, de az ő karaktere merevebb, színtelenebb – a magyar film átka a szerethető értelmiségi balfék, aki, bár alig tesz valamit, a végén mindent megkap -, így kevesebbet tud vele kezdeni, és akkor a ruhájáról és a frizurájáról nem is beszéltem. Rujderben van egy kis fanyarság, megfelelő mértéktartás ahhoz, hogy az amúgy kissé túltolt sztorit hihetővé tegye – sok szempontból Balla Eszterre emlékeztet, akivel, minő meglepetés, már Madarász Isti dolgozott együtt.

A love story viszont egy fantasy köntösbe van ágyazva, amiről azért érdemes pár szót ejteni. Kissé zavarba ejtő a félig retro, félig kortárs díszletvilág, és nem minden részletet találtak el – a halottak hullazsákból készült fehér ruhája modoros, zavaró -, de hazai szinten azért ez nagyon jól néz ki. Van a dolognak dimenziója, mélysége és magassága, ami a látványvilágot illeti,

nem tűnik olcsónak vagy barkácsoltnak,

amiért sok pluszpont jár. És valakit meg kell külön is ejteni: Galla Miklósnak talán három jelenete van összesen a hullaház igazgatójaként. Teljesen érthetetlen módon térdgatyában van – gyanítom, ő ragaszkodott hozzá -, és nem csinál semmit, csak magyaráz, aztán rácsodálkozik hősünkre, és zseniális. Ő foglalja leginkább össze azt a szerethető furcsaságot, amit a filmnél Madarász belőhetett magának, és ami csak részben jött össze, de az is valami!

Értékelés: 7/10