Vin Diesel

Pályája elején még jó fej volt, szerettük például a Ryan közlegény megmentésében (1998) – igaz, kit nem szerettünk abban a filmben? -, és jól állt neki a túlhajtott macsóság a Pitch Black - 22 évente sötétségben (2000), aztán valahogy úgy maradt. Megcsinálta a Halálos iramot (2009), amiről kiderült, hogy egy igazi fejőstehén, mivel Ázsiában imádják, és azóta szinte kivétel nélkül ugyanazt csinálja, és csinálhatja, mivel ő a producere is az immár 10. részénél tartó szériának. Felveszi az izompólót, a napszemcsit, befeszít, és azt mondja: CSALÁÁÁD, aztán jónapot. Ráadásul tapló a színésztársaival, hogy alfa hím státuszát biztosítsa – viszont vicces, hogy bevállalta Groot „szerepét” A galaxis őrzőiben (2014).

Sarah Jessica Parker

Azt aláírjuk, hogy a Szex és New Yorkban (1998) működött a személyisége, még akkor is, ha hat évadnyi örökké tudálékoskodó Carrie Bradshaw-ból már nagyon sok volt – vicces, hogy a két nagyjátékfilmből mennyire világosan kiderült -, de Sarah Jessica Parker mellett más érvet nem nagyon hozhatunk fel színésznőként. Gyakorlatilag minden filmje csapnivaló, amiben főszereplő – lásd. Csak tudnám, hogy csinálja (2011) vagy Anyám nyakán (2006) -, és nem csak azért, mert nem jó színésznő, hanem azért is, mert egyszerűen van szegényben valami borzasztó irritáló. Hogy valami jót is mondjunk róla, ő volt Robert Downey Jr. csaja, amikor a színész a mélyponton volt, és nagyon sokat segített neki a talpra állásban.

Adam Sandler  

Sandler a tehetséges, de lusta diák megtestesítője, aki nagyszerű komikusként kezdte pályafutását, majd elkezdett gyenge középszer vackokat gyártani sorozatban a nála jóval kevésbé szerethető haverjaival – és a listára vele együtt Rob Schneider, Kevin James és a legrosszabb, David Spade is felkerülhetett volna. Én még szerettem az Apafejben (1999), de a mai munkáit meg sem tudom nézni, legfeljebb a stand up előadásait, ahol látszik, hogy még mindig van humora. És tehetsége is van még mindig, csak úgy húsz évente egyszer mutatja meg, mint a Kótyagos szerelemben (2002) vagy legutóbb a Csiszolatlan gyémántban (2019). 

Gwyneth Paltrow

Színésznőként az égvilágon semmi kifogásunk Gwyneth ellen, imádtuk a Tenenbaum, a háziátokban (2001), remek volt  A Vasemberben (2008) Pepper Pottsként, és még sorolhatnám. Oscar-díja is van, igaz, nem a Szerelmes Shakespeare a legerősebb szerepe, viszont segített kirobbantani a Weinstein botrányt. Vele inkább akkor van baj, amikor nem játszik. Mert ha jó filmben is játszik, utána fogja magát, és elkezd hülyeségeket beszélni a saját szerepeiről, vagy nekiáll egetverő marhaságokat árulni rengeteg pénzért. Mint a jade kőből készült vagina tojás, melyről azt állítják, hogy segít a méhsüllyedés megelőzésében, vagy, ha már maradunk a témánál, a gyertya, amelynek olyan illata van, mint a vaginája, vagy a memóriafejlesztő parfüm. Ki árul ilyet?

Steven Seagal

Mai szemmel nézve Seagal olyan korai sikerei, mint a Nico (1988) vagy az  Úszó erőd (1992) csapnivalóak, de a 80-as évek végén nagy kereslet volt az akciósztárokra, neki pedig bónuszként valóban volt harcművész háttere. Aztán kiderült, hogy Seagal csapnivaló színész, aki még a szövegét sem hajlandó megtanulni – azért beszél keveset a filmjeiben -, és a 2002-es Félholt óta az úgy nevezett direct to video piacra készíti munkáit, viszont nem keveset. Egy bizonyos formula alapján dolgozik, attól egy millimétert sem tér el, gyakorlatilag mindegyik azóta készült darab teljesen egyforma, még Seagal frizurája és ruhája is ugyanolyan. Olyan egyformák ezek a filmek, hogy néha azt hiszi az ember, hogy önmaguk paródiái, ráadásul ahol teheti, dublőr dolgozik helyette. A képet nyilván nem javítja az sem, hogy a színészt több nő is nemi erőszakkal vagy szexuális zaklatással vádolta, vagy az, hogy az elmúlt években Vlagyimir Putyinhoz dörgölődzik, vagy az, hogy bár évekig a buddhizmussal menőzött, nem igazán tartja a vallás előírásait.

Jonah Hill

Szegény Jonah Hill egyszerűen olyan alkat, hogy csinálhat akármit, mindig lesz benne egy kis irritáló – ráadásul a legtöbb rendező pont azért választja őt, mert egy tényleg tenyérbe mászó karaktert akar. Hiába volt vicces a Superbad - avagy miért ciki a szex?-ben (2007), a filmeseknek az idegesítő oldala kell, hiába csinált olyan komoly filmeket, mint az Igaz történet (2015) vagy A mániákus (2018), azok a kutyát nem érdekelték, hiába fogyott le, az csak egy rövid hír lett, de nem változtatta meg az életét. Viszont ha azt hozta, amit elvártak tőle, az mindig sikeres lett, és ki hinné, hogy Hillnek már két Oscar-jelölése is van, az egyik a Pénzcsinálóért (2011), a másik A Wall Street farkasáért (2013).

Anne Hathaway

Sajnálattal kell közölnöm, hogy én Anne Hathaway-t már a Neveletlen hercegnő (2001) bemutatása után leírtam, mert nekem sok volt. Nagyon sok: túlmozgásos, túlgesztikuláló, túl nagy szem, túl nagy száj, túl sok fog. És aláírom, hogy nem volt rossz Az ördög Pradát viselben (2006), viszont milyen irgalmatlanul rossz volt A nyomorultakban (2012). Neki egyszerűen nem fekszik a dráma, nincs meg hozzá az eszköztára vagy a tehetsége, mert csak túlozni tud, de ugyanez a túlzás vígjátékban néha a hasznára van – legutóbb például messze nem volt olyan rossz a Csaló csajokban (2019) vagy a Roald Dahl: Boszorkányokban (2020). Igaz, zseniális sem volt.

Eddie Redmayne

Eddie Redmayne pont Jonah Hill ellentéte, de egyben hasonlít is rá. Neki nem azért irritáló a jelenléte, mert kapásból azt gondolod róla, hogy egy sutyerák, hanem azért, mert túl kifinomultnak tűnik, túl affektáló. Őt senki sem tartja rossz színésznek – nyilván nem véletlen kapott Oscart, BAFTÁ-t és Golden Globe-ot A mindenség elméletéért (2015) -, mégis van benne valami, amit az egyszerűség kedvéért nevezzünk csak elidegenítő effektnek. Nem segített a Jupiter felemelkedése (2015) sem, amiben mindenki iszonyatos volt, ő pedig különösképpen. Aztán jött A dán lány (2015), amiben maga a karakter volt affektáló, ami még jobban kihangsúlyozta Redmayne túlságosan is finom vonásait, vékony alkatát – viszont a Legendás állatok és megfigyelésükben (2016) egészen szerethető és csak minimálisan idegesítő volt.

Katherine Heigl

Kathrine Heigl ügyét nem kell ragozni: lehet, hogy volt jó filmje, de jó alakítása – legalábbis szerintünk – soha. A jó film történetesen a Felkoppintva (2006) volt, amiben pont az volt a vicces, hogy az ő über árja megjelenése és szabályos lencsibaba feje mennyire nem illett Seth Rogen slampos figurájához, de Heigl nem tudta megállni, hogy utólag ne csesztesse kollégáját és Judd Apatow rendezőt a sajtóban. Heigl szinte csak könnyed limonádéban játszik, nem szokott kísérletezni vagy kockázatot vállalni, legfeljebb abban „merész”, hogy néha barna hajjal játszik. Én viszont nem nagyon tudom egymástól megkülönböztetni a munkáit, például mindig keverem A csúf igazságot (2009) és A szingli fejvadászt (2012), de mivel csinos arca van, tudom, hogy sokan tartják jó nőnek, és sokan kedvelik.

Michael Cera

Íme, a másik srác a Superbad - avagy miért ciki a szex?-ből (2007), ami ékes bizonyíték arra, hogy idegesítő karakterekre is lehet építeni egy jól megírt vígjátékot! Michael Cerát először Az ítélet: családban (2003) láttam a csetlő-botló George-Michael Bluth-ként, és ott nagyon vicces volt, és nyilván okos srác, mert rendre jó filmeket választott a továbbiakban. A Juno (2007) kisebb kultfilm lett, a Scott Pilgrim a világ ellen (2010) pedig nagyobb kultfilm, de azóta szinte semmi értékelhetőt nem tett le az asztalra. Persze nincs is könnyű dolga: van egy ilyen lúzer külseje, amivel leginkább vígjátékra alkalmas, ha mást csinál, az vagy zavarbaejtő, vagy kifejezetten rossz, mint például a Rémálom-sziget (2013), amiben ő volt a hibbant szadista rosszfiú.

Futottak még: Giovanni Ribisi, Chris Tucker, Paul Dano, Tim Allen, Hugh Grant, Pauly Shore, Tori Spelling, Jai Courtney.