Szuperhősjelmezek méregdrágán

Az teljesen logikus, hogy minél bonyolultabb és menőbb egy szuperhőskosztüm, annál drágább, de mi a helyzet a részeges Superman lehasznált ruhájával vagy az Űrlord tökfödőjével?

A Vasember (2008)

Az ránézésre is világos, hogy Tony Stark, vagyis a Vasember páncéljának elkészítése a való életben sem két fillérbe került. 2018 májusában a híradók arról számoltak be, hogy Robert Downey Jr. arany-bíbor jelmezét, amelyet A Vasemberben (2008) hordott, ellopták egy Los Angeles-i filmes kelléktárból. A rendőrségi jelentésben a jelmez feltüntetett becsült értéke 325.000 dollár volt. Igaz, ez jóval kevesebb, mint az a szintén becsült 1,6 milliárd dollár, amelybe egy teljesen működőképes Vasember öltözet megépítése kerülne – ezt az értéket egy angol újság számította ki, de benne van a ház, a labor,a számítógépek, satöbbi értéke is -, de ez még így is elég drága ruházat. Az ellopott ruha értéke egyébként több mint kétszerese annak, amennyiért  Vasember 2. ( 2010) „felboncolt” páncélját elárverezték. Ez volt az a kellék, amelyet James Rhodes (Don Cheadle) magával vitt egy katonai bázisra, hogy azt szétszedve rájöjjön, hogyan működik.

 

Batman Superman ellen - Az igazság hajnala (2016)

Van, amikor egy jelmez ára nem a sajtóból vagy egy rendőrségi jelentésből derül ki, hanem egy színész kotyogja ki. És a legtöbb színész szeret valamilyen emléket megtartani a filmjeiből: ha az kicsi, akkor zsebre vágják, ha nagyobb, akkor elkunyerálják. Ez utóbbival próbálkozott Ben Affleck, miután először játszotta el Denevérember, és szerette volna megtartani a Batman jelmezt. Úgy érezte, hogy esélyes, hogy a forgatás végén megkaphatja a csak rá méretezett, tehát más által nem hordható öltözetet, ám leesett az álla, amikor a Warner Bros. vezetői közölték vele, hogy semmi probléma, csak fizesse ki az árát, ami kereken 100 000 dollár. Ez, a listán szereplő többi jelmezhez képest nem is hangzik annyira soknak, de azért elég sok volt ahhoz, hogy Affleck nemet mondjon. Lehet, hogy csak azért döntött így, mert

nem kapta volna meg hozzá a kütyüket, a batarangokat, a gázpasztillákat és a kilőhető horgokat.

 

A sötét lovag (2008)

Mint azt sokan tudják, Christian Bale úgy utasította vissza egy negyedik Batman-film főszerepét, hogy 50 millió dollárt ajánlottak neki – de talán pont ezért lettek értékesebbek az általa játszott Denevér-ember filmek kellékei. 2016-ban a Bloomberg arról számolt be, hogy Bale hivatalos denevérruháját A sötét lovag (2008) és A sötét lovag - Felemelkedés (2012) filmekből 250 000 dollárért adták el egy magángyűjtőnek. Talán nem meglepő, hogy Bale szuperhős jelmeze lényegesen értékesebb volt, mint Ben Afflecké ugyanebben a szerepben – mint azt láthatjuk, kerek 150.000 dollár a különbség. Bale jelmeze mellett a Sötét Lovag Batpodját 413.634 dollárért adták el, a Tom Hardy által játszott Bane ruháját pedig valamivel több, mint 127 000 dollárért. Az árverés a Batman jelmezekből összesen 2 millió dollárt össze.

Superman 3. (1983)

A harmadik Superman film sokaknak okozott csalódást butuska története miatt, amelyben előkerül Superman gonosz énje, utólag a széria egyik legkevésbé sikerült darabjának tartják, de nyilván akadnak titkos rajongói. Christopher Reeve „gonosz Superman” jelmeze ugyanis 2018-ban elképesztő 200 000 dolláros összegért kelt el egy árverésen az aukción. A kaliforniai székhelyű Julien's Auctions aukciósház a Hollywoodi legendák kollekció részeként adta el a ruhát, amelynek összeállítása a következő öt részből állt a leírás szerint:

„egy egyedi kék kötött trikó, elöl stilizált Superman logóval, gesztenyebarna rövidnadrággal, egy pár hozzáillő kötött harisnya, egy köpeny, egy öv és egy csizma”.

Az előzetes becslések szerint csak 20 000-40 000 dollárt reméltek az eladásból, így elég nagy volt a meglepetés, amikor kiderült a végösszeg. Azt nem tudni, hogy a jelmeznek volt-e némi alkoholszaga – a „gonosz Superman” ugyanis nagy piás volt.

Fekete Párduc (2018)

Hála hatalmas vibránium készletének Wakanda titkos királysága a Marvel Comics világának leggazdagabb nemzete – bár létezéséről csak a lakói tudnak. Így nem meglepő. hogy Wakanda ura, T'Challa, más néven a Fekete Párduc hordja a valaha készült legdrágább szuperhős öltözetet, ahogy a a tragikus fiatalon elhunyt Chadwick Boseman jellegzetes fekete, golyóálló páncélja sem volt olcsó mulatság. A Fekete Párduc jelmeztervezője, Ruth Carter elárulta, hogy valójában mennyibe is kerültek a főhős jelmezei: „A Fekete Párducnak nagyjából 20 jelmez kellett volna, de ezek iszonyú drágák voltak – egy jelmez nagyjából 300 000 dollárba került, így végül csak hat teljes jelmez készült el és rengeteg maszk vagy külön darab a kézre vagy a lábakra." Hat jelmez 300 000 dolláros darab áron 1.800.000 dollárnak felel meg, és számoljuk hozzá a kiegészítőket is. Ez rengeteg pénz csak ruhákra, de Marvel moziverzuma pont az elképesztő látványvilág és a részletekbe fektetett rengeteg figyelem miatt lett annyira sikeres..

Shazam! (2019)

A Warner Bros. nem sokat kockáztatott a 2019-es Shazam!-mal, amelynek a gyártási költségei 80 és 90 millió dollár körül voltak, amivel ez a DC filmes univerzumának legolcsóbb darabja. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Billy Batson kalandjainak minden eleme olcsón jött össze, mert kiderült, hogy Zachary Levi szuperhős öltözékének ára- nem egy darabról van szó - ára valahol a hét számjegyűre sikeredett. Leah Butler, a Shazam! jelmeztervezője egy interjúban elárulta, hogy a filmhez tíz öltözéket készítettek, és mindegyik nagyjából egy millió dollár körül volt. A film rendezője, David F. Sandberg azóta megerősítette, hogy bár nem ismeri a pontos számokat, Butler megjegyzései nem állhat messze a valóságtól. Merész lépés a film költségvetésének több mint 10 százalékát egy karakter jelmezére áldozni, de a DC több pénzt költött ennél ostobább dolgokra is – például

25 millió dollárt kifizetett egy másik szuperhős bajuszának digitális eltávolítására.

 

A galaxis őrzői (2014)

Chris Pratt Peter Quillje, más néven az Űrlord megjelenése nagy durranás volt a Marvel moziverzumban, hiszen mindene megvolt, amit egy Marvel-szuperhőstől csak kívánhatunk: a karizma, a kigyúrt test, az érző szív – és a megjelenés. A film nyitó pillanatai alatt Quillt a Fosztogatók szerkójában láthatjuk, földig érő bőrkabátban és maszkban az izzó vörös szemekkel, amiben pont úgy néz ki, mintha szó szerint kilépett volna a Galaxis őrzői képregényből. Tekintettel az elképesztő hűségre a képregényes alapanyaghoz, nem meglepő, hogy a jelmez nem volt éppen olcsó. A TMZ szerint Pratt filmbeli űrsisakja 160.000 dollárért kelt el egy aukción az Egyesült Királyságban. A Prop Store által tartott árverésen a hírek szerint összesen közel 4.000.000 dollár gyűlt össze, és új gazdára találtak olyan klasszikus kincsek is, mint Merlin ruházata az 1981-es Excaliburből és egy „eredeti” Alien jelmez az 1979-es A nyolcadik utas: A halálból, amik mind elég nagy számnak tűnnek, de meglepő módon pont Pratt űrmaszkja volt a legkeresettebb árucikk.

Thor: Ragnarök (2017)

A Tessa Thompson által játszott, hazájától messze került, sokat vedelő, de kőkemény asgardi harcosnő azonnal a rajongók kedvence lett, pedig Chris Hemsworth karizmájával kellett versenyeznie. A Ragnarok forgatásának befejezte után Thompson azonnal elkezdett dolgozni Boots Riley Sorry to Bother You című filmjén, amelyhez vörösre festette és begöndörítette a haját. Csakhogy Taika Waititinak szüksége volt pár újraforgatott jelenetre a Thor-filmhez, ami pont Tessa haja miatt jelentett kihívást, így nem volt más lehetőség, mint egy, a korábbi frizurának hosszban, fazonban és színben pontosan megfelelő paróka megrendelése, és mivel azt rövid határidőre, egyedi kivitelben kellett elkészülnie, a Disney-nek 10.000 dollárt kellett kipengetnie a rohammunkában legyártott műhajért – viszont minőségi munkát kaptak.

 

A Port.hu zenés sorozatának első évadának utolsó részében Király Attila színész és szinkronszínész ült be a dobok mögé.