Christopher Nolan imádja a Bond-filmeket, és csinált is egyet magának,. de ő nagyon szeret csavarni a dolgokat, úgyhogy visszafelé is megcsinálta, egyszerre a kettőt, majd feltekerte a hangerőt és rátaposott a gázra.
Gyűlik a közönség a ,kijevi operaházban, amikor terroristák rontanak a zenészekre és a közönségre, mindenütt bombákat helyeznek el, de ez csak terelés, a valódi célpont egy riadt férfi, akinél valamilyen kütyü van. Hamarosan megérkeznek az ukrán kommandósok, és közéjük elvegyülve pár amerikai titkosügynök, majd mindenki lőni kezd mindenkire, felrobban a fél épület, lüktet a zene, aztán kiderül, hogy van, aki nem az, aminek látszik, más másvalakinek adja ki magát, a vége pedig az, hogy hősünk (John David Washington) bekap egy ciánkapszulát, hogy ne kelljen elárulnia a társait. Bumm, és ez csak a legeleje annak a színtiszta akcióval dúsított agymenésnek, amit Christopher Nolan csak Tenetnek nevezett el, és már most elmondjuk, a Tenet csak afféle jelszó, ami „megnyitja a jó ajtókat, és néhány nagyon rosszat is”.
Mivel a filmhez oly sokáig nem kaptunk tartalmat, azért elmondom, miről van szó. úgy nagyjából. A név nélküli főhőst megkeresi egy titkos szervezet, hogy mivel meghalt – nem halt meg, csak ugye volt a kapszula -, dolgozzon nekik és mentse meg a világot. Valakik ugyanis visszafelé működő tárgyakat, például lőszereket küldenek a jövőből vissza, és ezzel mindent veszélyeztetnek, ami a jelenben létezik. Ez veszélyesebb, mint egy atomháború, magyarázzák hősünknek, aztán a végén mégis atomtöltetekért megy a rohangálás, és azt is mondják, ne megérteni akarja a visszafelé zajló folyamatokat, hanem érezze őket. A kulcs egy orosz fegyverkereskedő (Kenneth Branagh), hozzá pedig annak csinos feleségén (Elizabeth Debicki) keresztül vezet az út, segítséget pedig egy elegáns brit ügynöktől (Robert Pattinson), aki meglepően sokat tud a visszafelé mozgó dolgokról. Nálunk mindenképpen többet.
Nem véletlen, amúgy, hogy eddig nem tudtunk semmit a cselekményről, mert a legtöbb minden menet közben derül ki mind hősünk számára, mind számunkra, hogy aztán Nolan újra és újra csavarjon egyet a dolgok jelenlegi, múltbéli és jövőbeli állásán. És nem véletlen a Bond-analógia, mert az amúgy rendkívül okos, talán túlságosan is okos sztorit egy nagyon masszív akciófilmbe ágyazta, ami olyan jól néz ki, olyan tempóban zajlik, és úgy dübörög, hogy az elképesztő. Ráadásul John David Washington, a nagy Denzel kisfia tényleg hozza a Bond-figurát, csak a vicc kedvéért szándékosan olcsóbb kiszerelésben – a filmnek van humora is! -, a csúcsformában lévő Branagh pedig tényleg nagy formátumú gonosztevő. Bár Pattinson tényleg jó, nem vagyok benne biztos, hogy a karakterére igazán szükség volt, legalábbis ilyen mértékben – belőle gyakorlatilag második főszereplő lesz a film végére.
A legjobb pillanataiban a Tenet kenterbe veri az összes Bond-filmet, de az minimum, hogy hozza azt a szintet. És nem rossz kombó ez a metafizikus időcsavarás előre és hátra pörgetve, néha mindkét verziót egymás mellé futtatva, miközben egy hihetetlenül pörgős akciófilm megy, csak ezt a tempót és ezt a kifacsart logikát valószínűleg külön-külön sem lehetne két és fél órán át kitartani, nemhogy együtt. Merthogy elképesztően sok mindent kapunk, a nyitójelenet akcióorgiáján túl egy Jumbo Jet száll bele egy repülőtéri épületbe, hőseink egy mumbay-i toronyházat ostromolnak meg, van éttermi bunyó, közelharc többféle kiszerelésben, egy tűzoltóautós rablás, és egy olyan autósüldözés, amit nehéz lesz a közeljövőben bárkinek is überelnie. Ez az üldözés önmagában is megéri a mozijegy árát, de az a baj Nolannal, hogy mint egy megszállott szerencsejátékos, mindenre kér még lapot, többet is.
A végét, amikor szó szerint két hadsereg esik egymásnak, miközben ide- odaugrik az idő, gyakorlatilag már alig lehet értelmezni, részben azért, mert olyan hihetetlenül sok minden történik és olyan gyorsan, részben azért, mert annak, ami történik, nagyrészt már nincs is értelme, csak önmagáért való. Nem ad magyarázatot semmire, csak elmaszatol pár dolgot, amiről már azt hittük, értjük. Persze egy ilyen grandiózus munkát nyilván nehéz elengedni és lezárni – Nolan nyilván lett volna még néhány ötlete, mint a rabbinak a régi viccben -, és nem is igazán sikerült. Persze elgondolkodhatunk, hogy mi a jobb, mondjuk még egy látványos, de abszolút biztos recept alapján készült újabb Fast and Furious folytatás, aminek készítői végképp nem vállalnak semmiféle kockázatot, vagy olyan mű. ami valami teljesen új dolgot próbál meg, aminek van mondanivalója, és amelynek a rendezője tényleg kockáztat, és adott esetben hibákat is követ el – én mindenképpen az utóbbira szavazok.
Értékelés: 8/10
