Nem tudom, ki hogy van vele, de én az első Bridget Jones filmet sem szerettem: korrekt munka volt, helyenként egész szórakoztató, de be nem állt a címszereplő szája. Ez most sem változott.
Kinek ajánljuk: Akik oda és vissza voltak a regényért és az első két filmért, és akik szeretik a „szingli” kifejezést.
A 2001-es Bridget Jones naplója büszkén hirdette, hogy mára a nők váltak fogyasztói társadalom legfontosabb pillérévé. nekik kell mindent eladni, szappant, autót, telefont és filmet is. Ennek köszönhető a film – és persze az alapjául szolgáló Helen Fielding regény – óriási sikere, meg persze a korábbi két évtized nagy brit vígjáték reneszánszának és a készítők profizmusának. Aztán készült egy felejthető folytatás, eltelt másfél évtized, ami alatt Renée Zellweger arca jócskán megváltozott, az eredeti mű humora erősen megkopott, a technika óriásit fejlődött – az új Bridget Jones már az iPadjén írja a naplóját –, Angliában pedig már nem készülnek jó vígjátékok.
Mi is történik? Bridget Jones újra egyedül él – valamiért szakított Mark Darcy-val -, ugyanabban a kicsi és ízléstelenül berendezett lakásban, mint régen, pedig már hírműsorokat szerkeszt. Régi barátainak már mind családja van, ezért egy kolléganójével csapatja nagyon sokadik szülinapján, aki a Sziget fesztivál helyi megfelelőjére ráncigálja ki. Itt aztán egy udvarias és jólöltözött amerikai negyvenes férfi tágas sátrában köt ki, ahonnan reggel köszönés nélkül surran ki, és még ezen a héten „összefut” Darcy-val, akinek szintén kilopakodik a szobájából hajnalban. És amikor kiderül, hogy terhes, az is nyilvánvaló lesz minden érintett számára, hogy mindkét férfi ugyanakkora eséllyel lehet az apa. Mivel a DNS vizsgálatot valamilyen oknál fogva elvetik, jöhetnek az angolos bonyodalmak!
A Bridget Jones babát vár olyan, mint a Mamma mia, csak kevesebb apajelölttel, minimális napfénnyel és zéró tánccal és tengerparttal, és ezen a túl cukira vett magyar szinkron sem segít – elnézést, kedves Udvaros Dorottya. Minden ugyanolyan, mint régen: Bridget rendre megalázó helyzetekbe sodorja magát, Colin Firth karót nyelt képpel hozza a tanácstalan hősszerelmes úriembert, Hugh Grant helyett pedig behozták Patrick Dempsey-t az amerikai bájgúnárnak egy csak félig megírt szerepre, mondván, hogy ő olyan jóképű és úgy bírják a középkorú nők, hogy nem is kell igazán játszania. Lehet, hogy ez utóbbiban igazuk volt, nem vagyok középkorú nő, nem is nekem készült a film. Én csak bosszankodtam, amint a rutinból odakent, sokszor teljesen életszerűtlen jelenetek követték egymást és szerettem volna nevetni, de nem nagyon volt min.
Pedig a film jól kezdődik: Bridget odahaza a Jump Aroundra táncol a House of Paintól egy pohár borral, és ezzel a számmal nekem mindent el lehet adni. Csakhogy ezután úgy másfél órára minden leül, és csakis akkor élénkül meg a sztori, ha megjelenik Emma Thompson. Ő hősnőnk mogorva nőgyógyásza, és az összes valóban vicces rész neki köszönhető – ami nem véletlen, hiszen a forgatókönyv megírásában is részt vett. És ő már csak tudja, hiszen annak idején ő is csinált terhesvígjátékot, a Papás-mamást.
Értékelés: 6/10
