10 dolog, amit nem tudtál a Drakulics elvtársról

Október 31-től látható a magyar mozikban a hetvenes évek Magyarországán játszódó retró vámpír-/kémkomédia, aminek kapcsán összeszedtünk tíz, eddig koporsóba zárt érdekességet.

1. A forgatókönyvet is jegyző rendezőt, Bodzsár Márkot kamaszkora óta foglalkoztatják a vámpírok. A kedvencei közé tartozik az olyan klasszikusok mellett, mint a Nosferatu vagy a Vámpírok bálja, az Engedj be! svéd eredetije is. Annyira vonzza ez a téma, hogy a Színművészeti Egyetemen a szakdolgozatát is a vámpírfilmek ikonográfiájáról írta.

2. A műfaj sajátosságainak megjelenítése ellenére a rendező nem tipikus vérszívósztorit vitt vászonra. Őt a halandó nő és a félig ember, félig szörnyeteg vámpír közti romantikus kapcsolat mibenléte érdekelte, és ezt szőtte bele a Kádár-kori miliőben játszódó szerelmiháromszög-történetbe.

3. A hetvenes években, egészen pontosan 1972-ben játszódó filmben a korszak névadója, az akkor hatvanéves Kádár János is megjelenik. A fiktív történet azonban lehetőséget adott arra, hogy eltérjenek a valóságtól. Sem külsőleg, sem hangban nem volt cél, hogy a volt főtitkárt a történelmi hűség jegyében idézzék meg, így a kamerák előtt Rába Roland formálta meg Kádárt.

Forrás: InterCom

 

4. A stáb a korabeli tárgyak kapcsán már sokkal inkább ragaszkodott a tényekhez. Ennek megfelelően eredeti fényképfelvételek alapján rekonstruálták Kádár János dolgozószobáját, a róla készült fotók felhasználásával alakították ki filmbeli ruhatárát, sőt még egy ugyanolyan Mercedes autót is szereztek, amilyen a hetvenes években a hivatali gépkocsija volt. Sőt beleszőtték a filmbe bizalmasának, állandó tolmácsának, Barta Istvánné Nádja asszonynak az alakját is, akit a filmben Balsai Móni játszik.

5. A forgatás 2017 novemberétől 2018 február végéig tartott, olyan változatos helyszíneken, mint a Vasúttörténeti Park, a Széchenyi Fürdő, a Gyermekvasút, a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének székháza vagy a Gellért Hotel.

6. Bár sok helyszínt csak kicsit korhűbbé kellett alakítani a forgatás miatt, a Nagy Ervin és Walters Lili által játszott pár filmbeli közös otthonát a nulláról kellett felépíteni egy elhagyott, romos házban. A parkettázástól a tapétázáson át a bútorozásig és karnisfelfúrásig mindent a stáb csinált meg, hogy elkészüljön a teljesen autentikus, hetvenes évekbeli lakás a felvételekhez.

7. A rendező csupa olyan színészt szerződtetett a film szerepeire, akikkel már régóta szeretett volna együtt dolgozni: a már említett Nagy Ervin és Walters Lili, illetve Rába Roland és Balsai Móni mellett ők a következők: Nagy Zsolt, Thuróczy Szabolcs, Borbély Alexandra, Znamenák István, Szűcs Nelli és Kerekes Éva.

8. A szocialista James Bondot, a kicsit bumfordi állambiztonsági tisztet játszó Nagy Ervin saját gyerekkori élményét is beleszőtte a filmbe. Annak idején a színész sokszor nézte nagypapájával A négy páncélos és a kutya című lengyel sorozatot, amelyben a hős páncélosok egy kutya segítségével győzték le az ellenséget. A nagypapája minden rész végén rituálisan kitüntette a kis Ervint egy „Kiváló dolgozó” jelvénnyel. Ezt az élményét a filmben is megosztja a nézőkkel az egyik jelenetben.

9. A női főszereplőnek, a kezdő állambiztonsági tisztet megformáló Walters Lilinek zsenge koránál fogva nincsenek személyes élményei a hetvenes évekről, ezért alaposan fel kellett készülnie a korszakból. Emiatt a rendező rengeteg archív anyaggal, fotókkal, állambiztonsági oktatóvideókkal, régi tévéfelvételekkel látta el, amelyeken ő lelkiismeretesen át is rágta magát. A színésznő ezenkívül önszorgalomból az akkori táncdalfesztiválok tévéfelvételeit is megnézte, illetve korabeli filmeket is megtekintett.

10. A színészeknek a forgatáson bőven kijutott a kaszkadőrmutatványokból is. Nagy Ervinnek egy lejtőn leszáguldó Volgát kellett hősiesen megállítania, Nagy Zsoltnak egy emeleti ablakon át kellett pillanatok alatt eltűnnie a helyszínről, Walters Lilinek pedig egy tetőről kellett egyensúlyát vesztve félig-meddig lezuhannia. Szerencsére mindenkinek sikerült sérülés és egyéb bonyodalmak nélkül megoldania a fizikai kihívásokat.


(via Good Option PR)