Tom Cruise meghallgatáson választja ki a barátnőit?

Scarlett Johansson tagadja, hogy rajta lett volna a szcientológus sztárhoz bejelentkezett nők listáján.

„Az egész ötlet, hogy valaki azért vesz részt egy meghallgatáson, hogy létre jöjjön egy párkapcsolat, egyszerűen megalázó”

– szögezte le a színésznő, akiről egy Brendan Tighe nevű egykori szcientológus állította: látta a nevét azoknak a nőknek a listáján, akik kvázi felvételizni szerettek volna, hogy együtt lehessenek Cruise-zal.

Tighe ugyanis állítása szerint része volt annak a biztonsági csapatnak, amelynek tagjai a Nicole Kidmantől történő válását követően szemmel tartották a sztárt, és a munkája során került a szeme elé a szóban forgó irat. Minderről az NBC Megyn Kelly Today című műsorában mesélt – Scarlett Johansson azonban most a The Hollywood Reporternek határozottan cáfolta az értesüléseket.

Scarlett Johansson az idei Met gálán. Forrás: Taylor Hill / Getty Images

 

„Kikérem magamnak, hogy bárki azt terjessze rólam: nem a saját integritásomhoz igazodva választom meg a párkapcsolataimat.

Csak egy férfi állhat elő ilyen vad ötlettel”

– közölte a színésznő a laphoz eljuttatott nyilatkozatában. Johansson állításait egyébként a szcientológiai egyház is alátámasztotta, hiszen megkérdőjelezték Tighe szavahihetőségét.

Az egyház közleménye szerint a férfi 2002 és 2009 között egyszerű biztonsági őrként/éjjeliőrként dolgozott a szcientológusokat őrző egység különítményében, és munkája részeként maximum biztonsági kamerákat ellenőrzött, illetve az őrbódéban tartózkodott, de semmiképpen sem férhetett az egyház tagjainak személyes irataihoz.

Tom Cruise - nem egy meghallgatáson, hanem egy tiszteletére rendezett vacsorán az idei CinemaConon. Forrás: Alberto E. Rodriguez / Getty Images for CinemaCon

 

Tom Cruise-ról egyébként már 2012 óta pletykálják, hogy meghallgatásokon keresztül választanak ki számára olyan barátnőket, akik megfelelnek a feladatra, hogy a társai legyenek: akkor a Vanity Fair írt róla, hogy például az iráni színésznő, Nazanin Boniadi (a Homeland sztárja) is így került kapcsolatba a színésszel, és együtt is voltak három hónapig.


(via Independent)