Tom Holland úgy mondott igent Nolannek, hogy semmit nem tudott a filmről

Tom Holland vakon megbízik a rendezőben.

A Port.hu is megírta néhány nappal ezelőtt, hogy Tom Holland is szerepet kapott Christopher Nolan legújabb filmjében. A szereplőgárdát erősíti Matt Damon is, így ezzel a trióval biztosak lehetünk benne, hogy valami nagyszerűt fogunk látni a moziban 2026 nyarán. 

A készülő produkciónak se neve, se leírása nincsen egyelőre, de azt már tudni lehet, hogy a Universal Pictures-nél készül. A tervek szerint a forgatások 2025-ben kezdődnek meg. Az biztos, hogy Holland nem fog unatkozni a következő évben, ugyanis a következő Pókember-film munkálatai is megkezdődnek jövő nyáron.

Semmit sem tudott a projektről, mégis igent mondott 

Nagyon úgy tűnik, hogy a 28 éves színész is nagy rajongója az Oscar-díjas rendezőnek. Nemrég a Good Morning America című műsorban vendégeskedett, ahol elárulta, hogy igent mondott a szerepre, pedig azt sem tudja, miről fog szólni a film. 

Csak annyit mondhatok, hogy hihetetlenül izgatott vagyok. Nyilvánvalóan nagyon megtisztelő, hogy szerepet kaptam, de nem tudok részleteket”

– nyilatkozta a népszerű színész.

Tom Holland azt is elmondta, hogy Nolan tényleg az a rendező, akinek látatlanban is igent mond bármilyen készülő projektjére. 

Ez volt életem telefonhívása. Arra emlékeztetett, amikor 10 évvel ezelőtt felhívtak a Pókemberrel kapcsolatban. Ez egy csodálatos dolog számomra, és rendkívül büszke vagyok”

– tette hozzá. 

Forrás: Variety