Tom Sizemore válságos állapotban van

Ryan közlegény megmentésének színészét agyi aneurizma miatt kezelik.

Sizemore a hétvégén, Los Angeles-i otthonában szenvedett el agyi aneurizmát, amely “az érfal gyengesége, fejlődési rendellenessége miatt kialakult kiboltosulás, mely az esetek egy részében megrepedhet, ezáltal agyvérzés tud kialakulni”.  

A színész menedzsere, Charles Lago azt nyilatkozta, hogy Sizemore-t jelenleg az intenzív osztályon kezelik, és a

“családja tisztában van a helyzettel, s a legjobbakat remélik. Egyelőre korai lenne a felépülés esélyeiről beszélni, mivel az állapota kritikus, és megfigyelés alatt van”.

Jelenleg egyetlen dolgot tehetnek: kivárják, hogy mi lesz.

Forrás: GettyImages

 

A  61 éves színész

többek közt a Ryan közlegény megmentésében, valamint A Sólyom végveszélyben és a Szemtől szemben című filmekben szerepelt.

A ‘90-es években számtalan akciófilm-szereppel szerzett hírnevet. Tom Sizemore becsületén azonban többször is folt esett, hiszen kábítószerrel való visszaélés és családon belüli erőszak miatt is volt dolga a rendvédelmi szervekkel.

  • 2003-ban akkori élettársa, Heidi Fleiss ellen elkövetett családon belüli erőszak miatt ítélték el.
  • 2006-ban metamfetamin használatáért volt dolga a rendőrséggel.
  • 2009-ben és 2011-ben szintén családon belüli erőszakért tartóztatták le.
Forrás: Filmbox

 

A drogfüggőségből való felépülés útján Robert De Niro indította el, aki maga ellenőrizte a rehabilitációját.

Bár édesapja jogász és filozófiaprofesszor volt, de Sizemore Detroitban született, miként mondta, “erőszakos környéken” nőtt fel. Két testvére díler, anyai nagybácsikája pedig strici volt. 

Első filmszerepét Oliver Stone-tól kapta a Született július 4-én című filmben. Az 1993-as Lelkük rajta című fantasy-vígjátékban nyújtott alakításáért Szaturnusz-díjra jelölték a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában.


(via The Guardian, The Independent)