Hírhedten maximalista volt

Chaplin filmjeit nem tudja kikezdeni az idő. A poénokon ugyanúgy nevetünk, mint ahogy azt száz évvel ezelőtt tették, a szomorú jelenetek minket is megérintenek, és valószínűleg száz év múlva is ugyanez lesz a helyzet. Ezek a csodálatos filmek nem csak azért működnek ma is, mert egy korszakos zseni alkotta, hanem mert kockáról kockára tökéletesen megtervezett mindent. Mindegyik esést, megbotlást, apró mozdulatot, sanda nézést másodpercre pontosan megtervezett, és ugyanezt a maximalizmust mindenkitől elvárta. Ha egy színész nem adott bele mindent, Chaplin kíméletlenül lehordta. A Nagyvárosi fények főszereplőnőjét, Virginia Cherrillt (akivel egyébként sem volt jó a viszonya), a forgatás végén képes volt csak azért kirúgni, mert a színésznő késett. A helyére azonban nem talált senki mást, így Chaplin kénytelen volt őt visszavenni, dupla gázsiért.

Marlon Brando rajongott érte (aztán már nem)

Utolsó filmjének, az 1967-es A hongkongi grófnőnek főszereplője, Marlon Brando imádta Chaplin munkásságát, óriási rajongója volt. Csakhogy a közös munka során ez jócskán megváltozott, bizonyítván az ismert jelenséget, hogy nem feltétlenül üdvös, ha találkozunk rajongásunk tárgyával, mert bizony pillanatok alatt megváltozhat a véleményünk. Brando később szadistának nevezte Chaplint, és a nevezett sem beszélt valami kedvesen róla, a forgatáson is rendre marták egymást. És még csak meg sem érte: a film mind kritikailag, mind anyagilag megbukott.

Sokáig küzdött a hangosfilm ellen

A hangosfilm megjelenése óriási változást hozott a filmiparban, de Chaplin ettől egyáltalán nem volt elragadtatva. Sokáig küzdött, hogy behódoljon a technikának és a megváltozott nézői igényeknek: a Nagyvárosi fények furcsa elegy, tulajdonképpen némafilm, de hangeffektekkel és zenével, végül az utolsó filmjében, amiben a kis csavargó feltűnik, a Modern időkben a figura dalra fakad – és a jelenetet nézve azonnal megértjük, miért is kardoskodott annyira Chaplin a hang ellen. A kacsázó járású, kefebajszos, ágrólszakadt kis fickó az egész testével beszélt, és az, hogy megszólalt, még ha csupán egy dal erejéig is hallatja a hangját, gyakorlatilag megölte a figurát. 

Tehetséges zenész volt

Autodidakta módon tanult meg zenélni, és a Nagyvárosi fényektől kezdve ő szerezte filmjeinek aláfestő zenéjét. A kottát ugyan nem ismerte, ezért tapasztalt zenészektől kért segítséget, hogy vessék papírra az ötleteit. Vitatják, hogy ha mások segítettek be neki, miért övé a stáblistán a zeneszerzői érdem, de akikkel együtt dolgozott, azok általában nem sérelmezték: úgy voltak vele, hogy mégis csak Chaplin ötletei adták a muzsika alapját. A Modern idők végén hallható, Smile "című" dala slágerré vált, bár jóval ismertebb Nat King Cole 1954-es feldolgozása – a Joker trailerében Jimmy Durante változatát hallhatjuk. A dalt egyébként rengetegen feldolgozták, Chick Coreától kezdve Michael Jacksonig (neki ez volt a kedvenc dala). Robert Downey Jr. is elénekelte a Chaplin film zenéjéhez.

Egy időben egy nő volt az alkotótársa, ami akkoriban ritkaságnak számított

Mabel Normand a némafilm korszak színésznője volt, egyben író, producer és rendező, ez pedig egyáltalán nem volt bevett dolog az 1900-as évek közepéig. Chaplin tizenkét filmjében is szerepelt, köztük az 1914-es Mabel's Strange Predicament címűben, amelyben először jelent meg a Csavargó – bár a vásznon Kid Auto Races at Venice című filmben láthatta először a figurát a korabeli közönség, az előbbit hamarabb forgatták. Normand rendezte az 1914-es Caught in Cabaret-t, és ugyanabban az évben Chaplin társrendezőjeként a Friend the Bandit-et.

Elveszített egy Chaplin-hasonmásversenyt

Annyira vicces történet, hogy sokáig városi legendának hitték. Az Urbanlegends tisztázta, hogy mégis úgy tűnik, valóban megtörtént, és idézett Károlyi Mihály Hit, illúziók nélkül című könyvéből: “Egyszer elmesélte, hogy a San Franciscó-i színház valamikor díjat tűzött ki Charlie Chaplin legjobb utánzója számára. – Természetesen én is részt vettem a vetélkedésben – mondta. – Lehetett ott vagy ötven Charlie, keménykalappal és csónakszerű cipőben, de engem nagy csalódás ért: csak a hetedik díjat kaptam meg. Hat jobb Charlie volt ott, mint én magam!” Persze, továbbra sem kizárt, hogy Chaplin füllentett, de akár igaz, akár nem, nagyon vicces.

Elrabolták Chaplin koporsóját, és a tettesek váltságdíjat követeltek érte

Chaplin 1977. december 25-én halt meg svájci otthonában. Jó két hónappal később, '78 március 2-án, az özvegyét, Oona Chaplint felhívta a rendőrség, hogy "valaki kiásta a sírt, és eltűnt". A tolvajok hatszázezer dollárt követeltek a testért. A tetteseket, két férfit sikerült elfogni, akik bevallották, hogy a koporsót az eredeti sírhoz közeli kukoricaföldön temették el. Az elkövetőket lecsukták, ám előtte még bocsánatkérő levelet írtak Oonának, és az özvegy megbocsájtott nekik. Chaplin koporsója másodjára beton síremlék alá került, hogy még véletlenül se forduljon elő hasonló.

(Források: Screenrant, Mental Floss)