Újabb Ferrari film készül, Hugh Jackmannel a főszerepben

A rendező pedig nem más, mint Michael Mann, a Szemtől szemben és a Collateral – A halál záloga direktora. Az Enzo Ferrari című alkotásban Jackman a címszerepet alakíthatja.

Az Enzo Ferrari forgatókönyve már több mint tíz éve kész, hiszen azt a 2009-ben elhunyt Troy Kennedy-Martin (Kelly hősei, Az olasz meló, Vörös zsaru) jegyzi, Brock Yates Enzo Ferrari: The Man and the Machine című könyve alapján.

Az 1957 nyarán játszódó történetben a luxus versenyautókat gyártó Ferrarit egy olyan pillanatban ismerjük meg, amikor cége tönkre ment, fia halála miatt pedig a házassága is romokban van, s a férfi ebben az állapotban mindent egy lapra tesz fel: az 1957-es ezermérföldes Mille Migliára, vagyis az Ezer Mérföldes Kupára.

A forgatást a filmesek 2021 tavaszán kezdik, de a színészgárdából Hugh Jackmanen kívül más még nem ismert. A produceri munkálatokért a rendező, Michael Mann mellett többek közt Niels Juul (Az ír), John Lesher (Az utolsó műszak, Birdman, Harag, Fekete mise) és Thorsten Schumacher (Carol, A Meztelen Juliet) felel.

Enzo Ferrari alakja megjelent Az aszfalt királyai című tavalyi, két Oscar-díjas életrajzi filmben is, ami 1966-ban játszódik, és a Ferrari és a Ford közötti vetélkedésről szól, inkább az utóbbi céggel, illetve annak autótervező mérnökével és autóversenyzőjével a középpontban, akik egy olyan kocsit akarnak építeni, amivel végre legyőzhetik Enzo Ferrari autóit.


(via The Wrap)