Vádat emeltek a sofőr ellen, aki Treat Williams haláláért felelős

A férfi nem tagadja a felelősségét az ügyben.

A Hair sztárja június 12-én szenvedett halálos motorbalesetet. Miként akkor írtuk, a baleset hétfő délután 5 óra körül történt a város közelében. Egy autó sofőrje kanyarodás közben valószínűleg nem vette észre a Williams által vezetett motorkerékpárt, és elütötte őt. A 71 éves filmszínészt az Albany Kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni az életét.

Meghalt Treat Williams, a Hair sztárja

71 éves korában, motorbalesetben elhunyt Treat Williams.

Tovább

 

Az autót Ryan Koss vezette, aki ellen vádat emeltek halállal végződő súlyos közúti veszélyeztetés miatt – írja a 24. hu. A vizsgálat arra jutott, hogy Koss úgy fordult be az autójával, hogy elsodorta a motorral közlekedő színészt, aki lerepült a járműről. A szemtanúk szerint Williams még eszméleténél volt, amikor kiérkeztek a mentők, képes volt válaszolni a kérdésekre, ám a súlyos sérülések és nagy vérveszteség miatt a kórházban elhunyt.

A sofőr nem tagadta a felelősségét, a per szeptemberben folytatódik, Koss addig szabadon távozhatott.

(via 24. hu)