Interjú Sodró Elizával a Darázs című előadásról
Szeptember 30-tól látható a margitszigeti Kristály Színtérben a Delta Produkció Darázs című előadása. A nagy sikerű angol darabot Ördög Tamás rendező állította színpadra, a főszerepben Sodró Elizával és Kiss-Végh Emőkével. A fordulatokban gazdag történet egy fontos társadalmi témát, az iskolai zaklatás problémáját is elemzés tárgyává teszi.
Ez az első alkalom, hogy Ördög Tamás rendezővel dolgozol. Hogy találtátok meg egymást?
Ördög Tamás és Kiss-Végh Emőke is a Kaposvári Egyetemre jártak, ahogy én, szóval már régóta tudtam róluk, láttam előadásukat is, amit a Dollár Papa Gyermekei társulattal hoztak létre, és nagyon érdekelt az a színházi nyelv, amelyen ők megszólalnak. Tamásnak nagyon jó a természete, a színész biztonságban és felszabadultan érzi magát a vele való munka során, egyáltalán nincsenek stresszes helyzetek, mert nagyon következetes.
Morgan Lloyd Malcolm Darázs című darabja olyan krimi, amely egy fontos társadalmi jelenséget dolgoz fel: az iskolai zaklatást. Melyikre helyeztétek inkább a hangsúlyt? Izgalmas krimit várjon a néző, vagy egy súlyos drámát a bullyingról?
Én úgy fogalmaznék, hogy szocio-thriller az előadás műfaja. Ugyanis itt nincs annyira nyomozás, hanem két ember teszi benne tönkre egymást. A darab nem akkor játszódik, amikor a bántalmazás történik, hanem sok-sok évvel utána, és épp az derül ki jelenetről jelenetre, hogy régen milyen szörnyűségek történtek ezzel a két emberrel. Sokat gondolkodtunk azon, hogy ha van ez a viszony, és ott van az azóta eltelt idő is, akkor miből mennyit kell színészként megmutatnunk. Hogy mit jelent, amikor a bántalmazott nem tud túllépni a saját fájdalmán, nem tudja begyógyítani a sebeit, és az, amikor megpróbálja eltartani magától mindezt. És hogy mennyire próbálják meg egymás előtt leplezni a fájdalmukat és a szándékaikat – igazából a néző a nyomozó ebben a történetben, aki apró jelekből összerakhatja végül kettőjük viszonyrendszerét.
A két figura, amelyet te és Kiss-Végh Emőke alakítotok két felnőtt nő. Hogyan térnek vissza az előadásban a felnőttek életébe a gyerekkori beidegződések, traumák?
Kétféle megküzdési stratégia van a darabban. Mindkettő rossz. Az egyik szereplő becsomagolta és elásta a múltat, nem hajlandó vele szembesülni, de épp e tagadás miatt hoz rossz döntéseket, és nem lesz jobb az élete attól, hogy ezeket megpróbálja az emlékezetéből kizárni. A másik pedig éppen arra képtelen, hogy megszabaduljon tőle, hogy egy pillanatra is letegye, vagy ne vegyen róla tudomást, aktívan részét képezi a fájdalom a mindennapjainak.
Közel áll hozzád ez a szerep, vagy inkább kihívás számodra?
Nem áll közel, nagyon kevés hasonlóságot találok magamban és a nőben, akit játszom, de együtt tudok érezni vele. Ahhoz, hogy közel hozzam magamhoz, sok empátiára volt szükségem. És persze, vannak az én életemben is olyan dolgok, amiket tanulmányjelleggel elő tudtam hozni a karakterépítéshez, de inkább messzire kellett magamtól távolodnom ahhoz, hogy őt hitelesen meg tudjam jeleníteni. Ezt az előadást akkor játsszuk jól, ha közben a néző nem tudja eldönteni, a két nő közül kivel legyen empatikus.
