5 kiváló LMBTQI-film, amit mindenkinek látnia kellene

A Brokeback Mountain, a Romlott oktatás és Szólíts a neveden már a Netflixen és az HBO GO-n is elérhető.

Az LMBTQI (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer, interszexuális) témákat feldolgozó filmek egyáltalán nem új keletű dolgok, hiszen Tim Curry már 1975-ben női ruhába bújt a Rocky Horror Picture Show című horror-musicalben, amikor eljátszotta a távoli bolygóról érkezett transzszexuális űrlényt. Az alábbiakban lajstromba szedtünk, milyen melegekről, transzneműekről, valamint más, az LMBTQI-közösség tagjai közé tartozó emberekről nézhető meg egy-egy film az HBO GO-n vagy a Netflixen. Aki pedig ennél is több alkotásra volna kíváncsi, annak az IndieWire frissen összeállított listáját ajánljuk, amely nem kevesebb, mint 35 LMBTQI-témájú produkciót sorol fel – és az a lista csak a 2000 utáni filmtermésből válogatott!

1. Brokeback Mountain - Túl a barátságon

Heath Ledger és Jake Gyllenhaal rendhagyó cowboyos filmjében két zord munkákhoz szokott, kalapos marhapásztor a festői szépségű Brokeback-hegyen talál egymásra a barátságban, majd egy ennél is mélyebb kapcsolatban. Nyár végére azonban el kell hagyniuk a hegyet, és útjaik elválnak. Ennis (Heath Ledger) Wyomingban marad, és feleségül veszi Almát (Michelle Williams), aki két gyermeket szül neki. Jackre (Jake Gyllenhaal) Texasban felfigyel a rodeó királynője, Lureen Newsome (Anne Hathaway). Kapcsolatuk házassággal folytatódik, egy fiuk születik, Jack pedig apósánál kap állást. Négy év telik el, amikor Ennisnek átad a felesége egy képeslapot, amely Jacktől érkezett, hogy átutazóban lesz Wyomingban. Ennis lelkesen várja barátját, majd egy pillanat alatt világossá válik, hogy az eltelt idő csak erősítette a kettőjüket összekötő szálakat. A következő években Ennis és Jack küzdelmesen igyekszik fenntartani a kettőjüket összekötő titkos kapcsolatot... A film a Netflix kínálatában érhető el.

 

2. Szólíts a neveden / Call Me by Your Name

A nyár Észak-Olaszországban a 17 éves amerikai srác, Elio (Timothée Chalamet) számára maga a paradicsom. A szüleivel együtt minden évben ugyanabban az ódon villában tölti a vakációt, és ugyanazok a régi barátok veszik körül. Buliznak, strandolnak, zenét hallgatnak, beszélgetnek, és persze szerelemesek. Elio apja művészettörténész, aki minden évben befogadja néhány hétre egy tanítványát. Ezúttal a doktori disszertációján dolgozó Oliver (Armie Hammer) érkezik, aki megzavarja a boldog harmóniát. Nem illik ide. Túl laza, túl szép, nem tudni, mit akar. Ez a nyár más, mint a korábbiak. Boldog és furcsa, szerelemmel és bánattal teli. És mire véget ér, már semmi nem lehet ugyanolyan, mint addig volt. A film a Netflix kínálatában érhető el.

 

3. A dán lány / The Danish Girl

Koppenhága, 1926. Einar Wegener (Eddie Redmayne) és Gerda Wegener (Alicia Vikander) művészházaspár, a férfi nagy sikereket arat tájképeivel. A kevésbé elismert Gerda köztiszteletben álló polgárok portréfestője. Boldog házasságban élnek, bár a személyes és a művészi megvilágosodás eddig mindkettejüket elkerülte. Egy napon Gerdának gyorsan be kell fejeznie egy portrét, ezért megkéri a férjét, hogy öltözzön nőnek és legyen a modellje. Az élmény sorsfordító erejű, Einar rájön, hogy Liliként tudja kifejezni valódi énjét, és elkezd nőként élni. Gerda váratlanul rádöbben, hogy új múzsája lett, ami kreatív lendületet ad művészetének. A házaspár azonban kénytelen szembenézni a társadalom rosszallásával. Elköltöznek hazájukból, és a jóval toleránsabb Párizsban telepednek le. Gerda karrierje szárnyalni kezd. Házasságuk új tartalmakkal telítődik, de nem minden feszültség nélkül. Gerda azonban folyamatosan támogatja párja törekvését, hogy fizikailag is nővé alakulhasson. Egymásnak köszönhetően mindketten bátorságra tesznek szert, hogy merjék vállalni valódi önmagukat. A film a Netflix kínálatában érhető el.

 

4. Romlott oktatás / Bad Education

Frank Tassone (Hugh Jackman) köztiszteletben álló Long Island-i szuperintendens, aki asszisztensével, Pam Gluckinnal (Allison Janney) együtt a Roslyn Iskolai Körzet felvirágoztatásán dolgozik. Frank a pozitív üzenetküldés mestere, akit a polgárok és a diákok egyaránt kedvelnek. Ám egy diákújságíró néhány kiadási bizonylat láttán elhatározza, hogy alaposabban utánanéz pár dolognak. Minél mélyebbre ás, annál sötétebb ügyekre bukkan. A film az amerikai történelem legnagyobb állami iskolai sikkasztási botrányát dolgozza fel. A film az HBO GO kínálatában érhető el.

 

5. Circus of Books

A kedves, zsidó házaspár, Barry és Karen Mason évtizedeken át üzemeltette Los Angeles meleg közösségének alfáját és ómegáját, a Circus of Books nevű pornóboltot. Filmrendező lányuk, Rachel Mason tavaly kamerát ragadott, és bemutatta az életüket. A film a Netflix kínálatában érhető el.

Forrás: Netflix