A BBC még 2019-ben készített leleplező interjút Jeffrey Epstein közeli barátjával, András herceggel, akiről újabb megdöbbentő képek kerültek elő - a Netflix pedig a sajtóesemény alapján készített játékfilmet.
A BBC adta hírül, hogy őrizetbe vették a hercegi címétől megfosztott Andrew Mountbatten-Windsort, III. Károly brit király öccsét. Az egykori herceget közfeladatot ellátó személy által elkövetett kötelezettségszegés gyanújával tartóztatták le.
A rangjától megfosztott, rezidenciájából kiebrudalt András herceg 2019 novemberében adott interjút a BBC Newsnight című műsorában Emily Maitlesnek, hogy tisztázza a nevét a Jeffrey Epsteinhez fűződő barátsága kapcsán. Az interjú nem úgy alakult, ahogy András tervezte, szép lassan minden mondata önmaga ellen irányuló vádpont lett – ami döntő szerepet játszott későbbi rangfosztásában.

András, akiben nyilvánvalóan nem voltak meg a megfelelő kognitív fékek, olyanokat tudott mondani, hogy
„nem értem, mi ez a felhajtás Epstein körül, amikor Jimmy Savile sokkal közelebbi barátom volt”.
Az évekig népszerű műsorvezető Savile-ról ekkor már lehetett tudni, hogy többszáz gyereket molesztált, köztük értelmi fogyatékosokat és súlyos betegeket.
A pedofil, akiért egész Anglia rajongott
A Netflix kétrészes dokumentumfilmje az egyik legismertebb brit tévés személyiség, Jimmy Savile életét mutatja be, akiről csak halála után derült, ki, hogy gátlástalan szexuális ragadozó volt, aki több száz ember életét tette tönkre.
Tovább
Míg Amerikában éveken át nem sikerült a pedofiliával és embercsempészettel vádolt Jeffrey Epstein köreit leleplezni és a nyilvánosság elé állítani – a mai napig sincs egy vádlott sem az ügyben Epstein élettársát leszámítva -, addig az angolok azért csak tettek valamit. Amihez persze kellett az elhíresült BBC-interjú, amire már a Netflix már akkor rástartolt, majd 2022-ben meg is vették hozzá a jogokat.

A Interjú a herceggel (2024) az interjú készítéséhez vezető utat és a műsor leforgatását mutatja be, meglepően hitelesen. András herceget a tökéletesen elmaszkírozott Rufus Sewell alakítja benne, Emily Maitlist Gillian Anderson , a szerkesztő Sam McAlistert - aki könyvet is írt az esetről - pedig Billie Piper – érdemes megnézni, nagyon tanulságos.
Az interjú, amibe az Epsteinnel haverkodó András herceg belebukott
A Netflix alkotógárdája tett róla, hogy izgalmasnak találjuk egy egyórás beszélgetés rekonstruálását – na meg persze az odáig vezető utat. Kritika az Interjú a herceggel című filmről.
Tovább
András esetét az Amazon is feldolgozta, a háromrészes Botrány királyi módra szintén 2024-ben jelent meg, az exherceget pedig Michael Sheen játssza benne.






