A fiatal lány és a jóképű fiú boldogan élnek – mígnem egy tragikus baleset folytán a fiú meghal. Ám olyan erősen lángol a szívében a szerelem, hogy a lány közelében marad, és mindent elkövet, hogy egy spiritiszta segítségével felvegye vele a kapcsolatot. Az összetört szívű lánynak azonban nagyon nehéz elfogadnia és megértenie, hogy a fiú még nem távozott el teljesen, azt viszont érzi, hogy előbb-utóbb el kell őt engednie...

Na, vajon melyik film rövid tartalmát írtam le az imént? Csak nem az 1990-ben bemutatott Ghostról van szó, Patrick Swayze és Demi Moore örök klasszikusáról, amit bizonyára a PORT.hu olvasói közül is sokan végigbőgtek már az elmúlt évtizedekben? Nem bizony, mert ez „a szegény ember Ghostja”, a The In Between, egy természetfeletti elemekkel megfűszerezett romantikus dráma alapszituációja, ami Két világ között címmel került fel a Netflixre április 8-án, és jelen állás szerint egyedül csak a Bridgerton tévésorozat népszerűbb nála a streaming óriás magyarországi nézettségi adatait mérő TOP10-ben.

A filmet eredetileg a Paramount stúdió készítette. Direkt a streaming platform volt a cél (amelyik országban nem a Paramount+ kínálatában érhető el, ott Netflix-előfizetéssel látható), hogy a szerelmespárok ne a mozikban, hanem otthon, a kényelmes kanapén egymásba karolva trombitálják tele szipogva a százas zsebkendőt. Igaz, ez a platformválasztás kissé furcsa annak tükrében, hogy a főszereplő fotós lány, Tessa (Joey King) egy kisvárosi moziban dolgozik suli után, ahol olyan kultfilmeket vetít a vénségesen vén, de nagyon barátságos gépész, mint a Nikita, a Betty Blue, az Airplane, a Psycho, a Vörös hajnal, A keselyű három napja vagy a Fogjunk tolvajt. A filmcímek pedig annak rendje s módja szerint hatalmas, ragasztott betűkkel vannak kiírva az ódon filmszínház bejárata fölé, mintegy művészi jelleggel érzékeltetve a történetbeli idő múlását.

A történet amúgy tényleg nem több egy jókora kliséhalmaznál.

Tényleg minden közhelyet viszontláthatunk az elmúlt évtizedek romantikus filmjeiből, ahol két fiatal epekedik egymásért. Tessa egy meg nem értett, viharos múltú lány, aki kezdetben maga sem hiszi el, hogy tényleg beleszeretett abba a srácba, aki rajta kívül az egyetlen fizető néző a régi filmeket vetítő moziban. A Skylar nevű fiúról (Kyle Allen) aztán szép lassan kiderül, hogy a francia mozgóképtermés iránti rajongás mögött nemcsak érző szív, de kisportolt felsőtest is lakozik, így a két fiatal az addigi életük legboldogabb nyarát tölti együtt – egészen a tragikus balesetig.

Nyugalom, ez nem spoiler! Elvégre benne van már az előzetesben is, ráadásul maga a film is úgy kezdődik, hogy Skylar már elhunyt, Tessa pedig élet és halál között lebeg a kórházban. A lány a felépülése közben természetesen folyamatosan úgy érzi, a fiú neki üzen a túlvilágról – a film sokáig egészen ügyesen lebegteti, hogy most akkor tényleg egy szerelmes szellemmel van-e dolgunk, vagy csak a főhősnő kezd bedilizni, mert nem tudja feldolgozni a szívének oly fontos személy elveszítését.

Joey King és Kyle Allen biztosan nem lesz az új Demi Moore és Patrick Swayze, de tény, hogy tisztességesen helytállnak ebben a filmben, jól hozzák a szerepeiket. A kisvárosi és a tengerparti felvételek szépek, a zene fülbemászó, a lakásbelsőkről pedig hihető, hogy a szereplők tényleg ott laknak – utóbbi azért nagyon fontos, mert én tényleg a falra tudok mászni a patyolattiszta pecóktól, meg a cipőben ágyban fekvő és a hét ágra sütő napsütésben kabátban sem izzadó filmszereplőktől!

Külön plusz pont, hogy a forgatókönyvíró, Marc Klein (ő jegyzi amúgy a Szerelem a végzeten és a Bor, mámor, Provence szkriptjét is) és a rendező, Arie Posin (A szerelem arca) nem lineárisan mesélik el a tinédzser szerelmespár édes-bús történetét. Végig ide-oda ugrál a film az idősíkok között, így nemcsak a holdkóros tekintetű, szomorú Tessát láthatjuk, amint az iskolai legjobb barátnője, valamint a kórházban megismert, ezoterikus bestseller szerző segítségével próbálja dekódolni Skylar túlvilági üzeneteit, hanem az is fokozatosan derül ki, hogyan habarodtak bele teljesen egymásba randiról randira. Igaz, ez a duplacsavaros sztori, a film egyet fizet, kettőt kap-jellege nemcsak erénye a filmnek, de a hibája is:

kísértetes horrornak túl szép, romkomnak túl szomorú, drámának túl negédes, Ghost-kaliberű kultfilmnek pedig túlságosan is klisés.

Azt viszont tökéletesen megértem, miért katapultált a Netflix-toplista dobogójára: néha tényleg szüksége van az embernek arra, hogy ilyen alkotásokat nézzen meg egy fárasztó nap végén a kanapéra dőlve.

Ítélet: 6/10

Kiknek ajánljuk? Azoknak, akik már százszor látták a Ghostot, de százegyedszerre is szeretnének pityeregni egy szerelmes szellemfiú és egy szomorúan mosolygó hús-vér lány miatt.