Bár feltűnően sok a hasonlóság a John Wick-filmekkel, a szintén a bérgyilkosok világában játszódó Boksoon kettős életének saját stílusa, fanyar humora és egy családi szála is van, de attól még nem kevésbé kemény.
Fogadjuk el, a játék kedvéért, hogy a bérgyilkosság ugyanolyan szakma, mint a nőgyógyászat vagy vízvezeték szerelés, csak sokkal magasabb díjazással, de a megfelelő szabályokkal, egy olyan világban, ahol a gyilkosok rendszeresen összegyűlnek, hogy megvitassák a piac helyzetét és az esetleges problémákat? Hát mi jut erről az egyszeri néző eszébe? Hát nyilván rögtön a John Wick filmek jutnak eszünkbe meg a Continental Hotel a maga sajátos előírásaival és rituáléival. Nem nehéz észrevenni, hogy innen (is) nyúlt a Netflix új dél-koreai akciófilmje, a Boksoon kettős élete – de részemről ezzel nincs semmi baj.
A káoszt elkerülendő a bérgyilkosok egyfajta szindikátusba rendeződnek, a különböző cégeket egy ember fogja össze, bizonyos Cha igazgató (a veterán Kyung-gu Sol), az ő legjobb embere, amolyan sztárjátékosa pedig Gil Boksoon (Do-yeon Jeon). Aki tinilányát (Si-ah Kim) egyedül nevelő anya, így nyilván titkolnia kell gyereke elől a foglalkozását, ami szül némi feszültséget odahaza.
Ez ugyebár dilemma, akárcsak a következő munka, vagy ahogy a cégnél mondják, show, ami szembemegy a szindikátus első számú szabályával, amely azt mondja ki, kiskorút nem ölünk. Mivel a kijelölt áldozat a saját gyerekére emlékezteti, Boksoon „elrontja” a showt, veszélybe sodorva ezzel saját magát, a mellé beosztott lelkes gyakornokot, a főnökét és a céget – amit a rá féltékeny társigazgató (Esom) meg is próbál kihasználni.
Miért nem probléma a sok hasonlóság a John Wick-filmekkel? Mert az író-rendező Sung-Hyun Byun (Könyörtelenek) egyrészt nem veszi túl komolyan magát és a filmet átszövi a fekete humor, másrészt a hasonlóságok csak egyfajta keretként szolgálnak, van egy saját, jól működő történet, ami elsősorban Boksoon és főnöke közötti kölcsönös tiszteletre épül, ami már a legelején próbatétel elé kerül, hiszen mindketten tudják, hogy ha a nő hibázik, az az életébe kerül – és bizony hibázik.
Nem mintha az a típus lenne, aki csak úgy hibázik,
hiszen profi, néha könyörtelen gyilkos, akinek alig vannak érzelmei – azért is megy neki rosszul az anyaság. Nem tudja, hogyan beszéljen a lányával, hiszen szerinte a méregdrága lakás és a luxusiskola bizonyítja, hogy jó anya, neki ennyi elég is lenne, és csak nagyon nehezen jön rá, hogy az anyaság nem erről szól. Persze az anya-lánya rész egyrészt amolyan körítés és érzelmi iránytű a hősnőnek, aki mindent megtesz, hogy titkolja hivatását lázadozó gyermeke elől.
Boksoon akkor adja önmagát, ha dolgozik, mert élvezi a munkát – ezt kicsit jobban is kidolgozhatták volna, hogy pontosan miért, bár kapunk egy kis ízelítőt a múltjából -, ahogy élvezi azt is, hogy kollégái felnéznek rá, hogy a tanítványok példaképnek tekintik. Ezért is lesz annyira izgalmas, amikor ugyanezek a rajongó kollégák
egyetlen telefonhívás után az életére törnek a szokásos közös munka utáni italozgatás után,
miközben megmarad a kölcsönös tisztelet is – hiába, Koreában járunk, az udvariasság itt fontos dolog. És a Boksoon kettős élete hoz mindent, ami miatt úgy szeretjük a koreai filmeket és sorozatokat, a brutális, de ritualizált erőszakot, a mindig megjelenő társadalmi különbségeket, az alá és fölérendeltségi viszonyokat, a mindent behálózó bűnözést, vicces módon az étkezés fontosságát.
A színészi játék most is visszafogott és fegyelmezett, itt apró jelek és rezdülések mutatják a hősök érzelmi állapotát, nem a drámai nagyjelenetek, és külön értékelem, hogy a Gil Boksoont játszó Do-yeon Jeonból nem akartak egy femme fatale-t csinálni, nem vették ázsiai Angelina Jolie-ra,
nem a bájaival hódít és kerül közel célpontjához, ahogy a női bérgyilkosfilmek hősei szoktak.
Bár mindig elegáns, mint egy üzletasszony, az arcán látszanak a hosszú munkaévek, a szemöldöke kiszedetlen, a frizurája évtizedekkel korábbi divatot követ, ha egyáltalán követ bármit, és ha ölni kell, szereti a tisztességes harcot, de ha az nem megy, akkor a hatékonyságra törekszik. És kapásból egy elképesztő akcióval kezdünk egy elhagyatott hídon a már emlegetett jakuzával, és ez a harc egyáltalán nem olyan, mint amit megszoktunk – ahogy később is meg tudnak minket lepni.
Értékelés: 8/10
