A Squid Game-nek jóval nagyobb a jelentősége, mint gondolnánk

Átformálja a nézői szokásokat és jó eséllyel az amerikai filmgyártásra is hatással lehet.

A BBC Culture igen érdekes cikket közölt, amelyben Al Horner a Squid Game nemzetközi kulturális hatásáról töpreng, és arra jut, hogy dél-koreai sorozat teljesen átírhatja a nézői fogyasztási szokásokat. Kitárt egy hatalmas kaput, és nincs megállás: már nem csak az angol nyelvű produkciók szárnyalhatnak világszerte.

Amikor Boon Joon-ho 2020-ban átvette az Élősködők legjobb filmnek járó Oscar-díját, köszönőbeszéde egy nagyon fontos üzenetet is tartalmazott a nyugati közönség számára:

Ha egyszer leküzditek a feliratozás egyhüvelykes akadályát, még több csodálatos filmet fogtok megismerni.

Az Élősködők filmtörténelmet írt, hiszen előtte az Oscar-díj történetében mindössze tíz idegen nyelvű filmet jelöltek a legjobb film díjára, és azok közül csupán egy, a Tigris és sárkány volt ázsiai, de ami fontosabb, hogy nem angol nyelvű filmként elsőként nyerte el a legjobb film díját – már-már vicces, hogy azért megkapta a legjobb nemzetközi játékfilm (idegen nyelvű film) díját is. A hat jelölésből egyébként négyet váltott aranyszoborra és forgatókönyvírói és rendezői kategóriában is tarolt.

Az a bizonyos egyhüvelykes (egy inch, azaz 2,54 cm) akadály a felirat méretére vonatkozik, amit az amerikaiak hírhedten lusták elolvasni: rengeteg jó filmélményből kimaradnak, vagy

ami még rosszabb: megvárják az angol nyelvű remake-et,

ami az esetek legnagyobb részében meg sem közelíti az eredeti minőségét. Mégis, Boon Joon-hu vágyálmának beteljesülésére mindössze egy évet kellett várni, és mit ad Isten, egy másik dél-koreai alkotás volt, ami még a feliratozás kínját is ledugta az olvasni restek torkán: a Squid Game, minden idők legnézettebb sorozata a Netflixen.

Forrás: Netflix

 

A streaming elterjedésével számos produkció szerzett magának népes rajongótábort, sokat cikkeztek róluk, komoly eszmecserék folytak a közösségi médiában, gondoljunk csak a Trónok harcára vagy a Stranger Thingsre. De az is előfordult, hogy egy-egy dokumentumfilm és -sorozat épp a közösségi reakciók hatására továbbszövődhetett a valóságban: a Tiger King bemutatása után sok-sok éve lezárt bűnügyeket vettek elő, új nyomozásokat indítottak, vagy hogy egy másik Netflix-dokut említsünk, a Making a Murderer második évada konkrétan a nyilvánosság hatására elindított független nyomozás (első szakaszát) mutatta be, és mindkettőnél újabb fejlemények várhatók.

Ám a Squid Game hájpja minden korábbitól merőben eltér: a nézők átugrották azt a bizonyos két és fél centis akadályt. A BBC Culture cikke szerint az Egyesült Királyságban több tízmillióan látták a sorozatot, méghozzá, megbízható források szerint, eredeti nyelven, felirattal. És erre korábban még nem volt példa. Számon tartunk olyan nemzetközi sikereket, mint az említett Élősködők, Guillermo del Toro A Faun labirintusa, vagy mondjuk Jean-Pierre Jeunet filmje, az Amélie csodálatos élete, amelyek kétségtelenül népszerűek, de egyik sem volt képes globálisan olyan mainstreammé válni, mint a Squid Game.

Ez felvet néhány kérdést. Mit tud a Squid Game, miben különbözik minden mástól, hogy képes volt áttörni a nem angol nyelvű tartalmakat fogyasztók ellenállását? És mit jelent a jövő nemzetközi produkciói számára a sikere?

Egyszeri popkulturális anomália, vagy a nem angol nyelvű filmek és sorozatok nemzetközi felemelkedésének kezdete?

David Chen, a The Filmcast és a Culturally relevant című podcastek házigazdája szerint régebben az olyan alkotásokat, mint a Squid Game "csak nagyon ócska weboldalakról, vagy DVD-boltokból lehetett beszerezni. Ma már nem ez a helyzet. Ez most már tömegszórakoztatás." És valóban: egy-két évtizeddel ezelőtt egyszerűen nem lett volna annyira elérhető egy ilyen alkotás a nyugati közönség számára, hogy sikert arathasson. De ehhez még csak nem is kell nem angol nyelvű alkotást keresni: a 2002 és 2008 között futott Drót ma kétségkívül az egyik legjobbnak (ha nem egyenesen a legjobbnak) tartott sorozat, amit az HBO sugárzott, és egy akármilyen tévécsatornán nem is vetítették volna, egyszerűen azért, mert túlságosan különbözött az akkori sorozatoktól. Nyilván egy Squid Game-hez hasonló sorozatnak esélye sem lett volna.  Talán, ha megjelenik DVD-n (vagy mint Magyarországon akkoriban, és sajnos még ma is: letöltik), a binge-watch, azaz a sorozatdarálás korszakának kezdetén szájról-szájra ismertté válhatott volna, de még azzal sem válhatott volna olyan mainstream sikerré, ez a népszerűsödési modell inkább a kultfilmekre jellemző.

Forrás: Netflix

 

A nem angol nyelvű filmek hozzáférhetőségének hiánya akkoriban azon a gyanún alapult, hogy a szórakoztatóipar "kapuőrei" azt feltételezték, hogy a közönség egyszerűen nem akar feliratozott tartalmakat. "(A stúdiók és a forgalmazók) azt állították, hogy az emberek nem szeretik a feliratokat olvasni, mert fárasztó vagy zavaró a képernyőn, de mi egész nap szöveget olvasunk a telefonunkon és az életünk minden más területén, ezért mindig is viccesnek találtam ezt" - mondja Darcy Paquet, a szöuli szerző és filmkritikus, aki az Élősködők angol feliratait fordította a nemzetközi megjelenéshez.

A feliratozásnak évekig "imázsproblémája volt – az emberek valami olyasmit képzelnek hozzá, amit bonyolultnak vagy nehezen nézhetőnek képzelnek."

Van egy másik ok is, amit magyar példával kitűnően megvilágíthatunk: a 90-es években magyar szerzők mind angolszász álnév alatt írtak zsánerregényeket, hiszen "ami magyar, az csak szar lehet". Ma már szerencsére többen is rácáfoltak erre, a magyar szerző neve már nem riasztó, sőt, esetenként már bizonyítottak, hogy nemzetközi színvonalon űzik a mesterséget, de valamiért sokan még mindig ragaszkodnak a külföldi álnevek használatához (mondjuk azoknak az írásoknak a legnagyobb része olyan is). A sorozatok és a filmek tényleg vacakok voltak, nem olyan régóta készülnek ismét színvonalas magyar produkciók.

Forrás: Netflix

 

E rövid kitérő után térjünk vissza Horner gondolataihoz. Azt írja, hogy a Netflixre azért sem vonatkozhat a "kapuörség", mert egyrészt végtelen tárhely áll a streaming szolgáltató rendelkezésére, amit a világ összes pontjáról származó produkciókkal tölthet fel, és nem kell úgy hajtania a reklámok miatti folyamatos nézettségért, mint egy tévécsatornának, továbbá a világon nagyjából mindenhol elérhető, így logikus, hogy mindenkinek kínál tartalmakat. Csak koreai alkotásból mintegy 80 érhető el a kínálatában, és ezek mindenhol elérhetőek felirattal, olykor szinkronnal, a nézők szokásait felismerő algoritmus pedig azoknak megfelelően kínál új tartalmakat.

Számomra az lenne az izgalmas, ha a következő Stranger Things Amerikán kívülről érkezne.

– mondta 2018-ban Ted Sarandos, a Netflix tartalomért felelős vezetője.

Jelenleg, történelmileg, semmi ilyen méretű dolog nem jött még Hollywoodon kívül máshonnan.

Nyilvánvaló, hogy ez nem csak duma volt, a Netflix tudatosan finanszírozott olyan, nem angol nyelvű sorozatokat, amelyeknek minden olyan eszközt biztosított, hogy világszerte megismerhessék azokat és népszerűek lehessenek. Gondoljunk csak A nagy pénzrablásra, vagy a Darkra, és ezek sikeresek is lettek – a Dark esetében különösen megsüvegelendő ez a hozzáállás, hiszen egy intenzív figyelmet igénylő, nehezen befogadható sorozatról van szó. A (pop)kulturális misszió mellett azért tegyük hozzá, hogy ez az építkezés szép kis summát hozott a cégnek – becslések szerint a Squid Game 900 millió dollárnyi hasznot hozott a Netflixnek.

"Tényleg rengeteg munkát fektettek abba, hogy más országokból származó műsorokat úgy csomagoljanak át, hogy azok kiemelten hozzáférhetőek legyenek más közönség számára" – mondta erről a fentebb is idézett David Chen, majd rámutatott arra, hogy a Squid Game e törekvések csúcspontját jelenti. Most, hogy a Squid Game bebizonyította, hogy "a történeteket nem kell angolul elmesélni ahhoz, hogy az angol nyelvű országokban sikert arassanak" – ahogy Chen fogalmaz –, néhány iparági szakértő arra számít, hogy a Netflix streaming-versenytársai felgyorsítják a befektetéseket más országokban, és több marketingfelületet biztosítanak a nem angol nyelvű címeknek, mint amennyit a Squid Game előtt kaptak volna. Az Apple TV+ például nemrégiben egy új dél-koreai produkciót, a Dr. Brain című filmet (az Élősködők főszereplőjével, Lee Sun-kyunnal) módszeresen és kiemelten népszerűsítette az Egyesült Királyság közönségének. "Fél évvel ezelőtt talán nem reklámozták volna ilyen vadul" – mondta egy forrás a BBC Culture-nek.

Forrás: Netflix

 

A Squid Game hozadéka az is, hogy a nézők egyre lelkesebben fedezik fel a dél-koreai tartalmakat. Kincseket keresnek, esetleg egy "másik" Squid Game-et, miközben természetesen várják az eljövendő produkciókat is, hátha valamelyik pótolhatja azt. Nyilván ez a legegyszerűbb hozzáállás, de a keresgélés közben rengeteg jó tartalmat megismerhetnek. És míg a műsorgyártók még mindig a koronavírus hatásait nyögik, a forgatásokat le kellett állítani, illetve csak erősen korlátozott módon biztosíthatják a stábok munkáját, addig a streaming szolgáltatóknak nem kell feltétlenül újdonságot kínálniuk: az egész világ műsorterméséből válogathatanak, és a nem angol nyelvűek szinte egészen biztosan új, addig ismeretlen tartalmak lesznek az előfizetők számára.

Most épp a dél-koreai filmek és sorozata felfedezése a divat. 

A Squid Game – és ha a legutóbbi blockbustereket nézzük, akkor a Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája, hiszen a filmnek csak egy részében beszélnek angolul – a nem angol nyelvű filmek és sorozatok erőltetett remake-elési szokásának is véget vethet. Korábban a legnagyobb nem amerikai sikereket rendre feldolgozták, remake-elték a hollywoodi stúdiók, olykor az eredeti film rendezőjével (mint például George Sluizer holland Nyomtalanulja és amerikai Nyom nélkülje, Michael Haneke osztrák és amerikai Funny Games-e, vagy Hans Petter Moland norvég Az eltűnés sorrendjében című filmjének saját amerikai remake-je, a Dermesztő hajsza). Ezek általában elég érdektelenek, feleslegesek, vagy csak simán rosszak: Oldboy, Amerikai taxi, Engedj be!, de a sorozatokból is akad jó néhány kevéssé sikerült remake, például a Broadchurch amerikai változata, a Gracepoint, hiába tartották meg főszereplőnek David Tennant-et. Persze vannak jó remake-ek is, mint például a Killing, a True Lies, a Van, aki forrón szereti, A kör, Álmatlanság és még sorolhatnánk. Mindenesetre esélyes, hogy ha nem is tűnnek el az amerikai remake-ek, jócskán megcsappanhat a számuk, egész egyszerűen azért, mert a nézői szokások változásával nem lesz rájuk igény.

Forrás: InterCom

 

"Vegyük például a Squid Game-et. Lesz-e remake a Squid Game-ből? Elképzelhető, de szerintem sokan azt mondanák, hogy elég értelmetlen lenne."

– vélekedik Chen, majd azzal folytatja, hogy mindig is lesz értelme a remake-eknek olyan helyzetekben, amikor az emberek nem férnek hozzá könnyen az eredeti műhöz, vagy amikor egy más kulturális kontextusba helyezve plusz réteget tud hozzáadni az adott műhöz. Példaként Martin Scorsese 2006-os A tégláját hozza fel, a japán Szigorúan piszkos ügyek amerikai remake-jét. "Ez jelentősen hozzátett ahhoz, ami már megvolt, mert a bostoni maffia új kulturális kontextusába helyezte. Ahol más típusú történetté válik azáltal, hogy egy új közegbe helyezi, ott szerintem még mindig van érték. De az a típus, amikor pusztán anyagilag jövedelmező valamit újraforgatni, egyre korlátozottabbá válik."

Ennek fényében azért elég vicces, hogy a Netflix épp A nagy pénzrablás dél-korei változatát forgatja.

Mindenesetre érdemes lesz figyelni a szórakoztatóipar hosszú távú változásait. Most a covid miatt, a túlélés érdekében amúgy is átalakulóban van minden, és ha máskor nem is, most aztán tényleg szükséges a változás.

(Forrás: BBC)

 

A SZESSÖN különleges kiadásában ezúttal akasztjuk a hóhért: nem más püföli a dobot, mint a PORT.hu új videósorozatának munkatársa, a zenei és bulvár tévéműsorokat karcos hangon ekéző blogger, Péter Dávid!

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu