A televíziózás világnapja alkalmából vegyük sorra azokat a sorozatokat, amelyek a jelenlegi évtizedet határozzák meg!
Szamurájok harca: Az utolsó túlélő ugyanúgy felhasználja a mindhalálig tartó versenyt, mint a koreai sikerszéria, de mégiscsak szamurájokról van szó!
Néha túl nagy problémát jelent a filmesek számára valódi kisbabával forgatni, így CGI-jal, vagy más olcsó ötletekkel pótolják ki a lurkókat. Ám az eredmény gyakran kirívóan ocsmány.
Szeptemberben mutatják be Dél-Koreában Park Chan-wook 12. játékfilmjét, amelynek főszereplője a Squid Game 1-es számú játékosaként ismert Lee Byung-hun lesz.
A Squid Game 3. évada tragikus véget hoz Seong Gi-hun történetének, ám eredetileg egészen más sorsot szántak neki.
Igaz, a koreai sikersorozat csak egy évvel később jött ki, de közte és a japán Alice Határországban között rengeteg a hasonlóság - például az, hogy az utóbbi is megkapta a harmadik évadát.
Hwang Dong-hyuk elmondta, hogy óriási rajongója David Fincher rendezőnek, illetve a harmadik évad meglepetésszereplőjéről is beszélt. Cikkünk spoilereket tartalmaz a sorozat utolsó részéből.
Soha nem kapott annyi mérgelődést a nézőktől a Netflix koreai sorozata, mint most, a záróévad után. A kritikusoknak jobban bejött, de már az ő lelkesedésük is lohadni látszik.
Egyelőre véget ért kedvenc koreai játékos gyilkoldánk, ám akit lázba hoznak az efféle bizarr henteldék, bőven talál magának hasonszőrű filmet és sorozatot is.
Inkább érződik két és feledik évadnak a Squid Game zárószériája, mint teljes értékű harmadik felvonásnak. De sajnos még ehhez képest is gyenge.