A Netflix évek óta sportot űz abból, hogy teleszórja az októberi műsorkínálatát „jobbnál jobb” halloweentematikájú filmekkel és sorozatokkal. Csakhogy ezekről többnyire azonnal kiderül, hogy hitvány fércművek, amik a nyomába sem érnek az olyan nagy klasszikusoknak, mint az 1978-as Halloween vagy a 2007-es Adsz vagy kapsz. Két éve ilyen volt például Adam Sandler bugyuta horrorvígjátéka, a Hubie, a Halloween hőse és a Harry Poter-filmekből ismert Tom Felton vérszegény könyvadaptációja, az Útmutató bébiszittereknek szörnyvadászathoz. Tavaly pedig egy hasonlóan gyengécske, interaktív horrorvígjátékkal rukkolt ki a streaimig óriás, a főszerepben a régi idők egyik levitézlett pankrátorával, a lángoló koporsóból kiugró The Undertakerrel. A nagy komolysággal előadott komolytalan horrorfilmek áradata természetesen idén sem áll meg a Netflixen, ahol

ezúttal Adam Sandler helyett azt a Marlon Wayanst húzták elő a „minden baromságot bevállaló sztárok” címkéjű fiókból, aki utoljára talán a 2004-es Feketék fehéren idején volt ismert és híres.

És bár tudnánk feledni, hogy a Horrorra akadva, avagy tudom, kit ettél tavaly nyárson valamint a folytatása, a Horrorra akadva 2 főszereplője is ő volt. Valószínűleg emiatt gondolhatták úgy egyesek a Netflixnél (és a mókás nevű Ugly Baby Productionsnél), hogy ha az új horrorvígjátékban ő lesz a folyton viccelődő és okoskodó apuka, a Stranger Things közönségkedvenc sztárja, Priah Ferguson pedig a paranormális jelenségektől egyáltalán nem parázó lánya, akkor a végeredmény garantált siker.

Félig-meddig persze bejött a dolog, mivel A Bridge Hollow-i átok jelen sorok írásának pillanatában ott tanyázik kitörölhetetlenül a Netflix TOP10-es listáján. Mégis olyan keserű szájízzel álltam fel a fotelből a film végén, mintha Halloweenkor osztogatott édességként Stühmer-csoki helyett a hírhedten rossz Mese sajtot kaptam volna.

Pedig nem kellett volna különösebben megerőltetnie magukat a készítőknek, elvégre évtizedek óta létezik egy kiválóan működő recept, amivel sikerre lehet vinni minden Stephen King-adaptációt, és az összes Hókusz pókusz- illetve Rém rom-típusú, gyerekbarát horrort.

A (gyerek)horrorrendezők Tízparancsolata

1. Végy egy Isten háta mögötti, álmos amerikai kisvárost!
2. Rakj bele egy csapat helyi tinédzsert, akik kicsit kilógnak ugyan a suliban a sorból, de van egy saját kis geek klubjuk!
3. Adj hozzá a gyerekbandához egy kívülálló, gyökértelen kiskorút, aki lehetőség szerint vagy elvált szülők gyereke, vagy épp most költözött a családjával a messzi, nyüzsgő nagyvárosból a világ végére!
4. Díszíts fel minden takaros kertes házat és gondosan rendezett udvart töklámpásokkal, gyertyákkal, denevérekkel, vámpírokkal, zombikkal, boszorkányokkal, szellemekkel és a halloweenbulik összes többi látványos kellékével!
5. Találd ki, milyen ősi átok vagy egyéb sötét titok tartja rettegésben a környéket!
6. Ne feledkezz meg a főkolomposról, aki lehet egy maszkos sorozatgyilkos, egy Salemben felakasztott boszorkány, egy Erdélyből a szomszédba költöző vámpír, egy bogaras tudós, titkos laboratóriummal a pincéjében, és így tovább...
7. Természetesen az ördögi tervet kovácsoló, világuralomra törő, iszonyatos hatalommal bíró Gonosznak kell, hogy legyen egy gyenge pontja! Most még egyelőre korlátozott a hatalma a Földön, ezért mániákusan kell neki az egyik főszereplő teste/szíve/lelke/életenergiája/stb., hogy az ereje végre kiteljesedhessen!
8. Jó, ha vannak roppant gyanúsan viselkedő, vámpírnak vagy boszorkánynak hitt, de valójában teljesen ártalmatlan, idős kisvárosiak is a történetben, mert az efféle félreértéseken alapuló szituációkon jókat lehet nevetni!
9. Kell egy nagy, düledező, romos ház is! Itt élt 25-50-100 évvel ezelőtt egy különc alak, aki vagy személyesen szabadította rá a kisvárosra az átkot, vagy megpróbálta a korábbi rémtetteket megakadályozni, de nem sikerült neki, és meghalt – lényeg az, hogy a gyerekcsapatnak be kell ide törnie, hogy megszerezzék az illető naplóját vagy fényképalbumát, esetleg beszéljenek a szellemével... 
10. És persze szükség van időlimitre is a feszültségfokozás érdekében: ha nem győz a gyerekcsapat a romos házból megszerzett tudással, mire halloween éjjelén éjfélt üt az óra, tényleg eljön a világvége!

Pofonegyszerű 10-es lista, nem igaz? Kár, hogy A Bridge Hollow-i átok írógárdája csak tessék-lássék ment végig rajta.

És amit megvalósítottak, abban sem volt sok köszönet...

Marlon Wayans karaktere, az okoskodó apuka, nagyon erőltetetten telepszik rá a filmre, teljesen agyon nyomva ezzel a sztorit. Elvileg ő lenne itt az abszolút tudományos világnézetű természetismeret szakos tanár, aki nem hisz semmiféle túlvilági erőkben (még akkor sem, amikor épp zsarátnokként izzó szemű csontvázak kapkodnak utána!), és emiatt konfliktusba is kerül a lányával, aki épp a helyi Szellemirtó Klubbal haverkodik. Ez még talán vicces is lenne abban az esetben, ha a kísértethistóriákba nyakig merülő, ifjú főhősnő, Sydney (a Stranger Thingsben nagyjából ugyanilyen karaktert alakító Priah Ferguson) a műfaj szabályai szerint tényleg a kortársaival nyomozná ki, mi áll az egyre-másra elszaporodó, kisvárosi természetfeletti jelenségek hátterében. Itt azonban az 50 éves komikus minden áron el akarja lopni a show-t.

Marlon Wayans humora azonban sajnos olyan, mint a mesében: hol volt, hol nem volt... Minden vicces(nek szánt) benyögése után grimaszol egyet, vagy elsüt valami rém gyenge extra poént. De minek?!?

Az anyaszerepben feltűnő egykori, Destiny's Child-tag, az éneklés mellett egy ideje színészkedéssel is kacérkodó Kelly Rowland viszont pont Marlon Wayans szöges ellentéte. Nagyon kevés jelenetben tűnik fel, és azokban is csak annyi a „poén”, hogy ehetetlenül kopogósra sült, mindenmentes süteményeket készít, miközben... Nos, tényleg csak ennyiben merül ki az ő filmbéli jelenléte.

Egy rémfilmben elvileg fontos szereplők a rémek is. A stáb sajnos itt is felemásan teljesít: amíg a nyikorgó padlójú, pókhálós padlású ház, vagy a tornác mellé felállított, seprűn lovagló boszorkányos dekoráció esetében 200 százalékosan odatették magukat a díszletesek és a kellékesek, a gyilkos kedvű bohócok és az életre kelt zombifigurák ámokfutásánál már nagyon kilóg a lóláb – vagyis hogy az egyik jelenetben még statiszták izegnek-mozognak a jelmezek alatt, a másik pillanatban viszont már a CGI-verziójukat verik agyon a főszereplők. A vegytisztán számítógépes effektekkel életre keltett szörnyek pedig ordítóan bénák: a plakátra is rákerülő, tökfejű Halloween-szörny és a Marlon Wayansra támadó óriáspók például olyan röhejesek, mintha egyenesen egy '90-es évekbeli videójáték akkor menőnek számító, mai szemmel azonban már bűn ronda átvezető jeleneteiből szöktek volna meg! 

A Bridge Hollow-i átok tehát nemcsak hogy nem forradalmasítja eredeti ötletekkel a családbarát filmek műfaját, de még a zsáner kötelező kellékeit is képtelen tisztességesen felvonultatni. Vagyis körülbelül annyira hiányzott nekünk ez a produkció, mint vámpírnak a fokhagyma, vagy mint vérfarkas nyakába az ezüstbiléta!

Ítélet: 3/10

Kiknek ajánljuk? Kizárólag azoknak, akik halloweenkor minden áron valami halloweentematikájú filmet akarnak nézni, vagy akiknek ma is úgy él Marlon Wayans az emlékezetükben, mint a 2000-es évek nagy nevettetője.