A születésnapos Christopher Walken öt legjobb filmje

Kedvenc faarcú színészünk március 31-én töltötte be 78. életévét. A jeles alkalom örömére íme majd fél tucat filmje, amit akár most rögtön (vagy legalábbis napokon belül) megnézhettek, hogy együtt ünnepeljetek vele!

Ponyvaregény (1994)

Adott két szabad szájú, tökös, szimpatikus gengszter, Vincent (John Travolta) és Jules (Samuel L. Jackson), akik igyekeznek visszaszerezni egy aktatáskát a főnöküknek. Ehhez persze meg kell ölniük pár embert, de ez a bérgyilkosokkal gyakran megesik. Mikor Jules csodálatos módon túlél egy golyózáport, a megmagyarázhatatlan eseményt jelnek tekintvén úgy dönt, felhagy addigi életével. Társának viszont el kell vinnie szórakozni a főnök feleségét (Uma Thurman). Van továbbá egy bokszoló, Butch (Bruce Willis), aki ugyanennek a maffiafőnöknek, Marsellus Wallace-nak (Ving Rhames) az átverését tervezi – a sztori viszont odáig fajul, hogy végül egy egészen más kalandot élnek át együtt. Nem utolsósorban pedig van egy piti rablópárosunk is (Tim Roth és Amanda Plummer), akik éppen egy étterem kirablására készülnek. Ám ott reggelizik Vincent és Jules…

A filmben Walkennek csak egyetlen jelenete van – az viszont zseniális, Tarantino klasszikusát ráadásul bármikor jó újranézni! Ezt a tévés sugárzás mellett megtehetjük a Horizon GO, az HBO GO és az Apple iTunes felületén is.

James Bond: Halálvágta (1985)

Max Zorin, a komputerbáró (Christopher Walken) nem elégszik meg azzal, hogy milliárdokat keressen a számítástechnikai piacon. Azt akarja, hogy cége legyen az egyetlen meghatározó erő az új iparágban. Ebben már csak a konkurencia, a kaliforniai Szilícium-völgyben virágzó high-tech üzemek akadályozzák, de talán már nem sokáig. Zorin ugyanis azt tervezi, hogy az egyébként is veszélyeztetett környéken mesterségesen idéz elő egy olyan nagy erejű földrengést, ami pillanatok alatt elpusztítja a helyszínt. Zorin megállítására természetesen James Bondot (Roger Moore) küldik.

A film elérhető az HBO GO-n.

Az Álmosvölgy legendája (1999)

A Hudson keleti partvidékének tágas völgyei egyikében húzódik meg az a titokzatos, eldugott, csendes kis szurdok, amit Álmosvölgynek hívnak. Mesebeli, varázslatos táj, tele mindenféle helyi mendemondával, kísértetjárta helyekkel, éji babonával. Ide érkezik 1799 egyik vészjósló napján New Yorkból a legújabb tudományos nyomozási módszerek iránt elkötelezett Ichabod Crane felügyelő (Johnny Depp), hogy kivizsgálja a kis faluban történt rejtélyes eseteket. Három rendkívül különös gyilkosság zaklatta fel ugyanis a békés kis közösség nyugalmát. Mindhárom áldozatnak levágták a fejét, és a fejek eltűntek... A falubeliek váltig állítják, hogy tudják, ki követte el a rémséges tetteket: nem más, mint a legendás Fejnélküli Lovas (Walken)!

A film elérhető a Netflixen.

Távkapcs (2006)

Van, aki irányítja az életét, és van, akit az élet irányít. A frappáns mondást Michael Newman (Adam Sandler) a saját bőrén tapasztalhatja meg, egy titokzatos feltaláló (Christopher Walken) ugyanis megajándékozza egy olyan univerzális távkapcsolóval, melynek tulajdonosa előre-hátra járkálhat az időben, lelassíthatja a szembe jövő nőket, és ha túlságosan zajosnak tűnnek, átmenetileg kikapcsolhatja a gyerekeit. Elbizakodottságra azonban semmi oka: nem volt még távkapcsoló a világon, ami egy idő után ne vette volna át az irányítást. És attól kezdve Michael kiszolgáltatottabb, mint valaha. A tét a családja, azaz feleségével (Kate Beckinsale) és a gyerekeivel való viszonya.

A tévés sugárzás mellett a film elérhető a Netflixen.

A stepfordi feleségek (2004)

Joanna Eberhart (Nicole Kidman) azt hiszi, a lábai előtt hever a világ. Ő az EBS tévétársaság történetének legfiatalabb elnöke, egy figyelmes férjjel (Matthew Broderick) és két gyönyörű gyerekkel. Úgy tűnik, minden tökéletes, mígnem egy katasztrofális napon hősünk élete összeomlik. Kirúgják az állásából, és mintaházassága is becsődölni látszik... A nő idegösszeroppanása után Joanna és férje úgy döntenek, ideje új életet kezdeni: összepakolják a gyerekeket, és elköltöznek az idilli kisvárosba, Stepfordba – ahol minden tökéletes.


A házak nagyok, tágasak, díszesek, csillognak-villognak, az ég kék, süt a nap, a fű zöld és szépen van nyírva, a feleségek pedig egyszerűen elragadóak! Sütnek, főznek, mosnak, vasalnak, takarítanak, gyereket nevelnek, szőkék, folyton mosolyognak, illegnek-billegnek színes, takaros ruháikban, és fergeteges szexpartnerek a nap bármely szakában! Sőt, férjeik legnagyobb örömére (egyiküket Christopher Walken játssza) gombnyomásra megnő a mellük! A tökéletes látszat mögött azonban természetesen sötét titok lappang.

A film elérhető a Netflixen és az HBO GO-n.