Alice Határországban - A második évad keményebb, mint az első

Visszatért a kísértetiesen üres Tokióban játszódó sorozat, immár harcedzettebb hőseivel, őrült játékaival és a szokásos Alice Csodaországban utalásokkal, és már a legelején elszabadul a pokol.

Az Alice Határországban első évadát még a pandemia legsötétebb szakaszában néztem meg, és talán pont ezért talált be a teljesen kihalt Tokió utcáin játszódó, sötét hangulatú eszképista sorozat, amelyben halálos játékot vívnak a szereplők, amelyre valami titokzatos hatalom kényszeríti őket. Vicces egyébként, hogy mindez nagyon sokban egyezik az egy évvel később bemutatott, irgalmatlan nagy sikerű koreai Squid Game alaphelyzetére, ahol szintén életre-halálra ment a játék. Az egyre fogyatkozó, mindig új akadállyal farkasszemet néző, egyre reménytelenebb helyzetű játékosok sorsa nyilván nem csak nálam rezonált, a siker pedig meghozta azt, amit meg szokott: a második évadot.

Forrás: Netflix

 

Az első évad remekül sikerült, kritikánkban csak annyit hiányoltunk, hogy egy ilyen elborult japán sorozat ennél lehetne sokkal véresebb, erőszakosabb, de nem azért, mert vérszomjasak vagyunk, hanem azért, mert stílusában illene hozzá. Mit tesz isten,

a második évad egy mészárlással kezdődik.

Az égen lebegő ezüst színű óriási nagy kaliberű fegyverekből tüzet nyitnak az egybegyűlt tömegre, hőseinket, a céltalan gamert, Arisut (Kento Yamazaki), a hegymászó lányt, Usagit (Tao Tsuchiya) és társait üldözőbe veszi egy köpenyes, állig felfegyverzett alak. Ő a Pikk Király – emlékeztetőül, a játékokat különböző kártyafigurák határozzák meg, mivel Netflix sorozat vázaként Lewis Carroll örökbecsű meséje, az Alice Csodaországban szolgált, illetve Hara Aso ebből készült mangája. Az Arisu név is a Alice japán átirata, ahol ugyebár nincs L betű – kissé zavaró módon a magyar szinkronban az Alice verziót használják, a feliratozásnál marad ez eredeti Arisu.

Forrás: Netflix

 

És újra megindulnak a játékok, amelyek néhol kreatívabbak, mint az első részben. A második részben egy tök meztelen játékos tűnik fel – elég vicces fazon, és szórakoztató az is, amilyen kreatív módokon takarják ki a „lényeget” – majd a legrémesebb helyzetekben is halálosan nyugodt Chishiya (Nijirô Murakami) találja magát egy börtönben,

ahol egymás elárulásával lehet megnyerni az adott játékot.

Mert akárcsak a Squid Game-ben, itt is minden játék egyszerű, de kérlelhetetlen, hiszen csak úgy lehet túlélni, ha mások meghalnak, és akárcsak az első részben, itt is lesznek új és régi barátok, akik önként vagy sem, de az életüket adják másokért. Megint nyolc epizódra jutnak játékok, és a végén ismét a titokzatos Mira nevű nőhöz, a Szív Királynőhöz jutnak el, aki most több verziót is elmond arról, mi is történt a normális világgal, és hogyan jutottak hőseink a játékok világába. Nyilván nem minden verzió igaz, de az is lehet, hogy egyik sem az!

Forrás: Netflix

 

A második évad felépítésében ugyanolyan, mint az első, de hangulatában más. Mivel hőseink már jól ismerik ezt a világot, nincsenek illúzióik, érettebben, profibban állnak a játékokhoz és egymáshoz, bár a sírós szájú Arisu még most is hajlamos a hosszas lelkizéshez. Több az erőszak is, és talán egy hajszállal sikerült jobb új karaktereket találni

– a meztelen srác és a féllábú íjászcsaj mindenesetre jól lett kitalálva.

A legjobb két részben a főszereplők közül kizárólag Chishiya szerepel, és az ő hideg logikája eleve kizárja a picsogást, ezért is nézhetőbbek ezek az epizódok, ráadásul pont ő az a figura, aki a legjobban hozza a mangák világát. A lezárás sejteti az esetleges folytatás lehetőségét, de érzésem szerint egy harmadik évadra már nem maradt muníció – szó szerinti értelemben sem, hiszen van néhány olyan leszámolás, ahol jó eséllyel a díszletet is szitává lőtték.

Értékelés: 7/10

Forrás: Netflix