Az űrben küzd az életéért Anna Kendrick és Toni Collette

A potyautas című, a Netflixre érkező űrthrillerben alakítanak szorult helyzetbe kerülő asztronautákat a Lost – Eltűntekből ismert Daniel Dae Kim oldalán. A filmnek már az előzetese is nagyon izgalmas!

A Joe Penna (Sarkvidék) által rendezett, április 22-én érkező sci-fiben egy háromfős űrhajóscsapatot ismerünk meg, akik a Marsra indulnak, hogy megvizsgálják a lakhatóvá tételének lehetőségeit. Az indulás után azonban azzal szembesülnek, hogy egy, a kilövést segítő mérnök véletlenül a fedélzeten maradt, és mivel az illető elájult, mindezt csak 12 óra után veszik észre, így már nem fordulhatnak vissza.

A dolog pedig még tovább bonyolódik, amikor kiderül, hogy egy baleset miatt az űrhajón csak három ember számára maradt elegendő oxigén, így a tudósoknak súlyos döntést kell hozniuk (szerencsére az előzetesből nem derül ki, hogy mit). Kendrick egyébként a tudóscsapat orvosát játssza, míg Collette az űrhajó kapitánya.


Kim a trailer alapján biológusnak tűnik, szegény potyautast pedig egy Shamier Anderson nevű színész formálja meg, aki hazánkban nem túl ismert, pedig már 47 cím szerepel a filmográfiáján. A direktor, Penna egyébként előző művében, a Mads Mikkelsen főszereplésével forgatott, fentebb már említett Sarkvidékben is egy extrém helyszínen szélsőséges határhelyzetbe került embereket és nehéz döntéseket mutatott be.

Anna Kendrick pedig korábban A potyautasról úgy nyilatkozott, hogy Penna és alkotótársai sokat tettek azért, hogy ő és kollégái valóban klausztrofób hangulatba kerüljenek a forgatáson, mivel hihetetlenül élethű volt a díszlet. A színésznőnek ezenkívül Toni Collette is sokat segített az átélt játékban, mivel állítólag, hogy hangulatba kerüljenek, sokszor mantrázta azt a forgatáson, közvetlenül felvétel előtt, hogy „az űrben vagyunk”. Kicsit para lehetett...


(via Uproxx)