Cameron Diazt meglepte a Netflix-forródrót, ahol akár a forgatás alatti zaklatás is jelenthető

  • PORT

Egy podcastben mondta el, hogy ma már a HR-esek megbeszélik vele a felvételek előtt, milyen a megfelelő viselkedés.

Cameron Diaz nemrég a Netflix SkipIntro című podcastjének vendége volt, ahol megdöbbenésének adott hangot, miszerint a 11 év alatt, amíg nem vállalt szerepeket, milyen drasztikusan megváltoztak a filmforgatások. Mint ismeretes, a színésznő a Netflix idei nagy dobásában, az Újra akcióban című akciófilmben tért vissza, ez volt az első főszerepe a 2014-es Annie óta.

Az iparág ma már annyira más. Határozottan azt kell mondanom, hogy a #MeToo mindent megváltoztatott. Ez érezhető. Besétálsz a forgatásra, és már minden más. Nem olyan, mint [régen,] amikor  mindig volt egy fickó a forgatáson, akiről azt gondoltad, hogy »Istenem, ne, már megint itt jön.« Mindig voltak helytelen dolgok, amiket el kellett viselned nőként.
Forrás: Netflix

 

Hozzátette:

Ez mára megváltozott, már nem ugyanaz. A karrierem során még soha nem fordult elő, hogy a HR-esek bejöttek volna egy film előtt, és megbeszélték volna, hogy mi a 'megfelelő' és mi a 'nem megfelelő' viselkedés. És van egy forródrót is, amit a Netflix működtet. Ezt névtelenül hívhatja bárki bármilyen problémával. Hű, ez elképesztő! Micsoda biztonság, amit nőként érezhetsz a forgatáson! Ilyesmit korábban soha nem tapasztaltam.

Most, hogy Cameron Diaz visszatért a szórakoztatóiparba, sok rajongó azon tűnődik, vajon forgat-e újabb filmeket, vagy ismét egy évtizedes szünetet tart. Erre egyelőre a színésznő Mátyás király-mesékbe illő, dodonai választ adott:

Nem tudom. Nehéz megmondani. (...) Fenntartom a jogot, hogy soha többé ne forgassak filmet, de akár azt is, hogy igent mondjak, ha mégis úgy döntök. Nem határozok meg semmit. Egyszerűen csak nyitott vagyok arra, aminek az adott pillanatban van értelme számomra és a családomnak.

(via Variety)