Az HBO új sorozata, az Északi vizeken sokat látott bálnavadászok között játszódik, de még őket sem kíméli a sors, mert minden rosszra fordul, ami csak rosszra fordulhat. Colin Farrell ezúttal állati kegyetlenségű szigonyosként remekel.
Hogy honnan lehet ismerős a jeges tengeren a maguk kálváriáját megjáró tengerészek története? Onnan, hogy az AMC Magyarországon forgatott horrorszériája, a Ciarán Hinds főszereplésével készült Terror is ugyanebben a környezetben és ugyanebben a korban játszódott, de az HBO Go-n most debütáló Északi vizeken más szögből közelíti meg mindezt, és nem csak azzal, ahogyan készült.
A BBC saját gyártású sorozata egy rekorddal büszkélkedhet: ez az Északi-sarkhoz legközelebb forgatott produkció, legalábbis az ún. forgatókönyv alapján készült kategóriában – a nagy klasszikus Nanuk, az eszkimó (1922) dokumentumfilm volt.
A történet döntő részét a Norvégiához tartozó Spitzbergákon vagy éppen az Északi-sarki-óceán nyílt vizein vették fel egy igazi, korhű hajón,
és volt, amikor egy kíváncsi rozmár miatt kellett a munkálatokat leállítani, amelyeket amúgy is szűkre szabott a rendelkezésre álló napfényes órák száma. Ez azonban csak a technikai háttér a nagy különbség az, hogy míg a Terrorban az Északi átjárót kereső hadihajók fedélzetén járunk, itt a bálnavadászat véres mesterségével ismerkedhetünk meg, amely előbb-utóbb mindenkit szörnyeteggé változtat. Még a becsületes képű, választékos szókincsű új hajóorvost, Patrick Sumnert (Jack O'Connell) is, igaz, neki amúgy is terheli egy régi eset a lelkiismeretét még abból az időből, amikor a brit hadseregben szolgált az indiai szipojlázadás során.
Csakhogy nem Sumner az egyetlen, akinek titkai vannak, a kapitánynak (Stephen Graham) is tervei vannak a hajóval, amelyet a járt útvonalról letérve messze északra visz, és ott van a brutális erejű szigonyos, Drax (Colin Farrell), aki egy pohár rumért is képes ölni, de itt sokkal nagyobb zsákmányban reménykedik, tudja, hogy el fog jönni az ő ideje, és senki sem állhat az útjába. Akadályból pedig akad bőven, ahogy az előbb fókákra, majd bálnára vadászó hajó egyre közeledik a jégmezőkhöz, és ahogy ez ilyenkor lenni szokott, minden jól kigondolt terv kudarcot vall, és itt tényleg csak az éli túl a megpróbáltatásokat, aki bármire hajlandó – vagy aki képes megőrizni a józan eszét. Ha valaki netán fogadni akarna arra, kinek vannak ebben a játékban a legjobb esélyei, akkor nem árt emlékezni arra, hogy Jack O’Connell az Angelina Jolie rendezte Rendíthetetlenben (2014) is mindent kibírt.
A BBC saját gyártású, 5 részes, a XIX. század közepén játszódó sorozata szokatlanul brutális – ami annyiban persze nem szokatlan, hogy eleve egy rendkívül brutális környezetben játszódik. Nem a kényes gyomrúaknak való sem a vadászat, sem a zsákmány feldolgozása, de ez nem csak arról szól, hogy minél hitelesebben mutassák be ezt a véres, mocskos, annak idején mégis oly sokak által űzött foglalkozást, hanem nyilvánvalóan arról is, hogy megágyazzanak a karakterábrázolásnak. Ami azért nem olyan bonyolult, lévén, hogy a jó doktort eleve esendő, saját démonjaival küzdő emberként ismerjük meg, és kapásból sejtjük, merre fog tartani, míg az ördögi szigonyos maga a megtestesült gonosz, de nem feltétlen baj, ha valami nem túl bonyolult. Merthogy
ezt a riasztó, mégis impozáns karaktert tényleg Colin Farrellre találták ki, aki elképesztően jól is hozza,
pedig akár karikatúra is lehetett volna ebből az örökké ziháló-vicsorgó, szupermacsó figurából.
Az szintén csak mellékes, inkább technikai jellegű információ, hogy Farrell mennyire kigyúrta magát a szerepre, hogy a forgatáson nem volt hajlandó a leghidegebb időben se sapkát, se kesztyűt hordani, merthogy ilyet a karaktere sem tenne, de nem ez a lényeg, hanem az, ahogy a figura ravaszságát, gátlástalanságát és mindent felülíró túlélőösztönét képes megtestesíteni. Ő tényleg tud ennek az állatias, visszataszító alaknak egyfajta vonzerőt adni, és időnként le is ül a történet, amikor ő nincs képben. Hozzá képes O’Connell nyilván valamivel sótlanabb, de jól áll neki ez a történet, amely akár egy Jack London regény adaptációja is lehetne, de nem az, merthogy Ian McGuire azonos című regénye alapján rendezte Andrew Haigh. Akinek legfőbb érdeme nem a történet, bár az is néha félelmetesen izgalmas, hanem az, ahogyan
megidézi ezt a rég letűnt, önnön természetéből adódóan brutális kort.
Értékelés: 8/10
