Csalódtunk George Clooney új filmjében

Az éjféli égbolt az év legjobban várt sci-fijének indult, de 2020 legnagyobb csalódása lett. Kritika a Netflix állócsillagnak szánt hullócsillagáról.

George Clooney új sci-fije, a saját rendezésében készült Az éjféli égbolt nálam az első előzetese óta az év legjobban várt filmje volt – végül 2020 legnagyobb csalódása lett. A két ünnep között néztem meg, de sajnos Clooney (aki amúgy a Vészhelyzet óta az egyik kedvenc színészem, és azon kevesek közé tartozom, akit még Batmanként is szerették!) csúnyán elrontotta a karácsonyomat. Az történt ugyanis, hogy miután megnéztem Az éjféli égboltot a Netfixen, rá kellett döbbennem, hogy olyan lagymatag és unalmas, hogy sajnos elszundikáltam a közepén. Belepörgettem újra, de nem különösebben változott a filmről alkotott sommás véleményem ezután sem: a trailer ennél sokkal-sokkal jobb sci-fit ígért. A végén ugyanolyan szomorú fejet vágva bámultam a képernyőt, bambán magam elé meredve, mint ahogyan a Mikulás-szakállalt növesztett Clooney tette a játékidő felében.

Forrás: Netflix

 

A film hivatalos előzetese megannyi izgalmas pillanatot vetített előre – akkor persze még nem sejthettem, hogy a készítők belepréselték a trailerbe Az éjféli égbolt összes izgalmas pillanatát. Főhősünk egy Augustine Lofthouse nevű, magányos tudós, őt alakítja George Clooney. Augustine az Északi-sarkon, egy elszigetelt kutatóállomáson fürkészi a csillagokat, hátha talál még lakható bolygót az emberiség számára. Még akkor is csak a műszereit vizsgálja, amikor az összes kollégáját villámgyorsan evakuálják egy, a Földet sújtó rejtélyes katasztrófa miatt.

Kiderül ráadásul, hogy egy Sully nevű asztronauta (akit a Zsivány Egyesben is vagány űrjárót alakító Felicity Jones játszik) vezetésével az Aether űrhajó épp hazafelé tart a K-23-ról, ami a Jupiter egyik olyan holdja, ahol az emberi élet számára is adottak a feltételek. A NASA földi kiszolgáló személyzete azonban már nem tud válaszolni az űrhajónak, egyedül Augustine lenne képes rá a még működő számítógépével és kommunikációs berendezéseivel. Azonban hogy az adás mindenképp célba érjen, hősünknek el kellene jutnia a hóviharok sújtotta, végtelen jégmezőn át egy jóval erősebb rádióadó-toronyhoz – pont akkor, amikor rátalál egy árván maradt kislányra, aki addig a kutatóbázison bujkált...

Egész ígéretesen hangzik mindez, nem igaz? Bár kicsit olyan, mint Clooney előző sci-fijei, a Solaris és a Gravitáció, megfejelve némi A bolygó neve: Halállal (már ami a bázison bujkáló, védelemre szoruló, aranyos kislányt és az A pontból B pontba való mindenáron eljutni akarást illeti). Furcsa, de szinte nincs is olyan jelenete a filmnek, ahol ne jutna eszünkbe valamelyik másik, korábban látott híres sci-fi, amelyben sokkal szebben, jobban, hangulatosabban oldottak meg mindent a készítők. Nagyon szép például a K-23 flórája és faunája, de a Pandora bolygó sokkal szebb volt az Avatarban. Nagyon nyomasztó és szomorú, ahogy Clooney magányosan korzózik az üresen kongó kutatóbázison, de Sam Rockwell és Matt Damon sokkal szórakoztatóbban csinálták ugyanezt a Holdban és a Mentőexpedícióban. Látványos, ahogy a legénység próbálja egyben tartani az épp darabokra hulló űrhajót, de a Gravitácó alatt azért jobban izgultunk Sandra Bullockért. Megkapó, ahogy Clooney zavarodottan és kétségbeesetten bandukol a futurisztikus civilizáció lassú pusztulása közepette a senkiföldjén, de Tom Cruise sokkal izgalmasabban tette ugyanezt a Feledésben.

Napestig lehetne sorolni, hogyan lett George Clooney rendezésének szinte minden jelenete csak egy fakó másolata valami másnak. Ráadásul maga a történet sem túl eredeti, hiszen Az éjféli égbolt Lily Brooks-Dalton 2016-os bestseller regényét, az idén magyarul is megjelent Éjféli napfényt dolgozza fel. Bár én magam az eredeti könyvet nem olvastam, a filmváltozat esetében azért örültem volna, ha kiderülnek például olyan alap információk, mint hogy mi okozta az emberi civilizáció villámgyors összeomlását, vagy hogy Augustine miért alkalmazott folyton vérátömlesztést saját magán. Volt persze valamiféle homályos utalás a „mérgező a levegőre”, vagyis hogy gyilkos kórokozók kerültek valahogyan a Föld légkörébe, de ez csak tipp, mivel néha felvillant a filmben pár haldokló élőlény és mindenféle anomáliákat mutató kijelző.

Forrás: Netflix

 

Aki pedig látott vagy olvasott már akár csak egyetlen olyan történetet is, ahol a magány miatt nem teljesen ép elméjű főszereplő csak egy hirtelen a semmiből feltűnt idegen segítségével képes túlélni a megpróbáltatásokat, annak egyáltalán nem lesz meglepetés a film vége. Erre a csattanóra viszont teljesen felesleges volt két órában rákészülni, bőven elég lett volna az is, ha a film mindössze 90 perces. De hogy ne csak rosszat írjak Az éjféli égboltról, azt azért el kell ismerni, hogy Clooney és az elveszett kislányt alakító Caoilinn Springall kettőse nagyon erős, öröm nézni, ahogy az egyik pillanatban még családias hangulatban dobálóznak az étellel, a másikban pedig már elszántan tapossák a havat és vacognak a fagyos átmeneti szálláson, hogy mihamarabb elérjék az adótornyot. Alexandre Desplat filmzenéje lenyűgöző hangulatot kölcsönöz a kihalt kutatólaboroknak, a jégbe fagyott roncsoknak és a futurisztikus űrhajóbelsőknek. Emellett az egész jövőbeli világnak van egy kecses dizájnkultúrája, ami dicséretes látványtervezői megoldás. Mintha tanulva a pazarló és környezetszennyező ipari megoldásainkból, a XXI. században már minden szuperkönnyű és szupererős, lebomló műanyagból, 3D nyomtatóval készült volna, Augustine puskájától kezdve a számítógépeken át egészen az Aether űrhajóig.

Összességében azonban nagy csalódás volt számomra Az éjféli égbolt. Ráadásul nem először fordult elő, hogy keserű szájízzel kapcsoltam ki a világméretű koronavírus-járvány, és az otthoni karantén miatt jelenleg egyértelműen piacvezető Netflixet. George Clooney filmje igazából csak még jobban megerősített abban, hogy a mennyiség sajnos mégsem csap át egy ponton túl minőségbe. A Netflixen továbbra is nagyítóval kell keresni a kimagasló színvonalú alkotásokat a sok közepes, olykor pedig egyenesen csapnivaló film és sorozat tengerében. Én viszont ebbe már pont úgy kezdek belefáradni, ahogy a filmbéli Augustine az életben maradt űrhajósok rádiós keresgélésébe.

Ítélet: 5/10

Kiknek ajánljuk? Fanatikus George Clooney-rajongókon és a lassan építkezős sci-fik szerelmesein kívül jó szívvel igazából senkinek sem.