Ahogy az első évad a főhősnő szerelmi életével kapcsolatban ért véget egy brutális cliffhangerrel, úgy a tavalyi második a szakmai életére vonatkozóan – ahogy akkori kritikánkban írtuk, tényleg szinte mondat közben vágva el a fonalat. Szóval biztosak vagyunk benne, hogy minden rajongó (azaz néző, hiszen bárki, aki elkezdi nézni a sorozatot, azonnal rajongóvá válik, és nem tudja nem egyben ledarálni a részeket) tűkön ülve várta már az idei év végét a folytatás miatt.

A jó hír pedig, hogy miközben nem szűnő rajongásunk ellenére az Emily Párizsban második évadával kapcsolatosan sajnos azt kellett megállapítanunk, hogy ezúttal nem volt olyan jól megírva a forgatókönyv,

a harmadik évadra az alkotók megint összeszedték, sőt túlszárnyalták magukat, és elképesztően jól építették fel és dolgozták ki a történéseket.

Talán amiatt, hogy ezúttal egyszerre két évadot rendelt be a Netflix, így tudtak

szépen, fokozatosan építkezni,

de az biztos, hogy a harmadik évad epizódjai tényleg szenzációsak: rengeteg a történés, de minden meg van alapozva, akár több részen keresztül is, így nem kell a fejünket kapkodnunk a gyorsaság és váratlanság miatt.

Ugyanez vonatkozik a fordulatokra, hiszen talán soha ennél több nem volt a szériában. A végén ráadásul a szokásos cliffhangerrel nem egy, hanem két olyan elképesztő csavar vár ránk, hogy csak lesünk, és már most elkezdjük vágni a centit jövő karácsony környékéig. Mindebből azt gondolhatnánk, hogy az alkotók a folytatásírás szokásos hibájába estek, és az új epizódokban mindenből még többet, még nagyobbat, még extrémebbet kapunk, és még a főszereplő, Lily Collins is most hasonlít a legjobban és a legtöbbször Audrey Hepburnre.

Mindez azonban szerencsére egyáltalán nem zavaró (hiszen pompásan illeszkedik mind a cselekmény szövetébe, mind a nézői elvárásokhoz), és egyedül talán a ruhák esetében szúr szemet: az eddig is színpompás ruhakölteményekkel dolgozó sorozatban ezúttal már egészen extrém, szinte haute couture-nek számító alkotásokat láthatunk, amik most először tényleg kicsit meghökkenthetik és kizökkenthetik még a divatbolondokat is.

A túlzások sorát az alkotók azzal kezdik, hogy Emily – mintegy traumafeldolgozásként – az első epizód első percében frufrut vág saját magának. De persze csak viccelünk, hiszen főhősnőnknek még a frufru is jól áll,

A már említett rengeteg történést az alkotók nagyon jó érzékkel kifejezetten arányosan osztják el, így miközben tovább bonyolódik Emily szerelmi és szakmai élete (romantikus téren megpróbálja szilárdan elkötelezni magát a brit expat, Alfie mellett, szakmailag pedig két cég közül kell választania, amire nem képes, és ez rengeteg bonyodalommal jár),

a korábbiaknál sokkal jobban részletezett cselekményszálat kap mind Mindy, az ázsiai barátnő, mind Sylvie, a goromba főnöknő.

Ráadásul itt is megfigyelhető a totális harmónia, és a két nő magánéletét és munkaügyi kalandjait egyaránt követhetjük (és persze kifejezetten izgalmas mindkettő, illetve mind a négy szál). A Sylvie-hez kapcsolódó vonalon főleg a #MeToo-utalás az, ami rendkívül ízlésesen, mégis hatásosan lett beleszőve az eseményekbe, Mindy esetében pedig az egyéni történések mellett nagyon szépen árnyalódik a barátsága Emilyvel, amit ezúttal elég erősen próbára tesz egy bizonyos közös ismerős.

És itt kell megemlíteni, hogy az Emily Párizsban harmadik évadában az újonnan bevezetett karakterek is nagyon jól el lettek találva: a lánynak ugyanis – miután Sylvie ellenlábasból egyértelműen „frenemy”-vé vált – lesz egy új szakmai ellensége, egy Nicolas nevű jóképű és gazdag divatszakember, aki ráadásul fontos szerepet játszott Mindy múltjában is, és itt még közel sincs vége a történetnek; szóval az ellenségeskedéssel járó alap izgalom a barátnő és a fiú kapcsolatának alakulásával (és ennek hatásával a lányok viszonyára) további izgalomfaktort kap.

További örömteli forgatókönyvírói bravúr, hogy a főhősnőnek, akit korábban – a Szex és New York központi karaktereiből kiindulva – úgy jellemeztünk, hogy „szereti a szexet, de nem olyan megszállottan, mint Samantha, vannak erkölcsei, de nem olyan óvatos, mint Charlotte, van olyan okos, mint Miranda, de nem olyan merev, és

vannak olyan jó megfigyelései, mint Carrie-nek, csak nem olyan bizonytalan”,

végre fény derül egy egyértelműen rossz tulajdonságára is, ráadásul olyan körülmények között, hogy lesz tétje  és egy viszonylag súlyos következménye is a dolognak.

Mindez persze, mármint a súlyos következmény, részletesebben sajnálatos módon csak a negyedik évadban fog körvonalazódni, ahogy az is, hogy mi lesz a továbbiakban Emilyvel és Gabriellel, illetve Gabriellel és Camille-jal, az évad végén olyan drasztikusan függőben hagyott új események fényében (az, hogy mi lesz Emilyvel és Alfie-val, nagyjából sejthető). És akkor ezen a ponton inkább abbahagyjuk a továbbiak részletezését, hiszen

már most kibírhatatlannak érezzük azt az egy évet, ami a negyedik évadig vár ránk.