Akit mindig is érdekelt, hogy milyen lenne a Babe Tarr Béla rendezésében, annak most szerencséje van. A Gunda egy lenyűgözőn intim állatporté fekete-fehérben.
Victor Kossakovsky nem rajongója a húsevésnek, ami akár a magánügye is lehetne, de úgy döntött, készít egy filmet a témáról. Érvelése szerint azért vannak még ma is háborúk, miközben mindenki tudja, hogy nem vezetnek sehova, mert az emberiség elfogadhatónak tartja a gyilkosságot. A bizonyítékot erre az évente leölt 50 milliárd csirke, 1 milliárd disznó, félmilliárd tehén és 1 billió hal jelenti a számára. Az állattartás, illetve a húsipar ráadásul a globális felmelegedéshez is hozzájárul, olyannyira, hogy ha mindenki áttérne a növényi táplálkozásra, a környezeti károk 30%-kal csökkennének – állítja az orosz rendező.
A jó hír, hogy mindez nem a filmjéből, hanem egy nyilatkozatából derül ki. A Gundában szerencsére nincsenek magyarázó feliratok, nem tűnik fel benne David Attenborough vagy Al Gore, hogy ítéletet mondjon a bolygó állapotáról, sőt semmilyen narrációt, szöveget vagy kísérőzenét nem kapunk, és még embereket sem látunk. Kossakovsky filmjében mindössze annyi történik, hogy a kamerák pár hónapon keresztül rögzítik egy malaccsalád életét fekete-fehérben, plusz néhány tyúk, illetve egy marhacsorda is cameózik.
Aki látott akár csak egy természetfilmet is az elmúlt 50 évben, az tudja, hogy a látványos felvételek mellett a „sztori” is ugyanolyan alapkövetelménynek számít. A természetfilmesek dramatizálják és olykor manipulálják is azt, amit a kamerájuk rögzít, az állatokat pedig kisebb vagy nagyobb mértékben, de mind antropomorfizálják. Kossakovsky más módszert választott. Igaz, nála is van egy főszereplő (Gunda, az anyakoca), és valami sztoriféleség is, hiszen eljutunk az elléstől a kismalacok felnövéséig, de közben nagyon máshogy telik az idő, mint egy hagyományos természetfilmben. A Gunda felveszi az állatok életritmusát, hosszú, kitartott képeken láthatjuk, ahogy a kismalacok szopnak, alszanak vagy játszanak.
Ez akár unalmas is lehetne, de egyrészt a hétköznapiságban is van dráma (például abban, ahogy a malacok szinte élet-halál harcot vívnak egymással, hogy odaférjenek az anyjuk csecséhez), másrészt a film technikai kivitelezése, látvány- és hangvilága bravúros. Kossakovsky és stábja nemcsak leszúrt egy kamerát a farm közepén, de az egész ólat úgy építették meg, hogy minden pillanatot szuperközelről tudjanak megmutatni, az állatok megzavarása nélkül. A különleges fényviszonyokat egy plafonra rögzített diszkógömbbel sikerült megteremteniük, a külső felvételek során pedig a kamera mindig talajközelben maradt, hogy a néző az állatok szemszögét vehesse fel. És ha van film, amelyben külön ki kell emelni a foley artistok (zörejmesterek) munkáját, akkor az a Gunda: iszonyú mennyiségű munkát tettek bele, hogy a szél zúgásától az állatok szuszogásain át a fűszálak roppanásáig mindent magába foglaló, hipnotikus erejű hangkulisszát kreáljanak.
Szó sincs tehát arról, hogy Kossakovsky csak úgy simán meglesné a „valóságot”. A Gunda egy élményt próbál átadni, azt akarja, hogy másfél óráig úgy érzékeljük a világot, ahogy az anyakoca, a kismalacok, az életük során először szabadon engedett csirkék vagy a réten vágtató tehenek. Valójában Kossakovsky filmje is az állatszereplők megszemélyesítését célozza, csak nem úgy, mint mondjuk a Sivatagi show. Ahelyett, hogy emberi tulajdonságokkal próbálná felruházni őket, olyan intim közelségbe hozza őket a kamerához, amennyire csak lehet. A film legerősebb pillanatai pont azok, amikor Gunda vagy valamelyik tehén belenéz a kamerába, vagyis a néző szemébe. És ez indokolja a színek mellőzését is, Kossakovsky eredetileg színesben forgatott, lenyűgözte őt is a kék ég, a zöld fű vagy a kismalacok rózsaszín bőrének látványa, de rájött, hogy fekete-fehérben az állatok személyisége jobban megmutatkozik.
Így amikor Gunda szemébe nézünk, úgy érezhetjük, mintha egyenesen az állat lelkébe pillantanánk bele.
Amiből az is következik, hogy a rendező részben eléri a célját: elhisszük neki, hogy az állatoknak lelkük van.
Kossakovsky filmje ebből a szempontból kétségkívül hatásos, az Oscar-beszédében is az állatok védelmében felszólaló Joaquin Phoenixet például annyira megrázta, hogy executive producerként a nevét is adta hozzá. Aki viszont eleve nem hithű vegánként ül le a film elé, azt aligha fogja eltéríteni a húsevéstől. Ahhoz Kossakovsky rendezése túl visszafogott, túl meditatív, túl csendes. Ami persze csak akkor negatívum, ha propagandafilmben gondolkodunk. A Gunda elsősorban egy vizuális és dramaturgiai kísérlet, annak viszont nagyon is izgalmas.
