Erőszak helyett lábfétissel sokkolt a Sárkányok háza

Az utolsó előtti epizódban beiktatták az új királyt és népirtást végzett az egyik sárkány, de nem ezen a látványon döbbentünk meg a legjobban.

 

Már csak egy hét, és vége a Trónok harca előzmény-spinoff sorozatának, legalábbis az első évadnak. A Trónok harca híres volt arról, hogy sokszor az utolsó helyett az utolsó előtti epizódokra tartogatták a legnagyobb csatákat és a legvéresebb drámákat. A Sárkányok háza ebből a szempontból is szakított a hagyományokkal, igaz, valaki megfejelt egy üveggolyót, egy másik szerencsétlent felakasztottak, és több tucat vétlen bámészkodót zúzott szét egy óriási sárkány, de ezeket az apróságokat leszámítva

„csak” a nagy finálé előkészítése zajlott.

Azért így se unatkoztunk, végignézhettünk egy bújócskát Alicent és Otto emberei, illetve Aegon között, aminek a végén a züllött életű gyermeknek büntetésből el kellett foglalnia a Vastrónt, és közben Rhaenys „a Királynő, aki sosem volt” Targaryennek sikerült elmenekülnie Királyvárból.

 

Forrás: HBO Max

 

Ezúttal végig egyetlen helyszínen, időugrás nélkül, 24 óra alatt játszódott az epizód, de Rhaenyra és Daemon hiányáért kárpótolt (?), hogy végignézhettük, miként is működik Westerosban egy felülről levezényelt puccs. A PORT podcastjában kibeszéltük ezt is, plusz azt, hogy

  • min változtattak a könyvhöz képest,
  • miért olyan fontos, hogy ki találja meg Aegont,
  • hogy tudta meg Mysaria, hogy meghalt a király,
  • Sir Erryk vagy Sir Arryk-e a jobb arc,
  • miért pont a sárkányok barlangja felett tartották a koronázást,
  • és hogy utáljuk-e még Alicentet?

Természetesen a sunyiság fedett pályás világbajnokáról, Larysról is megemlékezünk, kiderült ugyanis, hogy

akkora lábfétise van, hogy hozzá képest még Tarantino is csak ipari tanuló.

Egyebek közt arra is jó egy podcast, hogy fel tudjuk közösen dolgozni az ilyen, súlyosan traumatizáló jeleneteket.