Ez a 10 film és sorozat pörög most a legjobban a Netflixen

Van köztük lengyel szörnyvadászos horrorszéria, kutyás cukiskodás, ravasz pszichothriller és egy török romantikus dráma is.

10. Forma 1: Verseny a túlélésért


A „száguldó cirkuszról” szóló dokusorozat immár a 4. évadánál tart.

Az epizódok dramatizálva mutatják be a Formula-1-es bajnokság idényeit a pilóták, menedzserek és csapattulajdonosok szemszögéből.

A széria 2019 márciusában indult a Netflixen, a 3., illetve a 4. évad pedig már magyar szinkronnal debütált, melyben két magyar Forma-1-es kommentátor, Szujó Zoltán és Wéber Gábor is közreműködtek.

9. Nagykutya


A brit krimisorozatban két sokat látott drogdíler visszatér London kőkemény alvilágába, de a pénz és a hatalom megszerzésért folytatott harcban

szembekerülnek egy fiatal és kegyetlen sráccal.

A négy évadból egyelőre kettő látható a Netflixen.

8. Azt hittem, ismerlek


A Karin Slaughter 2018-as regényéből adaptált krimi-thriller szériában a fiatal Andy (Bella Heathcote) rájön, hogy

anyja (Toni Collette) nem az, akinek eddig hitte,

és megpróbálja kinyomozni a múltját, miközben kénytelen elmenekülni.

7. Jó kezekben


A Netflix török gyártású romantikus drámájában

a halálos betegséggel diagnosztizált egyedülálló anya

találkozik egy sármos agglegénnyel, miközben hatéves gyermeke jövőjét próbálja felépíteni.

 

6. Ruby segítségével


A megtörtént eseményeken alapuló film főhőse egy közrendőr, akinek az a legnagyobb álma, hogy csatlakozik az állami rendőrség kutyás osztagához, de már hét alkalommal visszautasították.

Még egy dobása van, mielőtt betöltené a harmincat, de szerencsére rátalál Rubyra, a menhelyen élő border collie keverékre.


5. Az örökösnő álarca mögött


A valós eseményeken alapuló 9 részes fikciós sorozat egy Anna Delvey (eredeti nevén Anna Szorokin) nevű fiatal nőről szól, aki

több mint 200 ezer dollárt csalt ki különféle bankoktól és egyéb pénzintézetektől.

A szélhámosnő elsősorban a manhattani elit köreiben tevékenykedett, és ennek során nemcsak bankokat károsított meg, de a barátait is – vagy legalábbis azokat, akik a barátainak hitték magukat. Szorokin az Instagram segítségével tört be ebbe a világba, és sikerrel adta ki magát gazdag német örökösnőnek. 2019-es tárgyalásán csalás és lopás bűntettében találták bűnösnek. A szériáról szóló kritikánk itt olvasható.

4. Az Adam-projekt


Shawn Levy (Free Guy, Ez így nem oké, Stranger Things, Éjszaka a múzeumban-trilógia) sci-fijében Ryan Reynolds egy olyan tesztpilótát alakít, aki a futurisztikus jövőből keveredik vissza 2022-be, furcsa lényekkel a nyomában. De gyorsan feltalálja magát, mivel összetalálkozik 12 éves önmagával, és megkéri, hogy segítsen neki megmenteni a világot. A szuperprodukció vegyes kritikákat kapott, de a mi kollégánk imádta, szerinte

„hiába ismerős az időutazást gonosz dolgokra felhasználó alapsztori más sci-fikből,

és hiába láttunk már minden második jelenetet valami régi családi kalandfilmben, a végeredmény nagyon meggyőző – garantált a 104 perces felhőtlen szórakozás. A lehengerlően szórakoztató színészi játék és a szünet nélkül durrogtatott adrenalinbombák ugyanis egyetlen másodpercre sem teszik unalmassá Az Adam-projektet.”

3. Váratlan szerencse


Charlie McDowell (Egyetlen szerelmem) thrillerében egy férfi betör egy milliárdos üres nyaralójába, amikor megérkezik az arrogáns techmogul és felesége.

A tulajdonos egyezséget köt a rablóval:

nem hívja ki a rendőröket és pénzt is ad neki, ha eltűnik, a helyzet azonban mégis elfajul. A rablót Jason Segel, míg a házaspárt Lily Collins és Jesse Plemons alakítja, a sztorit pedig a Hetedik és Az Álmosvölgy legendájának írója, Andrew Kevin Walker jegyzi.

2. Krakkói szörnyek


Váratlan fejlemény: a magyar toplista második helyére egy lengyel horrorsorozat került fel. A szláv mitológiából, illetve

az Odaátból és az X-Menből is merítő szériában

egy fiatal, traumatikus emlékei által gyötört orvostan-hallgatónőt követünk, aki csatlakozik a paranormális tevékenységeket kutató – és démonokkal harcoló – professzorhoz és diákjaihoz.

1. A Fekete Rák hadművelet


A Jerker Virdborg azonos című regénye alapján készült svéd filmben Caroline Edh, az egykori gyorskorcsolyázó (Noomi Rapace) a polgárháború elől menekül a kislányával, akit azonban elragadnak tőle. Évekkel később, immár harcedzett katonaként küldetésre indul, hogy szigorúan titkos rakományával átkeljen egy befagyott tengeren, véget vessen az apokaliptikus háborúnak és megmentse a lányát. A Port kritikusa szerint a film

baromi jó koncepcióval indul, erős hangulatot hoz és egy nagyszerű főszereplőnőt,

hogy a legvégén saját magát gáncsolja el egy összecsapott, buta befejezéssel."