Itt van Julia Roberts is, aki a legjobb romkomokban szerepelt.
A szerelem ünnepét lehet szeretni vagy éppen utálni, de van abban valami jó, amikor Valentin-napon megnézzük a filmtörténelem legromantikusabb alkotásait. Most összeállítottuk a listát, hogy segítsünk, ha motivációra van szükséged.
Szerelmünk lapjai (2004)
Nehéz elhinni, hogy Nick Cassavetes 21 évvel ezelőtt hozta el nekünk a filmet, ami máig népszerű. A Szerelmünk lapjai egy Nicholas Sparks regény alapján készült, és bizony nagyszerűen megmutatja, milyen az a fajta szeretet, amely a végsőkig kitart.
A történet szerint Allie és Noah tizenévesek voltak, amikor először találkoztak. Nem is lehetnének különbözőbbek, mégis imádják egymást. A lány gazdag szülei azonban ellenzik kapcsolatukat, így a két fiatal útja elválik egymástól. Amikor néhány esztendővel később újra találkoznak, a szerelmük csak erősebb lesz, és Allie-nek hamarosan választania kell társa és társadalmi rangja között. Történetüket az idős Noah olvassa fel évtizedekkel később.
A főszerepben Ryan Gosling és Rachel McAdams látható. Érdekesség, hogy a két színész a való életben is évekig egy párt alkotott, és a szerelmük hasonlóan indult, mint a Szerelmünk lapjaiban, ugyanis először ők sem találták meg a közös hangot egymással.
A megható filmet a Netflixen streamelheted.
Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt (2010)
Az Oscar-díjas Matthew McConaughey az elmúlt években számos komoly szerepet játszott el, de lássuk be, hogy a romkomok is tökéletesen illettek hozzá. Ezt bizonyítja a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt, amiben a színész és Kate Hudson között egyértelműen megvolt a kémia, ami a sikerhez kellett.
A történet szerint Andie Anderson a Nőmérő Magazin újdonsült rovatvezetője, aki hétről hétre remek tanácsokkal látja el női olvasóit a közkedvelt "Hogyan"-rovat hasábjain. Legújabb témájához egyik kolléganője sanyarú sorsából merít ihletet, és már meg is van a következő havi cím: Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt? Ehhez azonban villámgyorsan fel kell szednie egy pasit, akit aztán 10 nap alatt furfangosabbnál furfangosabb módszerekkel kergethet a szakításba és az őrületbe.
Emellett pedig ott van még Benjamin Barry, a menő reklámügynök, aki egy sokat ígérő megbízást akar megkaparintani - minden áron. Vakmerősége odáig fajul, hogy a siker érdekében fogadást köt: 10 nap alatt magába bolondít egy nőt, akit kijelölnek neki. És mit ad isten, az áldozat éppen Andie lesz.
A film szintén megtalálható a Netflix kínálatában.
Sztárom a párom (1999)
Bár Hugh Grant korábban kifejtette, hogy szerinte a karaktere töketlen volt a Sztárom a páromban, ez még nem tartja vissza az embereket attól, hogy rajongjanak a filmért. A világsztár és az egyszerű könyvkereskedő mesebeli találkozása kicsit klisésnek tűnhet, de mégis remekül működik.
A sztori szerint, amikor a csendes és visszahúzódó William Thacker találkozik Anna Scott-tal, szépen-lassan mindketten megtalálják azt, amit kerestek. A történet azonban nem ennyire egyszerű, hiszen ott vannak a szenzációhajhász újságírók és a színésznő barátja, akinek egyáltalán nem kedvesek a szándékai.
Roger Michell filmje máig népszerű, így nem meglepő, hogy még a folytatás is szóba került, de Julia Roberts egyértelműen nemet mondott rá, mert a sztori szerint a második részben William és Anna elvált volna. Ez pedig egyáltalán nem tetszett az Oscar-díjas színésznőnek.
Jó hírünk van, ugyanis a Sztárom a páromat is megtalálod a Netflixen.
10 dolog, amit utálok benned (1999)
Heath Ledger első amerikai filmje máig ikonikus. A 10 dolog, amit utálok benned William Shakespeare egyik korai vígjátéka, a A makrancos hölgy modernkori változata.
A rendező, Gil Junger először aggódott, hogy Ledger megállja-e majd a helyét a színész ausztrál akcentusa miatt. A siker azonban a megjelenés után garantált volt, hiszen ezt követően nők millió rajongtak a 28 éves korában tragikusan fiatalon elhunyt színészért.
A történet szerint egy népszerű középiskolás lányt, Biancát ostromolják a fiúk. Aggódó apja viszont csak akkor engedi a srácok közelébe, ha a mogorva és otthonülő nővére, Kat is randizik valakivel. A lány iránt érdeklődő fiú ezért felfogadja a titokzatos Patrick Veronát, hogy csavarja el Kat fejét.
A főszerepben még Julia Stiles, Larisa Oleynik és Joseph Gordon-Levitt látható.
A filmet megtalálod a Disney+ platformon.
Micsoda nő! (1990)
Julia Roberts és Richard Gere közös projektjét bűn lenne kihagyni ebből a listából. A Micsoda nőt Garry Marshall rendezte, akinek a Nevetlen hercegnőt is köszönhetjük.
A történet szerint a jóképű és sikeres Edward Lewis üzleti ügyben Los Angelesben tartózkodik, amikor egyik este szórakozásképpen felcsípi az utcán sétáló csinos, de kezdő örömlányt, Viviant. Az este kellemesen telik, s másnap a férfi különös ajánlatot tesz a nőnek: megkéri, vegye át partnere szerepét egy igen fontos üzleti héten. Viviannek tetszik az ajánlat, bár gyakran nehéz feladatok elé kerül, ám varázslatos természetességgel és különös megérzéseivel oldja meg a kihívásokat. Közben pedig a szerelem is kialakul közöttük.
A Micsoda nő! azért is legendás, mert elképesztően gyorsan világsztárt csinált az akkor még csak 21 éves Julia Robertsből. Valójában ez a romkom sokkal sötétebb lett volna, ugyanis Vivian karakterét eredetileg kokainfüggőnek álmodták meg, és nem is lett volna happy end a sztori vége.
Ha te is megnéznéd a sármos Richard Gere és a gyönyörű Julia Roberts tökéletes párosát, akkor már streamelheted is a Disney+on!
Forrás: The Hollywood Reporter