Ha imádtad a nyolcvanas éveket és a karácsonyt, akkor ez a te filmed

A HBO új premierje, a 8 bites karácsony a 80-es évekbe visz minket vissza, egy olyan, teljesen reális világba, ahol a szülőknek nincs pénze olyan drága ajándékokra, mint a Nintendo.

Ó, azok a nyolcvanas évek a béna ruháival, nyálas dalaival és kezdetleges videójátékaival! Ó, az a rengeteg nosztalgia! Nem nehéz kimatekozni, hogy a 8 bites karácsony ’73-as születésű rendezője, Michael Dowse (Nesze neked, Pete Tong!, Übergáz) és a ’78-ban született forgatókönyvíró, Kevin Jakubowski is a nyolcvanas éveket élték meg a legjobb időszaknak, és szinte süt a nosztalgia a képernyőről. Jakubowski nem mellesleg a végtelenül trágár és tiszteletlen rajzfilmsorozat, a Brickleberry egyik írója volt, ami nem feltétlen kvalifikálja egy karácsonyi családi mozira, de legalább izgalmassá teszi a lehetőségeket.

És valóban, a film nem elsősorban a családról és a szeretetről szól, hanem arról, hogy mi van, ha nem kaphatod meg azt, amire a világon minden másnál jobban vágysz. Jelen esetben egy Nintendót. Az 1980-as évek végén, a chicagói kertvárosban járunk, és ha kijön belőlem a szociológus, akkor azt mondanám, hogy egy nem túl tehetős, ún. kékgalléros, munkásosztálybeli vagy alsó középosztálybeli környéken. Itt senki sem tehetős, mindenki spórol, amin tud, leértékelésekre vadásznak, kuponokat gyűjtenek, és egy olyan spéci kütyü, mint a Nintendo, elérhetetlen vágyálom egy olyan gyereknek, mint a tízéves Jake Doyle (Winslow Fegley). Csak egy gyereknek van ilyene, mert ők nagyon gazdagok, nála lehet játszani, ha kegyeskedik hagyni, de a kiválasztottak rendszerint csak azt nézhetik, ahogy ő játszik. Jake azonban nem adja fel, mindenáron saját gépet akar, és hirtelen nyílik is rá egy lehetőség – de meg kell dolgozni érte.

Mindezt a már felnőtt Jake (Neil Patrick Harris) meséli el a kislányának, aki éppen mobiltelefonért nyafog – nyilvánvaló a párhuzam, és a szemfüles néző innen már akár a film végére is következtethet -, és a történetet néha kiszínezve, néha a mai hallgatóság ízlése szerint módosítva viszi végig. Itt pedig fontos szerepet játszik Jake jószándékú, régimódi apja (Steve Zahn), néha elég undok kishúga, aki az egész filmben a legnagyobb spíler, a srác bandája mindenféle képességű és ügyességű fiúkkal és lányokkal, a túlkoros, tapló metálos osztálytárs és legvégül egy játéknepper, aki az autója csomagtartójából árulja a cuccot, mert ugyebár a 80-as években járunk. Persze divat retrózni, hozni a vintage hangulatot, és a 8 bites karácsony készítői is ezt teszik, de – talán anyagi megfontolásból - nem örökzöld slágerekkel, hanem tényleg visszahozza a kor hangulatát. Például azt, milyen istentelenül ronda hótaposók voltak, és ha anyád a lány verziót veszi meg neked, mert az olcsóbb, akkor így jártál, mert akkoriban mást vártak az élettől, mást gondoltak, hogy mi jár nekik és mi nem.

Ebben persze van közhely is meg általánosítás is, de aki akkoriban volt fiatal, érteni fogja, miről van szó. És a film nem akar cukiskodni – szerencsére társadalmi drámát se várhatunk tőle, -, ami már a főszereplő(k) kiválasztásán is érződik. Aki látta Neil Patrick Harrist az Így jártam anyátokkal Barney-jaként, az tudja, hogy bármit csinál, abban mindig lesz egy nagy adag fanyarság, és ez most is így van, a fiatalkori énjét játszó Winslow Fegley pedig minden, csak nem cuki. Ő egy gyűrött arcú kisegér elálló fülekkel, örökké zavart ábrázattal, vagyis egy igazi kissrác, nem a következő Macaulay Culkin vagy Jacob Tremblay. Apropó Tremblay, ez a film és az ő tavaly előtti remek vígjátéka, a Jó srácok sok mindenben hasonlítanak – például van egy kissrác, aki mindkettőben játszik és mindkettőben egy kis p*cs -, csak az utóbbi sokkal szókimondóbb, de a 8 bites karácsonynak mégiscsak alkalmazkodnia kellett az ünnepi hangulathoz.

Értékelés: 8/10

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu