Ez volt 2023 legtöbbet streamelt sorozata

A tavalyi év januárjától novemberéig az amerikai közönség által nézett, streamingre készült eredeti szériák közül.

A Whip Media adatelemző cég által közzétett rangsor alapján

az élen A mandalóri című Disney+-sorozat végzett,

amelynek harmadik évada 2023 március-áprilisában került fel a szolgáltató honlapjára. A lista első tíz helyén ezenkívül további három címet is találunk a Disney+ kínálatából.

A Loki, a Titkos invázió és az Ahsoka című Disney+-sorozatok a második, a hetedik, illetve a kilencedik helyezést szerezték meg. A mandalóri fináléja amúgy erősen megosztotta a nézőket, a Titkos inváziót pedig annyira utálták a rajongók, hogy kiérdemelte a minden idők legrosszabb Marvel-sorozata címet, de ez a jelek szerint a nézettségen nem, csupán az értékeléseken látszott meg.

A mandalóri, 3. évad. Forrás: Disney+


Bronzérmes lett a Ted Lasso című Apple TV+-os tartalom, míg a Netflixnek a TOP10-en belül érdekes módon meg kellett elégednie a negyedik és a hatodik helyezéssel (előbbit a Te, utóbbit a Fekete tükör csípte meg). Ezzel együtt összességében 11 címmel utóbbi szolgáltató dicsekedhet a legtöbb helyezéssel a harmincas listán.

A Netflix híres arról, hogy titkolja a nézettségi adatait, illetve kizárólag saját adatokat közöl, és azt is rapszodikusan, de decemberben bejelentették, hogy ezentúl évente kétszer nyilvánosságra fogják hozni, hogy az elmúlt félévben mit néztek a legtöbben az előfizetőik.

Az első beszámolójuk alapján az elmúlt időszak legnézettebb Netflix-sorozata világszerte elért 812 millió órával az Éjjeli ügynök volt, amit a Ginny és Georgia, a Wednesday és a Te követ.


(via NME)

 

Ezt írtuk az Éjjeli ügynökről

Bumfordi, de szerethető ügynök viszi a vállán a Netflix új kémsorozatát

Az Éjjeli ügynök hősének egyetlen feladata van: felvenni a sosem csöngő telefont a Fehér Ház alagsorában, ha az mégis csöng. És amikor ez megtörténik, elszabadul a pokol, de szerencsére, közben egy nagyon csinos lányt kell megmentenie.

Tovább