Ez volt a 10 legjobb film a magyarok szerint 2024 első felében

Bár az első három helyen mozifilmek - Dűne 2, a Godzilla x Kong és az Oppenheimer – végeztek, a Magyar Filmadatbázis elemzése alapján összeállított TOP10-es streaming listán fele-fele arányban oszlanak meg az original és a moziból streamingre került filmek.

Az összesítésből kiderül, hogy az akció és a sci-fi dominált, valamint a tízből a legtöbb, négy film a Netflixen látható. Ha csak az original streamingre készült volna a lista, a tízből nyolc helyet a Netflix vitt volna.

A www.mafab.hu listája úgy állt össze, hogy súlyozták a filmek több ezres nézői értékeléseit, az adatlapok felkereséseinek illetve a rendelkezésre álló népszerűséget mérő adatok számát. Ez alapján Denis Villeneuve rendezésében a Maxon bemutatott Dűne 2 vitte a prímet 80 százalékos összesített értékeléssel. Második lett a szintén a Max kínálatában található Godzilla x Kong, mely szintén a mozikban debütált először. A harmadik legfelkapottabb alkotásnak Christopher Nolan a SkyShowtime-on sugárzott Oppenheimere bizonyult. A negyedik helyen a Netflixen látható original, a Beverly Hills-i zsaru: Axel Foley című akcióvígjáték végzett.  A TOP10 ötödik filmje A hercegnő és a sárkány című Netflix original lett.

A lényeg hiányzik az új Beverly Hills-i zsaruból, mégis működik

Nem lett olyan kínos Eddie Murphy klasszikusának felmelegítése, mint az Amerikába jöttem 2., sőt, a célnak megfelel. Kritika.

Tovább

 

A hatodik helyen a Disney+-on látható A majmok bolygója: birodalom végzett. Az AppleTV+-n elérhető Robert De Niro, Leonardo DiCaprio és Lily Gladstone főszereplésével Scorsese westernje, a valós történetet feldolgozó a Megfojtott virágok áll a hetedik helyen. Nyolcadik helyen végzett az Országúti diszkó című Prime Video original. Kilencedik lett az év talán legbrutálisabb és legvéresebb filmje, a Netflix original Rebel Moon Zack Snyder rendezésében. Végül egy másik Netflix original, az Atlas zárja a TOP 10-es listát, Jennifer Lopezzel a főszerepben.

(A cikk tartalma frissítve lett.)