Ezekkel a saját gyártású filmekkel kedveskedik nekünk a Netflix márciusban

A Netflix az év elején azt ígérte, hogy 2021-ben minden héten hoznak legalább egy saját gyártású filmet, és nem vicceltek! Lássuk, mit hoz a streaming óriás az otthonunkba márciusban!

Március 1.

Biggie: Van egy történetem

A hosszabb nevén The Notorious B.I.G.-ként ismert méretes rappert a szakmában oly gyakori halálok, az autós lövöldözés vitte el, és ebből a dokumentumfilmből talán kiderül az, amit azóta sem tudunk: ki és miért ölte meg a zenészt. És talán egy másik, azóta is gyakran feszegetett kérdésre is választ kapunk: volt-e köze a zenésznek, polgári nevén Christopher George Latore Wallace-nak egykori barátja, későbbi riválisa, Tupac Shakur halálához?

Március 3.

Moxie, avagy a vagány csajok visszavágnak

Egy félénk 16 éves lánynak elege lesz a középiskolájában uralkodó szexista és mérgező légkörből, ezért inspirációt merít édesanyja lázadó múltjából, és névtelenül kiad egy újságot, amely forradalmat szít az iskolában. Kérdés persze, hogy tudja-e, mivel jár egy ilyen miniforradalom.  A Jennifer Mathieu regényéből készült film rendezője Amy Poehler, akit ugyebár a Városfejlesztési osztály óta nagyon szeretünk – ő és Tina Fey egyébként a Golden Globe-gála házigazdája.

Március 5.

A francia őrszem

Julien Leclercq (Chrysalis - Az emlékrabló, A kidobó) filmjének hőse egy kiválóan kiképzett francia katonanő, aki hazatér egy traumatikus háborús bevetés után, majd újra fegyvert ragad, hogy levadássza húga bántalmazóját. A régóta Franciaországban élő Olga Kurylenko, aki már Bond-lány is volt, sokszor bizonyította, hogy kemény csaj, ami jó dolog, de azért azt halkan megjegyeznénk, hogy Olga elég régen játszott igazán jó filmben.

Március 8.

Bombay rózsája

A nyüzsgő és sokszínű városban, amelynek ma már nem Bombay, hanem Mumbay a neve, két álmodozó bimbózó szerelmének ki kell állnia a vallási különbségek és a kötelességtudat jelentette kihívásokat. Gitanjali Rao kézzel festett animációval készült filmje már 2019-ben bemutatásra készen állt, és talán azért is kellett olyan sokat várni a bemutatására, mert olyan érzékeny témákat érint, mint a gyermekházasság és a nők sorsa Indiában.

Március 11.

Boszorkánygyülekezet

Az úr 1609. évében, Baszkföldön játszódó kosztümös dráma hősnői boszorkánysággal vádolt lányok, aki elcsalják bírójukat egy titkos szertartásra, hogy egy kis időt nyerjenek – vagy megváltoztassák az ítéletet. Pablo Agüero (Salamandra) filmjének nagy kérdése nyilván az, hogy a lányok igazi boszorkányok-e, vagy egy olyan kor és társadalom áldozatai, akik nem tudták vagy nem is akarták megérteni őket. Mi az előbbire szavazunk, már csak azért is, mert az lenne a szórakoztatóbb.

Március 12.

Igen nap

Az azért első blikkre is elég nyilvánvaló, hogy Jennifer Garner és Edgar Ramirez vígjátéka Jim Carrey 2008-as Az igenemberénk alapötletét nyúlta le, merthogy az a koncepció, hogy a szülők nem mondhatnak nemet a három gyermeküknek, akik azután szépen ki is használják a lehetőséget. Igaz, itt csak egy napig tart a földi paradicsom, és a merész kérések között olyanok szerepelnek, mint lehúzott ablakkal behajtani az autómosóba.

Papíréletek

Egy ilyen film pár éve még a filmfesztiválok és művészmozik kedvence lett volna, de, mint tudjuk, mindkettőt elsodorta a pandémia, így maradt a Netflix. Can Ulkay török rendező munkájának hőse egy isztambuli raktár sokat betegeskedő biztonsági őre, aki jószívű ember lévén gyakran segít a környékbeli utcagyerekeken, egy árva kisfiút pedig a szárnyai alá vesz – és ezzel párhuzamosan arra készül, hogy szembenézzen tragikus gyerekkorával, és elinduljon megkeresni a saját szüleit.

Március 26.

Életem nyara

Amikor a gondokkal küzdő tini, Will Hawkins (Kevin Quinn) összetűzésbe kerül a törvénnyel, választania kell a javítóintézet és egy keresztény nyári tábor között. Will kezdetben nem találja a helyét, de végül kitárja a szívét. Beleszeret egy táborozóba (Bailee Madison), és ott talál otthonra, ahol a legkevésbé várta. Kevin Quinn  (Két bébiszitter kalandjai) és Bailee Madison (Parányi varázslat) egyébként aranyos pár, aztán meglátjuk, mennyit enged a keresztény szellem a románcuknak.