V I G Y Á Z A T ,  S P O I L  E R V E S Z É L Y ! ! !

Január 15-én a legnagyobb szórakoztatóipari óriásnak számító Disney belevágott a dollármilliárdokat termelő Marvel franchise úgynevezett 4. fázisába. A WandaVision című szériával vette ugyanis kezdetét azoknak a filmeknek és tévésorozatoknak az újabb áradata, amelyek a következő években nyakló nélkül fognak ránk ömleni a Disney+ streaming platformon keresztül, no és persze remélhetőleg idővel majd a mozikban is. Ezek a történetek a korábbi korszakhatárt jelző 2019-es blockbuster, a Bosszúállók: Végjáték eseményeit görgetik tovább, ahol ugyebár nem kisebb jelentőségű dolgok történtek, mint Vasember halála és Amerika Kapitány nyugdíjba vonulása. Utóbbi karakter legendás pajzsát például pont az a Sólyom örökölte meg, akinek márciusban startol a tévésorozata a Disney+ csatornán A Sólyom és a Tél Katonája címmel, de májusban jön a közönségkedvenc csínytevő asgardi isten saját szériája, a Loki is. A Disney valamiért mégis úgy gondolta, az új időszámítást nem velük, hanem két olyan, eddig nem különösebben előtérbe tolt karakterrel kell elkezdeni, mint Wanda (Elizabeth Olsen) és Vízió (Paul Bettany).

Himnusz a békebeli amerikai sitcomokhoz

Wanda és Vízió saját tévésorozata tehát a most elindult WandaVízió, ami leginkább a '60-as évek amerikai sitcomjaira hasonlít. Tipikusan ilyen széria (a nálunk talán kevéssé ismert) Dick Van Dyke Show, ahol minden kertvárosi ház egy-egy szépen berendezett, kényelmes álomotthon, távol a nagyváros zajától. A szomszédok mind segítőkészek (és persze iszonyú pletykásak), a derék, bár kissé szerencsétlen családapa minden reggel fess zakóban indul fontos munkát végezni az irodába. A családanya pedig, miután csókot lehelt férjecskéje orcájára, angyali mosollyal áll neki a főzésnek és a házimunkának, melyben természetesen modern háztartási gépek egész arzenálja segíti, hála a második világháború utáni, sosem látott prosperálásnak és jólétnek, no meg az elképesztő tempóban fejlődő technikának.

Természetesen ezekben a tipikus, békebeli, fekete-fehér sitcomokban ilyenkor szokott betoppanni egy rendetlen gyerkőc, egy cserfes szomszéd, vagy egy távoli, házsártos rokon, akiknek az érkezésére hőseink természetesen egyáltalán nem voltak felkészülve. Így aztán félreértések egész sorozata indul el, amelyekre a lehető legszerencsétlenebb válaszok születnek – a néző pedig együtt visít a röhögéstől a poénok után kötelezően felharsanó konzervnevetéssel. A Marvel persze nem érte be annyival, hogy minden második jelenetben megidézte a Dick Van Dyke Show-t: belegyúrta ebbe a furcsán édeskés kuglóftésztába Larry Hagman kultikus '60-as évekbeli sorozatát, a Jeannie, a háziszellemet is, ami valószínűleg már sokkal ismerősebben cseng a magyar nézők számára, hiszen az itthon fogható hazai és külföldi adókon is leadták a '90-es és a 2000-es években.

Itt ugye egy távoli szigeten landoló, küldetésből visszatérő űrhajós (Hagman) talál meg és visz haza a kényelmes kertvárosi otthonába egy gyönyörű dzsinn lányt (Barbara Eden), aki a varázserejével lényegében bármit képes megváltoztatni vagy eltüntetni – de természetesen ezt mindig a lehető legrosszabbkor teszi, újabb és újabb kacagtató kalamajkába sodorva ezzel szegény asztronautát. A WandaVision is hasonló szituációs poénokra épül, mint a Jeannie. Wanda, azaz a Skarlát Boszorkány a valóságmanipuláló képességével szinte mindent meg tud csinálni: kedvére lebegtet tárgyakat vagy változtat át dolgokat. Vízió pedig ugye nem ember, hanem egy érzelmekre is képes android, aki szintén képes olyan kunsztokra, mint a repülés vagy kinézete megváltoztatása. Nem is beszélve az olyan vicces trükkökről, mint hogy friss házasként anyagtalanná válva átsuhan a ház csukott bejáratán, ám a karjában tartott ifjú felesége már fennakad az ajtón, és lepottyan a földre.

Bár a szuperképességeiknek mindketten tökéletesen tudatában vannak, azt Wanda és Vízió is érzi, hogy egy igencsak furcsa világ, ami körülveszi őket. Sandán néznek rájuk a túl kíváncsi szomszédok, semmi értelme a melónak, amit az emberarcú Vízió az irodájában csinál, fogalma sincs az ifjú párnak arról, pontosan mikor házasodtak össze, és azt sem tudják megmondani a negédeskedő vendégeiknek, honnan a csudából költöztek át ebbe az idilli kisvárosba. És itt jön a képbe a Truman show, Jim Carrey kultfilmje 1998-ból, amelyben Truman Burbank békés kisvárosa valójában egy óriási stúdiódíszlet volt, és minden ott élő ember egy-egy profi hollywoodi színész, aki éjt nappallá téve azon dolgozott, hogy a Truman show legyen a világ leghosszabb és legkedveltebb tévéműsora. Wanda és Vízió ugyanígy a WandaVízió című, tipikus '60-as évekbeli sorozat bájos főszereplői.

Csakhogy itt még nem pontosan tudni, hogy kik is a széria nézői, hiszen eddig mindössze egyetlen emberről tudni, hogy követi Wanda és Vízió mókás mindennapjait egy tévéképernyőn keresztül. Ő nem más, mint a S.W.O.R.D. egyik ügynöke (lásd az 1. rész utolsó jelenetét), vagyis annak a szervezetnek a talpasa, ami a szuperhősök egykori „FBI-ügynöksége”, a Marvel-filmekben egyszer már korrumpálódott S.H.I.E.L.D. helyébe lépett. Ez az a titokzatos csoport, akik minden lehetséges eszközt megragadva (az 1-2. részben például a rádión keresztül és egy távirányítású játékhelikopterrel) próbálnak üzenni Wandának, hogy térjen végre észhez, és lépjen ki ebből a furcsa valóságból...

Van a fentieken kívül még két további, igen fontos előképe a WandaVision sorozatnak: a Vízió és a Mutánsvilág képregények (melyek szerencsére már magyarul is megjelentek az elmúlt években). Előbbiben Vízió szögre akasztja a szuperhősköpenyt, és visszatér abba a laborba, ahol a gonosz Ultron megalkotta őt, hogy szuperfegyverként használhassa fel a Bosszúállók elleni harcban. Az érző szívű android itt konstruálja meg Virginiát, a feleségét, és kamasz ikreiket, Vivet és Vint, majd fogja az egész mesterséges családját, és egy új élet reményében beköltözik velük egy álmos amerikai kisvárosba. Ahol természetesen utánuk nyúl a múlt, és nem nagyon akar összejönni a tisztes polgári élet... A Mutánsvilág pedig röviden arról szól, hogy a Skarlát Boszorkány szíve annyira belesajdul a gyermekei elvesztésébe, hogy a valóságmanipuláló képességével felépít egy alternatív univerzumot, ahol az apja, Magneto diktátorként uralkodik, a mutánsok a többség és a homo sapiens az elnyomott kisebbség, a világ valódi mibenlétét pedig egyedül csak az itteni Rozsomák ismeri. Ő az, aki sorra rábeszéli az alternatív X-Men- és Bosszúállók-tagokat, hogy a legjobb lenne megszüntetni a Wanda szerint tökéletesre megálmodott, ámde torz valóságot, mielőtt még valami nagyon nagy baj történik... 

Jó, de milyen a sorozat? Vicces. Bővebben? Bitangul vicces!!!

Igazából nekem nem is kellene semmiféle háttérben kibontakozó Nagy Rejtély. Simán el tudnám kilenc epizódon keresztül nézni azt, ahogy ez a két nem mindennapi szuperhős csetlő-botló figurákként próbál boldogulni a közönséges halandók szürke hétköznapjaiban. Ott, ahol a legfontosabb esemény az űrlények inváziója helyett a munkahelyi előléptetés, no meg a kisvárosi nőegylet éves adománygyűjtő rendezvénye, ahol minden családnak saját produkcióval kell fellépnie (Vanda és Vízió természetesen bűvésztrükköket villantanak – naná, hogy ezek még véletlenül sem úgy sülnek el, ahogyan azt korábban eltervezték).

A WandaVision a szándékosan harsány és teátrális színészi alakításaival, a béna konzervnevetésével, a kamu reklámszüneteivel, a blőd konfliktusaival és a sziporkázó humorával annyira frappánsan hozza vissza a régi, fekete-fehér amerikai sitcomok hangulatát, hogy a saját jogán is tökéletesen működik, mint vicces tévésorozat. Elizabeth Olsen látványosan lubickol a pirospozsgás háziasszony álcáját felvevő varázslónő szerepében, aki azért ha kell, tud kemény lenni, és általában véve is sokkal határozottabb, mint a pipogya férje. Paul Bettanyt, bevallom, én eddig mindig csak összeráncolt homlokú, komoly karakterként láttam a filmjeiben – őszintén meglepett, hogy valójában mekkora komédiás! No persze ehhez a zseniális forgatókönyv is bőséges muníciót adott neki, hiszen Vízió hiába szuperrobot, ő is meg tud hibásodni (olykor egészen banális módon), néha pedig az emberi érzelmek kiismerése is bonyolultabb számára, mint bármelyik sokismeretlenes matematikai egyenlet. A színészek briliáns játéka és a minden pillanatában szívmelengetően retró miliő mellett tényleg már csak a koktélcseresznye a tejszínhabos puding tetején a tény, hogy itt valami sötét ármány is zajlik a színfalak mögött, és ez az egész vásári ripacskodás a Marvel-univerzum szerves része.

De mi a csuda volt ez az egész, amit az első két részben láttunk?

Nekem rögtön négy teóriám is van:

1. Miután a S.H.I.E.L.D. korrumpálódott, a jófiúk által megalapított testvérszervezet, a S.W.O.R.D. úgy gondolta, biztonságosabb lesz, ha az egyik legerősebb mutánst inkább ők őrzik hét lakat alatt egy virtuális valóságban, mielőtt Wanda a Vízió halála miatt érzett elkeseredésében Thanoshoz hasonlóan egy csettintéssel kiradírozza az univerzum lakóinak felét a valóságból (lásd: az 1. epizód végén egy ügynök csupa kardos logós cucc között nézi egy képernyőn Wandáékat). Csakhogy a S.W.O.R.D. néhány magas besorolású, önjáró ügynöke olyan veszedelmes, nem evilági entitások fenyegetését észlelte, amelyhez mindenképp szükségük volna egy mágiahasználóra (valószínűleg pont erről fog szólni a nem kicsit H.P. Lovecraft-i címet viselő Doctor Strange in the Multiverse of Madness, ahol a mágus Strange segítőtársa nem más, mint a Skarlát Boszorkány!). Így hát most a szabályzatra fittyet hányva, suttyomban minden eszközt bevetnek (lásd: a S.W.O.R.D.-feliratú minihelikopter), hogy Wandát valahogy visszarángassák a valóságba az új küldetéshez. Neki azonban semmi kedve visszamenni egy olyan idősíkba, ahol Vízió halott (lásd: 2. epizód zárójelenete).
2. Nagyjából a fenti, azzal az alapvető különbséggel, hogy Wandát a szuperhősök legádázabb ellenfele, a S.H.I.E.L.D.-be is beszivárgó Hydra nevű bűnszervezet börtönözte be egy virtuális valóságba, hogy ne rondítson bele a világuralmi terveikbe. A S.W.O.R.D. azonban már tud erről az alternatív világról, és ki akarja rángatni onnan a Skarlát Boszorkányt. Árulkodó nyomok: a 2. epizód blőd reklámblokkjában egy, a Hydra által gyártott karórát promótálnak (ilyesmi mit keresne egy jófiúk által kreált szimulációban?!?), a rádióban megszólaló kétségbeesett hang pedig folyton azt kérdezgeti, ki csinálja ezt Wandával – vagyis a szuperhősök csapata alighanem csak a kétségbe esett megfigyelője, nem pedig a megalkotója és irányítója ennek a furcsa univerzumnak.
3. Wanda maga hozta létre az alternatív világot a valóságmanipuláló képességével (pont, mint a Mutánsvilág képregényben). Azért választotta a '60-as évek sitcomjainak idilli világát, mert kislányként Sokoviában nem volt semmi más lehetősége a szórakozásra, csak a blőd amerikai tévésorozatokat nézni – így ez a sosemvolt, virtuális szappanoperavilág jelenti számára a meghitt, békés otthont. Árulkodó nyomok: szinte minden második képkocka. A legbeszédesebb talán az 1. részben látható falinaptár képe, amin egy kislány (talán maga Wanda?) egy letűnt időket idéző nappaliban épp tévét néz.
4. Wanda maga hozta létre az alternatív világot azzal, hogy valamilyen úton-módon végül hozzá került az egy időben Vízió homlokában lévő, sárga Lélekkő (esetleg a valóságmanipuláló képességével készített egy sajátot). Így most Wanda valójában ugyanabban a köztes, narancsszínű, békés világban lebeg, ahol máshogy múlik az idő, és ahol a Marvel-filmek Thanosa is összetalálkozott a még kislány Gamorával, valamint Tony Stark is beszélt a már felnőtt lányával, akit a valóságban már nem láthatott ennyi idősen (ezt a lenti jelenetet végül kivágták a Végjátékból). A S.W.O.R.D. valahogy szintén bejutott ebbe a „Lélekkő-világba”, de Wandát ők is csak úgy tudnák onnan kihozni, ha a Skarlát Boszorkány önként jönne ki – eldobva ezzel az egyetlen lehetőséget, hogy újra együtt lehessen a szerelmével, Vízióval. Árulkodó nyom: a 2. epizód bűvészládáján a jel egyértelműen a Lélekkő, és az egyik trailerben is megérinti Wanda ugyanezt a sárga ereklyét.

Nagy szerencse, hogy a WandaVisiont nem a Netflix készíti, hanem a Disney+. Így egyrészt nem kellett ledarálni egyetlen nap alatt az összes epizódot ennek a kritikának a megírásához. Másrészt hétről hétre lehet majd agyalni, kimerevített képkockákat vizsgálgatni, meg netes fórumokat túrni, hogy kiderüljön, mi is valójában az igazság, hol van elrejtve a kulcs a Végső Összefüggéshez. Utoljára ezt a bizsergetően izgalmas élményt két HBO-sorozat, a Westworld és a Watchmen adta meg a nézőknek (előtte pedig a Lost fejlesztette tökélyre – csak sajnos az utolsó évaddal elrontottak mindent), úgyhogy épp itt volt már az ideje, hogy a Warner Bros. égisze alá tartozó HBO nagy riválisa, a Marvel/Disney is előrukkoljon egy hasonló produktummal.

A korábbi, általam egyébként nem valami sokra tartott, egy kaptafára készülő Marvel-produkciókkal ellentétben a WandaVision megtekintéséhez nem is nagyon szükséges a 2009 óta mozikba került, szekérderéknyi szuperhősfilm beható ismerete. Bőven elég annyi, hogy Wanda egy sokoviai varázslónő, aki a nagy világmegmentés közepette elveszítette a párját, ezért most nagyon dühös és szomorú, Vízió pedig egy szerelmes android, akinek elvileg halottnak kéne lennie, de lám, itt él és virul, valakik viszont nagyon szeretnék a háttérben, hogy Wanda és Vízió a WandaVízió sitcomvilágában maradjon, lehetőleg örökre. Soha rosszabb tévésorozatot!

Ítélet: 9/10

Kiknek ajánljuk? Azoknak, akik falnak minden szuperhősös kontentet, és azoknak is, akiknek már a könyökükön jön ki, hogy 10 éve másról sem szól a hollywoodi szórakoztatóipar, csak a passzosgatyások piffpuff filmjeiről. De a régi vágású sitcomok szerelmesei, valamint a Truman show-rajongók is nyugodtan tehetnek vele egy próbát, aligha fogják megbánni!