Vajda Judit – Céline Sciamma: Portré a lángoló fiatal lányról (2019)

Jó lenne, ha a Me Too és a Time's Up mozgalmak után pár évvel, az előttünk álló évtizedben a film világa végre a női alkotóké (is) lehetne. A lehetőség adott, hiszen számtalan tehetséges rendezőnő van (róluk ebben és ebben a cikkemben írtam korábban). Személyes kedvencem a francia Céline Sciamma, aki bemutatkozó nagyjátékfilmjét, a Vízi liliomokat még 2007-ben rendezte, majd az elmúlt évtizedben, a 2010-es években érte el pályája csúcsát. A kiváló Tomboy (2011) és Csajkor (2014) után 2019-re megalkotta legérettebb és legkiforrottabb művét, a két nő szerelméről mesélő Portré a lángoló fiatal lányról című kosztümös filmet. Ha csak egyet lehet választani, én mindenképpen ezt választanám az évtized legjobb filmjének, mert szívbe markolóan, érzékenyen és képileg is lenyűgözően beszél sorsról, szerelemről, vágyról, egyenjogúságról és önállóságról két csodálatos női alakítással (Adèle Haenelével és Noémie Merlant-éval) a középpontban.

Szűcs Gyula: a 2010-es évek (is) a Star Warsról szóltak

A Disney égisze alá tartozó Marvel blockbustergyártó gépezete a 2012-ben mozikba kerülő Bosszúállókkal pörgött csak fel igazán. Az évtized végére aztán eljutottunk odáig, hogy az egymásra épülő sok-sok szuperhőstörténet aktuális felvonása, a 2019-es Bosszúállók: Végjáték trónfosztotta az Avatart és a Titanicot, és a maga szerény 2,8 milliárd dolláros bevételével ez lett minden idők legtöbbet kaszáló mozifilmje. Mégis az a helyzet, ha vissza kellene gondolnom az évtized legemlékezetesebb blockbusterére, akkor egyetlen Marvel-film sem jutna eszembe, hiszen már nagyjából a moziból kifelé jövet, a popcornos vödör kidobásakor elfelejtettem, miről is szóltak pontosan ezek az agyrágóguminak való csinnbummcirkuszok. Volt viszont egy olyan, szintén a Disney-t érintő esemény, ami szerintem alapjaiban változtatta meg a szórakoztatóipart: George Lucas 2012-ben 4,05 milliárd dollárért eladta a Disney-nek a Lucasfilmet, vagyis mindent, ami Star Wars (és Indiana Jones).

A hír túlzás nélkül felrobbantotta az internetet, mémek milliói készültek Vader-sisakos Miki egérrel vagy épp Disney-hercegnőkkel pózoló Leiával, és mindenki ujjongott, amikor a Lucasfilm új elnöke, Kathleen Kennedy producer (aki nagyjából az E.T. óta Lucas és Spielberg régi barátjának és harcostársának számított) bejelentette az új mozifilmeket. Máig nem feledem, mekkora hype előzte meg a 2015-ös Az ébredő Erőt, és hogy mennyire bitang jó érzés volt annyi elvesztegetett évtized után újra viszontlátni az idős Han Solót, amint hű űrszőrmókjával az oldalán a Millennium Falcon folyosójára lépve azt dörmögi: „Chewie, hazaértünk!” No persze akkor még a rajongók is azt hitték, hogy az új trilógiával a Star Wars-franchise meghitt, új otthonra talált a Disney-brandek között... Erre azonban egészen a The Mandalorian 2019-es debütálásáig kellett várni. Ami nem sikerült az idétlen porgoknak, az összejött Bébi Yodának – ha a mozikban nem is, a streaming platformokon talán a Star Wars-franchise új aranykora kezdődik meg hamarosan.

Lakatos István – Nem szeretem a rangsorolós listákat, de...

És az évtized filmjeinek nyilván csak egy aprócska töredékét láthattam. Most böngészgettem mindenféle „ezek voltak a 2010-es évek legjobb 20-50-100 filmjei” listákat, de azok egy részét még csak nem is láttam, nem is akarom megnézni, mert nem érdekel, vagy szerintem nem is jó. Felemlegetek hát néhány filmet, amit nagyon szerettem (szeretek most is), de ezeken kívül egészen biztosan volt még egy csomó, csak épp nem jut eszembe, hiszen mégis csak tíz évről van szó – és általában már azt is el szoktam felejteni, ami két nappal ezelőtt történt. Szóval: nagyon szeretem a Marvel-filmeket, és egészen elképesztő, ahogy összefűzik ezeket egy hatalmas egésszé. A Thor 2. és a Fekete Párduc kivételével általában tetszett mindegyik, viszont a Végjáték egyértelműen a nagybetűs moziélmény. Tényleg ezért találták fel ezt a mozi nevű dolgot. Amikor csak ülsz tátott szájjal, jókat nevetsz, máskor beleborzongsz egy-egy jelenetbe, és persze elképesztően látványos. A Star Wars-filmek közül Az utolsó Jediket szeretem nagyon, mert nemcsak képes elszakadni a klasszikusok utánzásától, de a hagyományos dramaturgiát is bátran pofán rúgja. Az egyik legjobb SW-film, és nagyon sajnálom, hogy a hőbörgők miatt olyan gyáván megalkudott a Disney, és összegányolta azt a trágya Skywalker korát.

A Pixar is nagyot ment, és egészen új szintre emelte az animációs filmet: az Agymanók és a Coco egy-egy csoda: hihetetlenül sokrétű mindkettő, és olyan katarzist okoznak, amit csak kevés bármi tud elérni. Megtisztítják a lelket. Az évtized felfedezettje szerintem Taika Waititi, tőle a Vademberek hajszáját emelném ki, aminek óriási szíve van, igazi feelgood film, imádom. A Szárnyas fejvadász 2049-et is fantasztikus élmény volt moziban nézni, és még jó is volt – az elsőt többször is láttam már, de sehogy sem tudtam megszeretni, csak részleteiben. A teljesség igénye nélkül felsorolok még néhány filmet: Éjjeli féreg, Llewyn Davis világa, Midsommar, Whiplash (J.K. Simmons akkor is zseniális lenne, ha csak nézné a falat), Alex Garland Expedíciója, Így neveld a sárkányodat. Aztán a Paddington 2., amitől ismét jókedvű, boldog gyerek lettem, és ha jobban belegondolok, az évtized filmje a Mad Max – A harag útja volt – egy őrült autós üldözés, amit egy öreg bácsi rendezett és egy másik öreg bácsi fényképezett. Beszarás!

Vízer Balázs: Mad Max – A harag útja, Élősködők, Mi, A rajtaütés, Drive – Gázt!

Lehet, hogy meglepő, de számomra a legfontosabb és legzsigeribb filmélményt a Mad Max – A harag útja (2015) nyújtotta. Az első két Mad Max-filmet is szerettem, de George Miller közel hetvenévesen úgy nyomta le a forgatást (amiben gyakorlatilag minden őrült mutatvány igazi, CGI-t csak a biztonsági drótok és egyéb részletek eltüntetésére használtak), hogy az parádés. Miller nemcsak visszanyúlt korábbi filmjei világához, de szintet is lépett; Furiosa pedig az elmúlt évtizedek legjobb hősnője. A film minden oldalról brutálisan ostromolja érzékszerveinket, de annyira jól van felépítve, hogy én ezért kifejezetten hálás vagyok. A másik legfontosabb film számomra a dél-koreai Élősködők (2019), ami nem véletlenül söpört be annyi díjat. A korábbi filmjeivel is zseniálisat hozó Bong Joon-ho (A halál jele, A gazdatest) elképesztő módon vegyíti a szélhámosfilmek dramaturgiáját a sötét humorral, drámával és társadalomkritikával – le a kalappal előtte! Hasonlóan erős vagy még erősebb volt a stilárisan is briliáns Mi (2019), Jordan Peele műve, de imádtam a hihetetlen módon koreografált indonéz harcművészfilmet, A rajtaütést (2011) is. Az évtized legmenőbb filmje pedig minden kétséget kizáróan a Drive – Gázt! (2011) volt.

Baski Sándor: Mad Max és a többiek

Tíz év filmes termését nem tudom egyetlen címmel összefoglalni, ezért a könnyebb megoldást választottam: jelölök minden évből egy filmet. 2011-ben Nicolas Winding Refn stílusos noir-románca, a Drive - Gázt! volt a legemlékezetesebb, főszerepben egy extra menő Ryan Goslinggal. 2012-ben a magyar cím nélkül maradt The Master nyűgözött le. Paul Thomas Anderson filmje nem könnyen adja meg magát, de Philip Seymour Hoffman és Joaquin Phoenix  párosánál erősebbet ebben az évtizedben aligha láthattunk. 2013-ban Martin Scorsese bekokainozott tőzsdefilmes orgiája (A Wall Street farkasa) mindent vitt, 2014-ben pedig Reisz Gábor generációs számvetését, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlant avattam személyes kultfilmmé.

2015-ben a Mad Max - A harag útja monumentalitása előtt borultam le (ha nagyon muszáj lenne egyetlen filmet választanom az évtizedből, akkor talán ez lenne az), míg 2016-ban egy csendes gyászfilm, A régi város hatása alá kerültem. 2017-ben is győzött az intimebb vonal: Enyedi Ildikó Oscar-jelölt Testről és lélekrőljére többször is jegyet váltottam. 2018-ban Wes Anderson animációs szatírájára, A kutyák szigetére szavaztam, 2019-ben pedig kivételesen egyetértettem az amerikai filmakadémiával, és nálam is az Élősködők lett az év legjobb és legokosabb filmje. A tavalyi év nyertese pedig december végén futott be: a Lelki ismereteknek sikerült a korábbi nagy Pixar-kedvencemet, az Agymanókat is letaszítania a trónról.