Fülledt Netflix-thrillerben az Oppenheimer és a Bridgerton család sztárjai - ELŐZETES

Október 13-án érkezik a Netflixre Alden Ehrenreich és Phoebe Dynevor főszereplésével a munkahelyi környezetben játszódó Fair Play című erotikus thriller. Már az előzetese elég izgalmas!

A magyarul a Mindent szabad címre hallgató alkotás Chloe Domont forgatókönyvíró-rendező bemutatkozó nagyjátékfilmje, ami az idei Sundance fesztiválon keltett nagy feltűnést. Annyira, hogy a megszerzése érdekében valóságos licitháború tört ki, amit végül (állítólag 20 millió dollárral) a Netflix nyert meg.

A sztori szerint két munkatárs titkos viszonyt folytat, és annyira szerelmesek, hogy már a házasságot fontolgatják, amikor közbeszól egy előléptetés, amire mindketten esélyesek – és végül a nő, Emily nyeri meg. Ez szép lassanként hatalmas feszültséget generál nemcsak a céges munkacsoportban, de a lány és szerelme, Luke között is.


A feszültség a végére odáig nő, hogy – legalábbis a most nyilvánosságra hozott trailer sejtetése szerint –

még vér is fog folyni.

A két főszerepet alakító Ehrenreich és Dynevor mellett szerepel a filmben Eddie Marsan is (a két főhős főnökét alakítja), és az előzetes alapján nemcsak ő, de mindkét fiatal színész nagyot fog játszani.

Sokatmondó egyébként az is, hogy a netflixes premier előtt szeptember 29-én az amerikai mozikban is bemutatják a Fair Playt – minden bizonnyal azért, hogy lehessen nevezni a különféle díjátadókra, köztük az Oscarra. De a művet a Sundance-vetítést követően a kritikusok is nagyon dicsérték. Többek közt

„mesterien levezényelt városi thriller”-nek

nevezték, ami „szexi vérfürdőbe torkollik”, de elhangoztak a „felnőtt közönségnek szóló intelligens alkotás” és a „genderek közötti konfliktus szokatlan kezelése” szavak is.


(via The Hollywood Reporter)