Izgalmas spin-offot kap az Apple sci-fi-sorozata

A For All Mankind-spin-offja májusban érkezik.

Az alternatív űrverseny sztorija tovább bővül, ugyanis az Apple TV bejelentette a For All Mankind-spin-offjának, a Star Citynek a premierdátumát, sőt az első hivatalos képeket is közzétették. A nyolcrészes sorozat globálisan május 29-én rajtol el két epizóddal, ezt követően pedig minden pénteken érkeznek majd az új részek egészen július 10-ig. 

A Star City alkotói ugyanazok, akik az anyasorozatot is jegyzik: Ben Nedivi, Matt Wolpert és Ronald D. Moore. Az alapfelállás pedig ismerős lehet azoknak, akik az eredeti szériát is követik, a sztori ugyanis ezúttal is az alternatív történelem alapján mozog majd, abban a világban, ahol a Szovjetunió előbb juttatott embert a Holdra, mint az Egyesült Államok. Ezúttal azonban nem az amerikai oldal szemszögéből követjük az eseményeket, hanem a „vasfüggöny” mögé kapunk némi betekintést.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Apple TV (@appletv) által megosztott bejegyzés

A sorozat középpontjában tehát a szovjet űrprogram áll, a Star City pedig azt vizsgálja, milyen áldozatokat kellett meghozniuk azoknak, akik a hidegháború árnyékában próbálták előrevinni az emberiség űrkutatását. A hangsúly nem csupán a technológiai versenyen van, hanem az emberi történeteken: lojalitás, paranoia, politikai nyomás és személyes ambíciók ütköznek a világűr meghódításának hátterében.

Kapcsolódó

A szereplőgárda élén Rhys Ifans áll, aki mellett olyan színészek tűnnek fel, mint Anna Maxwell Martin, Agnes O’Casey, Alice Englert, Solly McLeod, Adam Nagaitis, Ruby Ashbourne Serkis, Josef Davies és Priya Kansara. A produkciót a Sony Pictures Television gyártja az Apple TV+ számára, a showrunneri feladatokat Wolpert és Nedivi látják el, executive producerként Moore és Maril Davis is közreműködik.  

A spinoff egyébként gyakorlatilag akkor érkezik, amikor a For All Mankind ötödik évada véget ér. Ahogyan azt itt, a Port oldalán is megírtuk az anyaszéria friss szezonja március 27-én, pénteken kerül fel az Apple TV+ kínálatába, a tízrészes évad epizódjai pedig szintén hetente jönnek majd, egészen május 29-ig (amikor a spinoff is kikerül) bezárólag. 

via Deadline