Jenna Ortega belepiszkált a Wednesday forgatókönyvébe

Többek közt neki köszönhető, hogy hiteles lett a karakter a Netflix sorozatában.

A színésznő nem csak eljátszotta a szerepet, de komoly energiát fektetett abba, hogy hiteles legyen a karakter: még azt is elérte, hogy több helyütt módosítsanak a forgatókönyvön. 

Forrás: Netflix

 

“Emlékeim szerint még sosem tartottam ennyire kézben egy produkciót, mint a Wednesday esetében – mondta Ortega

Több dolog is volt, amit el kellett volna játszanom, de egyáltalán nem illett a karakterhez. Például amikor a bálra készülődve felveszem a ruhát és azt mondom: »Úristen, de imádom! Eh, el sem hiszem, hogy ezt mondtam, gyűlölöm magam!« Na, ezt nem voltam hajlandó leforgatni”
Forrás: Netflix

 

Ortega ötletei kifejezetten tetszettek az alkotóknak, egy idő után már a forgatókönyvírókkal tárgyalt arról, ha valami nem stimmelt Wednesday jellemrajzában. Azt mondta, “védi” a karaktert, bár a sorozatban felvázolt érzelmi ívvel nem értett egyet, mégis a szívén viselte a sorsát.

A színésznő azt is elárulta, hogy az ikonikus táncjelenet, amit tudtán kívül covidosan adott elő, eredetileg egy flashmob lett volna: Wednesday indította volna el a mozdulatsort, és mindenki becsatlakozott volna. Ortega azonban ezt megvétózta, mert nem illett a karakterhez, és végül megint neki lett igaza.


(via Deadline)