Egy kis érdekesség: az első jelentős fekete közösség Angliában nem afrikai származású volt, hanem nyugat-indiai. Még egy érdekesség, a nyugat-indiai nem az indiai szubkontinens nyugati oldalát fedi, hanem a Karibi-térség nagyobb szigeteit, Jamaicát, Trinidadot és Tobagót, Grenadát és a többieket. A harmadik érdekesség: az ünnepelt rendező, Steve McQueen (Éhség, Shame - A szégyentelen, Nyughatatlan özvegyek) félig trinidadi, félig grenadai, de már Londonban született, itt nőtt fel, megtapasztalva a faji megkülönböztetés legkülönbözőbb formáit.

Furcsa, hogy McQueen eddigi filmjei közül csak a többszörös Oscar-díjas 12 év rabszolgaságban (2013) foglalkozott a bőrszín kérdésével, igaz, ott elég behatóan, de a BBC One számára készített, nálunk az HBO GO-n nézhető antológiában pótol mindent. És mi az, hogy antológia, kérdezheted, kedves olvasó, teljesen jogosan! Egy témára felfűzött, de részenként önálló filmek sorozata, jelen esetben öt, egyenként úgy kétórás darab, amelyek mind arról szólnak, milyen volt nyugat-indiai feketének lenni az 1960-as évektől az 1980-as évek elejéig. Nyilván nem jó, de a széria persze ennél sokkal összetettebb. Lássuk is, miről van szó az első darab, a Mangrove alapján.

A Mangrove egy valóban létezett étterem volt Notting Hill kellős közepén, ahol egyrészt fűszeres karibi ételeket szolgáltak fel, másrészt amolyan közösségi házként, találkozóhelyként működött, ahol megfordultak radikálisabb politikai szervezetek tagjai is. Ez nem nagyon tetszett az amúgy is masszívan fajgyűlölő helyi rendőrségnek, és volt, hogy két hét alatt 9 alkalommal razziáztak a Mangrove-ben, és bár egyszer sem találtak semmit, biztos, ami biztos, rendszerint mindent összetörtek. A helyieknek pedig elege lett, tüntetést szerveztek a rendőrőrs elé, ahol némi mérsékelt lökdösődés után letartóztatták a szervezőket, közülük 9-et rendbontás és garázdaság vádjával bíróság elé citáltak, ami nem hangzik igazán komoly tételnek, de súlyos börtönbüntetés várt rájuk.

Mindez nagyon sok szempontból hasonlít A chicagói 7-ek tárgyalása történetéhez. Időben is közel járunk – az angol film 1970-ben, az amerikai 1968-ban játszódik, és mindkettő cselekménye egy olyan, nagy port felvert tárgyalásról szól, amely ugyan jogi képtelenség volt, de a hatalom példát akart statuálni. Az ún. tárgyalótermi drámák pedig egy kaptafára készültek, ami nem feltétlenül baj. Itt is azt látjuk, milyen fenyegető vád, mennyi minden szól hőseink ellen, majd azt, miként találják meg azt a hangnemet és azokat az eszközöket, amikkel hallathatják hangjukat és érvényre juttathatják véleményüket. A Mangrove-i Kilencek tárgyalása több meglepő fordulatot is hozott, de minek spoilerezzük el őket, a lényeg az, hogy McQueen nem csak tanulságos, de izgalmas első részt/filmet is készített, ahol, tőle szokásos módon fantasztikus. Ő fedezte fel Michael Fassbendert, és lehet, hogy van egy új felfedezettje Malachi Kirby személyében, aki a legkarizmatikusabb a 9-ek közül.

Persze nem csak rá lehet figyelni, itt van Letitia Wright, a Fekete Párduc Shurija, a mindig remek Shaun Parkes a Mangrove tulajdonosaként, vagy a remek karakterszínész Sam Spruell a leggenyóbb helyi zsaruként. A későbbi epizódok egyikében ott lesz John Boyega, a Star Wars: Az ébredő Erő Finnje, mint a legelső fekete londoni rendőr, és még sokan mások. A  Kis fejsze – amely címét egy jamaikai közmondásból és egy Bob Marley dalból kölcsönözte – rendkívül ambiciózus és persze nagyon személyes, és mint ilyen logikus módon egyben elfogult projekt. Aki nem eleve fogékony a témára, az érdektelennek fogja tartani – a brit feketék elnyomása valóban kismiska volt az amerikai helyzethez képest -, de ne csak az átpolitizált témára figyeljünk, hanem a nagyszerű történetmesélésre, a remek színészi játékra, és arra, hogy egy kis szeletet kapunk abból a szó szerint színes és érdekfeszítő folyamatból, amely a modern Európát formálta.

Értékelés: 8/10